A BFZ koncertje Steinberggel
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Lehotka Ildikó
Tematikus koncertjeik sorában a Budapesti Fesztiválzenekar ezúttal francia szerzők darabjait játszotta a Művészetek Palotájában. Két szinte ismeretlen mű után Berlioz Fantasztikus szimfóniája szólt, a karmesteri feladatokat ezúttal a Fesztiválzenekar vendégeként visszatérő Pinchas Steinberg vette vállára.
A francia zene különös-különleges, már a barokk opera megjelenésétől új utakon jár. Hangzásvilága szinte összetéveszthetetlen, a XIX–XX. század fordulójának muzsikája a franciák köré kapcsolódik, de a késő romantika is meglepő harmóniákban gazdag. César Franck, orgonista-zeneszerző, és nem utolsó sorban tanár életműve kapcsán három műve kerül előtérbe, a gyönyörűséges, szinte minden hangszerre átírt A-dúr hegedű-zongora szonáta, és a Liszt egyik vezérmotívumára épülő d-moll szimfónia, valamint a könnyűzenei előadók által felfedezett Panis angelicus motetta. Franck 1883. januárjában bemutatott Az elátkozott vadász című szimfonikus költeménye baljóslatú hangzásokkal telített, de a természeti képek, a harangkondulás, a lovaglás ritmikus vágtája, a kürtök vadászatot jelző motívumai is erőteljesek. A Fesztiválzenekar játékában nagyon szép pillanatokat hallottunk, a vonósok kísérteties tremolói, a fantasztikusan hangszerelt átokkimondás a mélyrezeseken kiemelkedő volt. A hegedűk sok helyenként azonban pontatlanul játszottak. A művet mindenesetre felfedeztük, talán valamelyik zenekar műsorára tűzi.
Franck tanítványa, Ernest Chausson zenéjéről az átlagos hallgatónak még kevesebb információja van, pedig egészen különleges az a zenei miliő, mely műveiben fellelhető, sajnos, a franciák közül Roussellről, de még a francia Hatokról sem tudunk túl sokat. A Chausson által nagyon tisztelt Wagner motívumai lépten-nyomon felismerhetők az op. 19-es, A szerelem és a tenger költeménye című háromtételes, saját maga által fő művének tartott ciklusról. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a zene csodálatos, olyan finomságokkal telített, mely ritka, Maurice Bouchor költeményei is inspirálóak. A Fesztiválzenekar ennek az ezerszínű csodának sok részét-részeltét megmutatta, a fodrozódó érzéseket, a természetleírást, a pillanatnyi váltakozásokat. A szólista, Jelena Zsidkova azonban nem sokat; a szép hangú énekesnőnek nem ez a legerősebb darabja, nem sokat tett a műhöz. Chausson nem véletlenül szerepeltet énekhangot is, helyenként a zenekar részeként is. Zsidkova a hangok eléneklésén kívül nem érzékeltette ezt a különleges atmoszférát. A zenekar önálló, rövid Interlude tétele a szordinált vonósokkal, a szólókkal, a szemlélődő nyugalom ábrázolásával megkapó volt.
Szünet után Berlioz öttételes Fantasztikus szimfóniája hangzott el. Steinberget egy korábbi koncertje alapján nagyszerű karmesternek tartottam, a szimfónia első két tétele azonban nem ragadott meg. Az Álmok – szenvedélyek allegro agitatója pontatlan volt, a brácsa szólam viszont remekelt, a Bál-ban szintén nem volt az együtt játék tökéletes. A Jelenet a mezőkön párbeszéde szépen szólt, a természetfestés is tetszett. A tétel közepe felé megtörtént a csoda: Steinberg egyéni gondolatai hatották át a Jelenet a mezőkön-t, erőteljes hangzásképet kért helyenként. A vonósok szép tónusa, a plasztikus klarinétszóló mellett a záró szakasz – a két pásztorsíp (angolkürt, oboa) elhal a mennydörgéssel együtt. A Menetelés a vérpadra tételt végre úgy hallottam, hogy a tuba erőteljes hangon támasztotta alá a zenekart, nem csak jelzésértékűen. A klarinét mintha Richard Strauss Till Eugenspieljéből ruccant volna át a szimfóniába, gúnyos, csúfondáros hangütése remek volt. A Boszorkányszombat, benne a zseniálisan feldolgozott Dies irae sequentiával, maga volt a tűz, az orgia, a tánc, a szokványosnál gyorsabb tempó ellenére, hihetetlen energiával. Az Epizód egy művész életéből alcímű szimfónia Berlioz korábbi műveiből is idéz, a darab, bár lassan kétszáz éve íródott, ma is felfedezésértékű, akárhányszor hallja az ember, mindig rácsodálkozik valamire. A szimfónia két utolsó tétele feledhetetlen volt. A háromszor játszott program közül a középsőn voltam, Steinberg karmesteri egyénisége most is lenyűgözött, ahogy a zenekar felkészültsége.
2011. február 11., Művészetek Palotája
Comment on “Az elátkozott vadász, Boszorkányszombat, három költemény”