a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: Szabó Ildikó
Verdi fiatalkori, Ernani című operája nem tartozik az ismert, gyakran játszott művei közé. Pedig a zene szenvedélyes, nagy, színes tablók szerepelnek az énekkar jóvoltából. A viszonylag rövid áriák csak a mű javára válnak. Ezek közül nem sok ária és együttes szerepel a Népszerű operaáriák sorozatban, pedig kellemesek a fülnek, az érett Verdi slágergyanús dallamalkotását vetíti előre.
A négyfelvonásos opera librettóját Francesco Maria Piave írta készítette Victor Hugó Hernani című drámája alapján. Az 1519-ben, spanyol földön és Aachenben játszódó történet hőse, Ernani hercegből lett rablóvezér, aki élete árán is megtartja becsületszavát.
Az 1987-es felvétel 1999-ben és 2005-ben jelent meg (ezt csak nagyon gondos tanulmányozás után vehetjük észre a kísérőfüzetben és a lemez hátsó borítóján).
Joan Sutherland kedvenc tenorja, Pavarotti hozza a szokott formáját, mézédes hangja csodálatosan zeng, csurog – amit akar, és mi is akarunk, azt teszi, az ujja köré teker. Bár a felvétel elején és a második felvonás Padre, con essi intrepido kezdetű áriánál Pavarotti a magas hangoknál néha présel, de ez a legtöbb, amiért bírálat illeti. Lehet, hogy – Herbert Breslin szerint – nem tud kottát olvasni, képtelen a szerepeit megtanulni, képes előadások tömegét lemondani, de szinte minden felvétele a legmagasabb színvonalat képviseli. Drámai előadásmódja, az, ahogy hangjával a szenvedélyt ábrázolja, hangszíne mellett ez tette egyedivé művészetét. A sok jó között is még jobb a második felvonás Oro, quant’oro ogn’avido kezdetű ária.
A zeneileg és minden egyéb szempontból jól megvalósított Non t’ascolto, mia sarai kezdetű Dame Joan Sutherlandszám a legjobbak közé való, a lemez legnagyobb pillanatai közé tartozik. A sűrítés, a feszültség és feloldás ívének ábrázolása nem is valósulhat meg közepes tehetségű előadókkal. Tulajdonképpen az összes együttes jelenet remekbe szabott, pedig ez az operák neuralgikus pontja, itt lehet a legjobban szétmenni, előtérbe tolakodni stb.
Amikor először hallgattam meg a felvételt, azt hittem, nem figyeltem eléggé, vagy rossz hangulatban vagyok, mert az egyik szereplő teljesítményét nagyon gyengének ítéltem. De sajnos, nem tévedtem. Dame Joan Sutherlandról van szó. Szinte végig művésznő – ünnepelt operacsillag, akinek a beceneve nem véletlenül lett La Stupenda – hírnevére alapoz ez a lemez. Fájdalmas szembesülés ez a közönségnek, nem így kellene a pályától búcsúznia egy legendának, annak, aki ennyit adott a közönségnek, akinek a pályaíve ilyen töretlen volt.
A felvételen a régi csillogásból kapunk ízelítőt, ilyen a második felvonás Tu perfida kezdetű áriája, itt Pavarottival együtt nagyszerűt énekel. A következő duett is szépen megoldott. A dallamvezetés és ritmus egy Sibelius-kórusműben is előfordul (Finn dal).
Nincs meg a kellő mélysége, eredetileg is lebegő hangja a felvételen sok esetben zavaró. Hangi adottságainak hanyatlása miatt nemegyszer indokolatlanul rácsúszik a hangra, koloratúrái nem mindig sikerülnek. Ha sikerülnek, akkor viszont az előbb leírtakat elfelejtjük neki. Szintén idősödő hangjának tudható be, hogy a magas régióban „visít”. Előadói képességeinek legnagyszerűbb pillanatait mutató részek váltakoznak a közepesnél is fényévekkel gyengébbekkel. Nem tudom, mi lehet az oka annak, hogy férje, a felvétel karmestere, Richard Bonynge nem vette észre, hogy Sutherland már nem a régi. Szerencsére azért vannak olyan szakaszok, amelyben az énekesnő kiválóan teljesít, különösen az egyszerre több szereplőt felvonultató jelenetekben.
Paata Burchuladze hangja, érces zengése miatt, különleges, egyedi, tömör, eltéveszthetetlen. Érdekes összehasonlítani hangját Pavarottiéval néhány számban, a két Luciano Pavarottivégletet képviselik: a tenoré hajlékony, világos, míg Burchuladzéé az állandóságot, kimozdíthatatlanságot érzékelteti. Silva szerepét jól oldotta meg.
Leo Nucci Carlo szerepében az érzelmességet hangsúlyozza, jobban, mint amennyit az opera elbírna. A hajlítások sokszor elkentek, nem egyértelműek. Az 1900-as évek elején valóban még ez az éneklési stílus volt divatban, ez volt az elfogadott, de évtizedekkel később már más a közönség elvárása.
Giovanna szerepében Linda McLeodot, Riccardóéban Richard Mortont, Jagóéban Alastair Milest hallhatjuk.
A sztereóhatás előnyeit nem igazán használták ki a felvételt készítők, két egyszerre éneklő szereplő esetén az egyik sokkal kiemeltebb, nem is szólva arról, ha három énekest hallunk.
A Walesi Nemzeti Zenekar szépen szól, bár apró döccenések előfordulnak: nincs együtt a zenekar és Pavarotti az első felvonásbeli Dell’esilio nel dolore kezdetű ária végénél.
A Walesi Nemzeti Operakórus szereplése a felvétel során végig kiegyensúlyozott, különösen a férfikari betétekre nem lehet panaszunk, a nyitó jelenet remekbe szabott.
A kísérőfüzet kizárólag a trackeket és az olasz és angol nyelvű librettót tartalmazza, valamint két fekete-fehér képet, az egyiken Pavarottit és Bonynge-ot látjuk, enyhén kockásított dizájnnal, a másikon az idősödő Sutherland és a kevéssé idősödő Pavarotti látható.
Verdi: Ernani
Luciano Pavarotti Ernani
Joan Sutherland Elvira
Leo Nucci Carlo
Paata Burchuladze Silva
Linda McLeod Giovanna
Richard Morton Riccardo
Alastair Miles Jago
Orchestra & Chorus of Welsh National Opera
Richard Bonynge
Decca
475 7008 0 DM2
2 CD
