Vajda Gergely: Barbie Blue
a papiruszportal.hu archívumából [2009]
Szerző: Lehotka Ildikó
Operák mentén fölfűzött műsort hallhattunk október 10-én, melyet a Rádió 6-os stúdiójában tartott az MR Szimfonikusok együttese, Vajda Gergely vezényletével. A koncert ősbemutatót is tartalmazott, Vajda Gergely Barbie Blue című egyfelvonásos operáját. Mivel magyar szerzők operái újabban külföldön hangzanak föl először, mindenképp nagy eseményre számíthatott az érdeklődő, az opera témája is izgalmas volt, egy fordított Kékszakállú-történetet ágyazott zenébe a komponista-karmester.
Bizet-Scsedrin Carmen szvitje nyitotta meg a koncertet. A Scsedrin-féle szvit a maga 13 tételével sorra vette az opera dallamait, témáit, a hangszerelés különlegessége a sok ütőhangszer virtuóz használata. A Bizet-énél jóval szerényebb kivitelezésű műre sok koreográfia készült, hiszen Scsedrin felesége a nagy orosz balerina, Maja Pliszeckaja volt. A jó háromnegyed órás szvit – érzésem szerint – igazán a balett-előadásokon érvényesül. A koncert záró száma Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth című operájából készült szvit zárta, a rövid füzér nagyszerű zene, és nem kevésbé jó levezetés volt az opera-ősbemutató levezetéséhez. A rádiózenekar szépen játszott, a hegedűk együttjátéka és tisztasága néha nem volt következetes.
Vajda Gergely Barbie Blue-ja kétségkívül napjaink problémáját tárja elénk, a kiüresedést, az egymásra nem figyelést. Barbie – asszociálunk, amire akarunk, de a plasztikázott, pénzéhes cicák hada tekintélyessé vált, Barbie mint archetípus jelen van – a szerző szavaival: „három izomfiúval szórakoztatja magát. A férj (Bernard) azonban váratlanul hazajön, Barbie a szekrénybe rejti a három fiút.” Veszekedés, gyors lerészegedés, vágyak ébresztése, pofon, megbántások halmaza, végül a szekrényből előkerül a három, majdnem meztelen izomfiú.
Az opera műfaját temetik, de tegyük a kezünket a szívünkre, van benne valami csoda. Több oldalról megtámogatott műfaj, hol az egyik, hol a másik ág kerül jobb pozícióba, most éppen a rendezői színház önmegvalósító korszakát éljük. Természetesen az opera is alkalmazkodik a jelen elvárásaihoz, hol vannak már a grand opérák? A felfokozott élettempó az egyfelvonásos műveknek kedvez, a mai témáknak. Vajda Gergely egyfelvonásosának a címe is sokatmondó, Garaczi Lászlót illeti köszönet, Benne rejlik a Barbie-jelenség, a kiábrándultság, depresszió, szomorúság és elsősorban a Bartók Kékszakállú herceg várára való utalás. A szöveg nagyon mai, a szleng, az erotika mind jelen van, ez utóbbi állandó sulykolása is a ma egyik üzletága.
Vajda Gergely a Barbie Blue-t Bartók Kékszakállújának párdarabjaként komponálta, előtte előadandó, Bartók születésének 125. évfordulóján ért meg az ötlet. (Vannak véletlenek, hiszen az ősbemutató utáni nap volt a Kékszakállú premierje az Operaházban.) A két egyfelvonásos két énekesre, azonos hangszerapparátusra készült, a szövegkönyv Almási Tóth András munkája, Balázs Béla és Anatole France A kékszakállú hét felesége alapján. Vajda Gergely rendkívül jó érzékkel utal zenéjével a bartóki műre, sosem szájbarágósan, a megfelelő hangulati elemeknél egy-egy akkorddal vagy hangszerszólóval. Ezek az utalások néha rejtetten, néha egészen nyilvánvalóan történnek: „Megérkeztem” – énekli Bernard, de az oktávot felfelé lépve. A gyöngysor átadásakor a dúr akkord emlékeztet a Kékszakállúra, később a klarinétszóló a reménytelenséget jelezve és így tovább.
Míg Bartóknál a mű középpontja a pozitív érzések birodalma, addig a Barbie Blue-ban a nő lerészegedése, a vádaskodások jelzik a negatív középpontot. A Kékszakállú férfiközpontú ábrázolását – a férfi a vesztes – Vajda Gergelynél a női, egy cseppet feminista uralomvágy jelzi, a tűzhely melegét elvesztő, azt mással pótoló szerepvesztés. Mind a két szereplő vesztes, ahogy a Kékszakállúban, a Barbie Blue-ban maradt egy kiskapu a kapcsolat rendezésében, van még feltáratlan ajtó.
A zene nagyszerű, ami ritka, nem epigonszerű, nem a kliséken alapszik, a bartóki villanások jó időben, jó helyen vannak bevágva, nem tolakodóan, hivalkodóan. A hangszerelési ötletek is tetszetősek, különösen a letargikus érzéseket jelző, csendesebb részeknél, persze csinnadrattát könnyebb írni. Az ének szólamok nem egyszerűek, a kortárszenei művekben ez természetes, ahogy a Kékszakállúban, itt sem szerepel a hagyományos értelemben vett duett.
Barbie szólamát a nemzetközi versenyeken díjazott Érsek Dóra énekelte, rendkívül szuggesztívan, átéléssel, beleérzéssel, a nőiség minden mozzanatát ábrázolva, a kacérságot, unalmat, ajándékvárást. Divatosan szólva csípőből énekelt. Rezsnyák Róbert Bernardja kissé tartózkodó volt, azt az érzelmi feszültséget, melyet Érsek Dóra képviselt, nem tudta visszaadni. A szólamok nehézségeivel mindketten megbirkóztak, a zenekari folyamatba is jól beilleszkedtek. A zenekar Vajda Gergely kiváló irányítása alatt képes volt megteremteni az atmoszférát, melyet az opera kíván, a vonósok is biztosan, jól intonálva játszottak. Vajda Gergely karmesteri érdemeit nem lehet eléggé dicsérni, pontosan és mindenkinek beint, a dinamikai vonalat is jelzi. Sajnálatos, hogy keveset vezényel itthon, a kortárs zenében is otthonosan mozog, amit nem sokan mondhatják el magukról.
Nagyszerű volt mind a mű, mind az előadás.
