félrelépés szünet nélkül
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: padovai pál
A reneszánsz évhez kacsolódva (2008 – a szerk.) január 31-én mutatták be a Szépművészeti Múzeumban az 1527-ben írt darabot, új fordításban, dalszövegekkel (Fábri Péter) és hangszereléssel (Várkonyi Mátyás). A Kovátsműhely vezetője, Kováts Kriszta a Mediciek kiállítás mellé képzelte el a Reneszánsz csarnokba az előadást. A két program témájában nagyon illett egymáshoz: a kiállítás felülről ismertet meg a firenzei reneszánsszal, a darab pedig alulról, a reneszánsz mindennapi valóságát, a korhoz egyébként nem köthető emberi kapcsolatokat tárja elénk – kendőzetlenül.
A már jó bevezetett Múzeum+ program keretében az érdeklődők csütörtökönként többet kapnak a pénzükért, mint máskor. A múzeum 22 óráig tart nyitva, hangulatos élő dzsessz szól, és emellett vagy egy előadás, vagy egy beszélgetés, vagy, mint ezúttal, egy színházi darab látható. A hangulatos Reneszánsz csarnokban a szemünk láttára rendezték be a díszletet, s a szereplők is előttünk változtak át XXI. századi mivoltukból padovai átlagemberekké. A kiállításhoz témájában ugyan jól illeszkedett a darab, azonban a díszes csarnok a vásári komédiához illő harsány, de egyszerű, mindenhol felállítható díszleteket, eszközöket egy kissé elnyomta, kioltotta. A darab díszletei másutt, hiszen számos helyen játsszák majd a reneszánsz évhez kacsolódva, ingerszegényebb környezetben jobban érvényesülnek majd.
Nagy volt az érdeklődés, neves irodalomtörténésztől kezdve számos művészeti ág jeles képviselői is kíváncsiak voltak az előadásra. Juhász Előd konferálta föl a darabot, s a bakija után legalább megtudtam, hogy nem ősbemutatóról van szó, „csak” új fordításról, dalokról, rendezésről. Kováts Kriszta neve jól cseng a zenés darabokat, az igényes könnyűzenét ismerők között. Számos cédéje jelent meg, több színházban megfordult, s 2000-től újra szabadúszó. A Ruzante- (eredeti neve: Angelo Beolco) darabban nem csupán rendező, hanem a narrátor dalnő szerepét is eljátssza.
„Tulajdonképpen a comedia d’ell arte kezdeményei voltak ezek az akkor írt vérbő darabok. Tehát ez nem az a darab, ahol szép ruhákban, finom mozdulatokkal játszanak a színészek, hanem itt a reneszánsz vad, nyers, erotikus, szókimondó oldala mutatkozik meg. Nincs semmiféle erkölcsi skrupulusuk. Ha át akar a szereplő valakit verni, átveri, ha meg akarja csalni, megcsalja, ha beleszeret valakibe, beleszeret, nem csinálnak belőle problémát. Élik a végletes életüket. Attól is vérbő ez a komédia – mint ahogy a mai olaszok is ilyenek –, hogy iszonyú energiákkal, 150 százalékon égve fejezik ki a szereplők az érzelmeiket. Lehet, hogy a szerelem csak két napig tart, de az olyan erővel és olyan hőmérsékleten…” (Kováts Kriszta)
Sikamlós dallal kezdődik a darab, s a mellettem ülő, jól szituált házaspár már ekkor kínosan feszengeni kezdett, pedig Kovátsék nem árultak zsákbamacskát, vaskos szövegeket ígértek – s ahhoz képest még három pontokat is énekeltek/elhallgattak. A házaspár akkor járt volna a legrosszabbul (vagy egyikük mégsem?), ha az első sorban foglalnak helyet, hiszen Betía a darab elején a közönséggel ingerkedett, s egy férfi néző ölébe ült…
Kecskés Tímea a darabhoz illően, reneszánsz egyszerűséggel így jellemezte az általa megformált Betíát: „egy köcsög kurva. De egy picit bővebben, egy nimfomán p…”. Tehát a padovai alaphelyzet nem padovai, és nem reneszánsz korabeli, hanem egyetemes és kortalan. Leginkább Kecskés Tímeának hálás a szerepe, az övé a legnagyobb játéktér (több ágy), mind a megcsalt férj, Ruzante, mind az állandóan hódító (civilben egyébként a valódi férj) katona, mind az újra Betía kegyeire hajtó „jó barát” szerepe kevésbé színes. Színészi játékban hol jól, hol fergetegesen hozták a karaktereket, az ismert típusokat. A dalok szellemesek, frissek voltak, a szöveget tekintve egyedül talán a két káromkodásfajta tűnt nagyon egysíkúnak, ebben lehetett volna élni a magyar nyelv e téren is vérbő ötletgazdagságával. Jó zenei, élő aláfestést kapunk, köszönhetően Dabasi Péternek (mandocselló) és Perger Gusztynak (ütőhangszerek). A darab többnyire kihasználja a téma adta lehetőségeket, néhány laposabbnak tűnő résztől eltekintve végig szellemesen, mozgalmasan, a nézői érdeklődést végig fenntartva mutatja meg a kölcsönös átverésekre épülő szerelmi három-/négyszög helyzeteit, pózait. Jó előadást láthattunk, egy ma már kicsit idegennek tűnő, szókimondó, őszinte stílusban, ami a reneszánsz leglényegéről szól: az életszeretetről. Van mit tanulni tőlük fél évezreddel később is.
A darab után még lehetőség nyílt újra megnézni a nagyszerű Medicieket, s meglepetésre jó gazdaként e késői órán is ott találtuk Baán Lászlót, e kiállítás legalább kétszeri látogatást kíván.
A történet
A XVI. századi komédia Padovában játszódik, egy tipikus olasz kisvárosban, ahol a házak egymásba érnek. Nemrég költözött ide faluról a szép, fiatal Betía és férje, Ruzante. Barátjuk, akinek régen viszonya volt az asszonnyal, most utánuk jött, hogy felmelegítse ezt a kapcsolatot, de a nő most egy fiatal katonába szeretett bele, aki épp a szomszédba költözött egy időre. A barát felcukkolja a férjet, hogy tegyen próbát az asszonnyal, mert biztosan hűtlen. Ruzante belemegy a játékba, de aztán nagyon megbánja, mert hiába a nagyhangú szövegelés, a valóságos helyzetekben elgyávul és megfutamodik. Bár becsap mindenkit, a végén őt csapják be. A felesége megcsalja, a barátja pedig átveri és kineveti.
Fordítás, dalszöveg: Fábri Péter
Dalok: Várkonyi Mátyás
Szereplők:
Ruzante, paraszt: Lázár Balázs
Betía, a felesége: Kecskés Tímea
Menato, paraszt: Járai Máté
Tonin, katona: Sándor Dávid
Dalnő: Kováts Kriszta
Zenészek:
Dabasi Péter, mandocselló
Perger Guszty, ütőhangszerek
Díszlet, jelmez: Ruttka Andrea
Rendező: Kováts Kriszta
