A protoblogger büdös paraszt

Móricz Naplók 1924–1925

a papiruszportal.hu archívumából

Szerző: leho

Móricz Zsigmond – egyik álnevén BP, (Magoss Olgának felfedve:) „a budapesti ismeretlen”, de jóval inkább egyszerűen csak „büdös paraszt”, ahogy Simonyi Mária színésznő (a „büdös kutya”) nevezte kedveskedve, majd ezután az író önmagát, illetve kevésbé eufemisztikusan hasonlóképp illette például naplójában Füst Milán is – a hipertextualitás egyik nagyon korai előfutára. Számítógép nélkül, vonatjegyre, ét- és színlapra, bármilyen papírfecnire körmölte benyomásait, jegyzeteit, majd vezette át őket a Naplókba – és írásaiba.

„Móricz Zs. megbolondúlt. … (Egy parasztnak nem való freudizmus.)” /Füst Milán: Teljes napló, részlet, 1925. április 1.; 724. o./

Mi is ez a móriczi hipertextualitás? Hőn szeretett huszonegyedik századunk elején nekünk teljesen természetes, hogy Magdi anyus halálát visszatekerhetjük (hipervidealitás?), videoklipeket embedelünk a blogunkra, csetelésünkbe, kimásoljuk a világhálóról kedvenc költőnk egy-két sorát, akár egész versét, vagy vendégszövegként szerepeltetünk egy cikkben fülszöveget, mint jelen esetben is:

„Legjobb volna abbahagyni az írást: én túl vagyok hevítve és biztosan Maga is.
Nagyon finom, nagyon gyilkos: megölt: »maga csak külsőleg lát: amit nem lát, elképzel: és úgy látszik, ez magának elég is«.
Jobban benne van ebben az én karakterem, mint a harminc kötet könyvemben. (…)
Hogy mi jön ki ebből?
Mintha egy vad Móricz regényt olvasnék: először életemben vettem észre, mi az.”

Móricz Zsigmond jelentős mennyiségű naplókéziratot hagyományozott az utókorra. Ezeknek az 1924 és 1942 között írt naplóknak jellegzetessége a töredékesség. Az írást szenvedéllyel űző, egyik szövegét a másikkal gyógyító, a hétköznapi eseményeket azonnal a művészi megfogalmazás síkjára emelő író levél- és versíráskor is több papírpéldánnyal dolgozik: az egyikkel a valós életét alakítja, a másikkal a magánjegyzeteket, a naplót, a megírandó regényeket gazdagítja – talán ránk, kései olvasókra gondolva.
Naplói 2010-től több kötetben jelennek meg, posztumusz művekként gazdagítva a hatalmas írói életművet.
1924–1925-ben a publikált és a bizalmas írások is többfelé elkötelezettek: szólnak a feleségnek, Holics Jankának, és a fellobbanó szerelmek hősnőinek, Simonyi Máriának és Magoss Olgának. Móricz a naplóírás segítségével vészeli át családi életének ebből fakadó válságát, amely már-már írói pályájának derékba törésével is fenyeget.

És a Naplókból:

„Kicsavarta a fát a borzalmas orkán,
Végre beláttam, nincs itt nincs tovább
mit tenni, Móricz Zsigmond írói
pályája kettétörött.” (181. o., 1924. szeptember)

A magánéletbeli viharok közepette ebben a két évben Móricz íróként hol úgy él, mint hal a vízben, s gőzerővel alkot, hol pedig önkéntes szilenciumot vállal, amikor úgy érzi, Janka (sőt a feleség halálhoz vezető öngyilkossága után, 1925-ben Magoss Olga is) ezt kierőszakolja, illetve Simonyi Mária egy-egy jól irányzott, gyilkos erővel ható mondatával letaglózza az egyébként íróként és férfiként letaglózhatatlan Móriczot. A naplóírás, az önanalizálás azonban megállíthatatlan, a „nagy löttyös indulat” vezeti az író kezét. Mindenütt ír, étteremben, vonaton, kapualjban, otthon, szállodában, színházban próbán és előadás közben (a páholyában még meghívott vendége is rászól), ágyban. A könyv bemutatóján (június 14-én, Petőfi Irodalmi Múzeum, a Móricz-hagyaték legfontosabb műhelye) is elhangzott: ma blogger lenne, és ez egészen biztosan így van: mindenre mindenütt reflektál, és mindent be- és átdolgoz. Nem lehet eléggé kiemelni a szerkesztő Cséve Anna – valószínűleg évtizedes – munkáját. Õ gyűjtötte össze a naplójegyzeteket, írta a jegyzeteket, az előszót (benne ilyen fontos megállapításokkal:)

„Móricz minden további női kapcsolata első házasságának – első házassági szerződésének, vagyis írásszerződésének – szimulációja.”

és a mutatókat (Válogatott művek, levelek, lapkivágatok függeléke; Lelőhelyek mutatója; Életrajzi kronológia, 1924–1925; Személynévmutató; Művek mutatója). Nagyszerű, ahogy a jegyzetekben és a Lelőhelyek mutatójában mintegy ötven oldalon fejti fel, hogy az egyes szövegrészek hol és milyen formában bukkannak elő Móricz legkülönfélébb műfajú írásaiban. (Lehetne keresni a nagyon találó és csak sejtelmesen áttetsző szöveghelyeket az Erdély-trilógiától kezdve, de ezt majd Cséve Anna és kollégái megteszik helyettünk. Csak egy adalék itt: a Pillangót például három nőből gyúrta: Jankából, Simonyi Máriából és Böskéből, akit később is „meglátogatott” – 282. o.) Legyen az egy közhelyes mondat („Már mondta.” – 102. o., Harmatos rózsa, Fáklya, Karak szultán) vagy igazi móriczi szépírás („a Szép, a Jó, a Gonosz” – 758. o., Gyermekkacagás, A szűz, Míg új a szerelem), úgy bánik a szövegeivel, mintha mai posztmodern alkotó lenne.

„Jaj, hogy micsoda egy bestia
maga s én milyen állat vagyok,
hogy minden pillanatban ki-
pakolom a szívemet…” (179. o., Simonyi Máriának)

„Mást nem kímélek”

1925. január 10.: „Ha meghalnék, add a borítékot [valószínűleg a naplójegyzetekről van szó – Cséve Anna jegyzete alapján a szerk.] a Nemzeti Múzeumnak azzal, hogyha feleségem is meghal, rögtön felbontható. Mást nem kímélek. Lányaim akkorra már nagyok lesznek, s kell, hogy megtudják apjuk bűnét és szerencsétlenségét.” (246. o.)

Egészen elképesztő lehet még azoknak is ez a Naplók – a többes szám indokolt, mert nem egyről, hanem többről, számtalan összefüggő és szervetlen, össze nem tartozó naplóbejegyzésről, magánlevélről és egyéb szövegről van szó –, akik jártasak a móriczi szépirodalomban. Az életrajzokat olvasóknak talán kevésbé, de őket is megdöbbentheti ez a szövegmennyiség és a tartalom, amit ebben a válságos korszakában mintegy mellékesen termelt, majd továbbgondolásra érdemesnek talált elemeit át is emelte műveibe. Előfordul az ismétlés, a szövegváltozat (például három el nem küldött levélváltozat már untathat valakit), és én nem bántam volna, ha a verses részek kimaradnak (móriczi önbelátás: tisztában volt versei értékének másodlagosságával), azonban a szerkesztő nem élhetett önkényesen a húzás lehetőségével.
Esterházy Péter jegyezte meg Figula Mihály tragikus halála és temetése kapcsán tudatos cinizmussal, hogy a tragédia is írói alapanyag számára, az író már csak ilyen. Móricz pedig nagy író, és alapanyaga ebben a két esztendőben volt bőven. Talán egy kissé furcsa, nem várt, hogy a születő művekről alig tudunk meg bármit is, illetve csak annyit, amennyi összefüggésbe hozható a magánéleti viharokkal. Az is meglepő, hogy alig esik szó a nagy kortársakról, csak odavetett félmondatokban jönnek elő Ady a múltból, a nyugatosok vagy épp Pásztor Árpád, amikor közük van Móricz lelki viharaihoz.
Amit a kezünkben tartunk, valóban „egy vad Móricz-regény”. Benyovszky Krisztián irodalomtörténésznek, mint a kötet bemutatóján kifejtette, például „sok” volt, neki kevesebb is elég lett volna a Naplókból, és tényleg, egyes részeivel nem tud mit kezdeni a XXI. századi hétköznapi halandó. Nem kímél senkit, önmagát sem: „Milyen furcsa: Böskétől lapostetűt kaptam, Jankától kosztot éjjel-nappal – Máriától semmit.” (294. o.), ugyanakkor magánéletét inkább csak naplójával (egyes szövegrészeket indigóval ír, ami a publicitásra szánás legjobb igazolása) és szerelmeivel osztja meg:

„Lássa kedves, én egész életemben mindig, és mindenkivel szemben gyöngéd, figyelmes, tapintatos és vidám voltam. Eltekintve a teljes zárkózottságtól, mert nem szívesen eresztek be akárkit magamba.” (655. o.)

Ennek következtében sokszor túloz, vagy éppen hazudik, úgy, hogy rajtakaphassuk: „Kedves Olga Asszony, engedje meg, hogy gépen írjak. Másfél évtized óta mindent gépen írok…” – kezdi egyik levelét a Magoss-sagában 1925 júliusában – eleinte hideg fejjel csak jó anyapótléknak nézte ki Magoss Olgát (501. o.).

Nem elsősorban az írói magánéletekben szívesen vájkálóknak szól a könyv, őket valószínűleg a méret el is riasztja majd, minden szempontból súlyos kötet. A Móriczot, a móriczi világot, a gyarló embert, illetve rajta keresztül önmagukat jobban megismerni kívánók kincsestára lesz ez a Naplók. „Egy kicsit paffá lettem.” Írja többször is Móricz. Én is, az idei év eddigi legérdekesebb magyar irodalmi szövege számomra e kötet, az összes taszító gyönyörűségével. És még egyszer elismerés a közreműködőknek, Cséve Annának, Szilágyi Zsófia Júliának és a nem nevesített PIM- és más kollégáknak!

„Az édesanyám nem is győzött eleget csodálkozni rajta, hol veszem az írásban azt a rengeteg vadságot és dühöt.”

Móricz Zsigmond:
Naplók – 1924–1925

Noran 2004 Kiadó, Budapest, 2010

Kötött, 848 oldal
Szerkesztette Cséve Anna
Sajtó alá rendezte Cséve Anna és Szilágyi Zsófia Júlia
ISBN: 9789632830278