Met-operaközvetítés. Puccini: Tosca
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: szabói
A Met-operák közvetítésének egyik ismétlése Puccini Toscája volt a forró nyári melegben, igen érdekes volt látni, még inkább hallani a darabot az úgynevezett nagy nevektől. Bár nyáron az operaélet szünetel, elvétve jut hozzá az ember egy-egy előadáshoz, így nem véletlen, hogy a törökös-keleties díszítésű, csodálatosan felújított Uránia Nemzeti Filmszínházban most is voltak érdeklődők. Magam nem hittem volna az első alkalom után, hogy életképes lesz a sorozat, ennyi embert köthet le egy-egy vetítés, a Müpa mellett már Budapesten és vidéken is látható az amerikai felvétel.
Puccini Sardou novellája alapján, Illica és Giacosa szövegkönyvére írt Tosca című operája a legismertebbek közt van, mindenki, még a Puccini-rajongónak nem nevezhető nézők is ismerik a tüzes, szenvedélyes történetet, a szerelem mindenhatóságát.
Karita Mattila énekelte Tosca hálás szerepét, a művészetért és szerelemért élő, körülrajongott énekes-színésznőt. Alakításában egy rendkívül szuggesztív, féltékenységtől, szerelemtől elvakult nőt ismerhetett meg a néző, nem spórolt a színészi játékkal, ahogy azt a vetítés háziasszonya, Susan Graham is említette. Bár helyenként – különösen az első felvonásban – a tiszta intonációt hiányoltuk, következetesen alacsonyan énekelt, ezt elfeledtette megjelenése, a figura jellemének maximális bemutatása, a belső tulajdonságok kivetítése. Mario Cavaradossi festő Marcelo Álvarez tolmácsolásában szólt, aki a harmadik felvonásra talált magára. Olyannyira, hogy a Levélária egészen meghatotta a hallgatót. Álvarez talán jobban képes kifejezni a fájdalmat, mint a szerelmet (argentin létére, ha lehet a sztereotípiával élni), az izgatottságot, látva jelenetét az ex-konzul Angelottival. Az első felvonásban Álvarez félszegnek tűnt, talán ezt akarta a forszírozott éneklésével ellensúlyozni, és persze nem szerencsés, hogy rögtön az opera elején egy nehéz áriát kell énekelnie. Színészi megoldásainak ötletessége helyett inkább csodálkozott a néző azon, hogy Álvarez nem a tipikus hősszerelmes, kinézete alapján. Mattila esetében hamar megbarátkoztunk azzal, hogy nem hamvas nő a címszereplő, hiszen elhitette gesztusaival, vérbő játékával. A szerep kedvéért a zöld szemű, szőke hajú, karizmatikus Mattila átváltozott déliessé, pazar ruhákban énekelt, ízig-vérig temperamentumos nőként. A harmadik felvonás felejthetetlen volt Álvarez és Mattila előadásában, pedig jócskán vannak kimagasló Tosca-felvételek. A harmadik nagy szerep Scarpiáé, akit a grúz George Gagnidze játszott-énekelt, hihetetlenül jól, a korrupt rendőrfőnök életre kelt. Gagnidze nem hangsúlyozta túl a nő iránti vágyat, inkább a figura gonosz voltát hangsúlyozta, félrenézései sokat sejtettek. Az énekes hangja fantasztikus, megjelenése tekintélyt parancsoló. Hála a felvonások közötti beszélgetéseknek (sajnos, nincsenek feliratozva), az énekesről kiderül, hogy roppant jó a humora, de a baritonszerepek már csak ilyen gonoszak.
A kisebb szerepek megformálása közül nekem az Angelottit alakító David Pittsingeré tetszett a legjobban, remekül énekelt, játéka pontosan mutatta társadalmi helyzetét, háttérbe szorítva Álvarezt. Paul Plishka Sekrestyése átlagosnak tűnt, a Spoletta szerepét éneklő, könnyű hangú Joel Sorensen viszont jól hozta a Scarpia ellentételezésére írt szerepet.
A rendezés nem hozott újat, a svájci születésű Luc Bondy a hagyományos díszleteket, ruhákat érezte megfelelőnek a darabhoz, az élő közvetítéshez, hiszen az énekesek szerepe a fontos, a felfokozott érzelmek bemutatása, a mimika, az éneklés testközelbe való hozása. Korábban Zefirelli rendezte a Toscát, ahogy emlékezetes éneklések léteznek, úgy Zefirelli rendezése is emlékezetes marad, bár ő nem csak a történet érzelmi részét hangsúlyozta. Bondy operája a szerelemről szólt.
A zenekar Joseph Colaneri irányítása alatt megfelelően játszott, a karmester elképzelései, átlagosak voltak. Hiányoltam a Te Deum végén azt a felszabadító erőt, mely szinte minden előadáson előtör, és lenyűgözi a hallgatót. A zenekari színeket lehetett volna jobban árnyalni, az énekesekkel való együttműködésre viszont nem lehet panaszunk.
Nagyon jó ötlet, hogy egy-egy előadásnak van házigazdája, aki maga is énekes, Susan Graham kellemes jelenléte, jó kérdései, a kollegákkal való kapcsolata színesítette a közvetítést. Nagyon szép este volt, érdemes moziban is operát nézni.
Tosca Karita Mattila
Cavaradossi Marcelo Álvarez
Scarpia George Gagnidze
Sekrestyés Paul Plishka
Spoletta Joel Sorensen
Angelotti David Pittsinger
Sciarrone James Courtney
Pásztorfiú Jonathan A. Makepeace
Börtönőr Keith Miller
Vezényelt Joseph Colaneri
Rendező Luc Bondy
Díszlet Richard Peduzzi
Jelmez Milena Canonero
Világítás Max Keller
Uránia Nemzeti Filmszínház, 2011. augusztus 24.
Comment on “Tosca, szerelem”