Négyszer négyes sorozat: Hindemith, Mozart, Debussy
a papiruszportal.hu archívumából [2015]
Szerző: Lehotka Ildikó
A Négyszer négyes sorozat második koncertjét a Zehetmair Quartet adta a Zeneakadémia Solti Termében, ideális helyszínen. A március 5-i hangverseny műsora igazán érdekes volt, hiszen ha vonósnégyest hall is az ember néha-néha, nem feltétlenül Hindemith hét darabja közül válogatnak, vagy Debussy egyetlen ilyen műfajú darabját játsszák az előadók. Thomas Zehetmair nagyszerű hegedűs, a nevét viselő kvartett elismert, így kétszeresen is vártuk a koncertet. Nem is csalódtunk.
Az előzetes ajánló és a teremben kapott műismertető felhívta a figyelmet, hogy a vonósnégyes kívülről játssza a műveket, azonban Zehetmairék előtt volt kotta. Úgy gondolom, természetes, ha kamarazenei műveknél elöl van a kotta, több információt kaphatnak az előadók, könnyebb így az együttjáték.
A Zehetmair Quartet Paul Hindemith 1923-ban komponált V. vonósnégyesével kezdte a koncertet. A négytételes mű a szerző útkereső időszakából származik; Hindemith már az expresszionista korszakának végén jár, a neoklasszicizmus kezdi foglalkoztatni. Ez a vonósnégyes azonban mindkét irányzatból használ stílusjegyeket, a dodekafóniához való vonzódás is kiérződik a zenei anyagból. Kivételesen izgalmas zeneszerzői megoldásokat hallunk, Hindemith nagyszerűen, a vonós hangszerek lehetőségeit tökéletesen ismerve komponálta a művet, és nem véletlen, hogy a brácsa helyenként kiemelt szerepet kap – Hindemith maga is gyakorló brácsás volt, mi több, vonósnégyest is alapított.
Az Op. 32-es vonósnégyes csodálatosan, helyenként megrázó erővel szólalt meg, a Zehetmair Kvartett – ha volt is kotta előttük – egymásra figyelve játszott, a művet alaposan kidolgozták, az egészen apró finomságokat is megmutatták. A koncert során végig párbeszédet folytattak, olyan összhangba hozták zenélésüket, hogy igazán ritka az ilyen együttjáték. Nem érezte azt a hallgató, hogy az első hegedűs, Zehetmair kezében lennének a szólamok összefogva, hogy csak az ő elképzelése érvényesül. Az együttes minden tagja (nem a hagyományos ülésrend szerint helyezkedtek el, az I.hegedű és a brácsa volt egymás mellett) szinte együtt lélegzett, így nem volt zökkenő a ritmikai elemekben, a hangok hosszúsága az imitációkban és egyéb, hasonló zenei anyagok esetében azonos volt. Bár az I. tétel elején (Lebhafte Halbe) még volt egy kis pontatlanság a fúgaszakaszban, de máshol nem, a ritmikusság, a karakterábrázolás kiemelte a tétel különlegességét. Szép volt a brácsa nyitotta lassú tétel, az I.hegedű szinte a semmiből úszott be, és itt figyelt föl az ember arra, hogy Hindemith mennyire jól ismerte a hangszerek jellegzetességeit; ha csak halljuk a zenét, nem látjuk a hangszereseket, nem mindig tudnánk megállapítani, melyik hangszer játszik. A rövid indulótétel szatirikusságát, humorát (a brácsa erős jelenlétével), a záró tétel fájdalmát, thrénoszjellegét, a rengeteg karaktert, mely a Passacaglia – Fugato tételben szerepel, mind megmutatta az együttes, fantasztikus volt.
Talán még jobb tolmácsolást kaptunk a Debussy-darabban, maga a fiatalon, 1893-ban írt, a vonósnégyes tételrendjét meghagyó mű is nagyon izgalmas, az előadás a Debussy komponálási technikájára oly jellemző színeket, foltokat csodálatosan mutatta. A négy vonóshangszer egészen kivételes módon tárta elénk a hangszínek kavalkádját, a kisebb-nagyobb „belemenéseket”, ezzel vitték előre a művet. A tág dinamikai lehetőségeket a végletekig kihasználták az előadók, a flautóhangzás, a jelzésértékű glissandók a Zehetmair Quartet kitűnő elgondolását erősítette. A 6/8-os, pizzicatós scherzo játékossága, a lassú tétel álomszerűsége a szordinált hangzással szintén nagyon jól szólalt meg, ahogy a záró tétel is. A sajátos hangvételű darab egy központi téma, de inkább motívum köré épült, Debussy vonósnégyesének egy-egy dallamtöredéke később már darabjaiban is fellelhető.
Mozart KV.464-es g-moll vonósnégyesét (és öt másikat) Haydnnak ajánlotta, tisztelegve az idősebb mester Op. 33-as számú művek kidolgozottsága, ötletei előtt. Az 1785-ben írt Mozart-darab gyönyörű, igazán érdekes volt a két, bő kétszáz évvel később komponált vonósnégyesek között hallani – honnan hova jutott a műfaj hangzásvilága. A hallgató először arra a tiszta, levegős hangzásra csodálkozhatott rá, majd a formai tisztaságra, amit a két elhangzott vonósnégyesben csak néhány helyen hallhatott, egészen más világ tárult fel. A Zehetmair Quartet ebben a műben is a szépségeket hozta elő, érzékletes volt a III. tétel románcjellege, a záró variációs tétel dinamikai váltásai, merészségei.
A sorozat ötlete és megvalósítása remek, ez a koncert sokaknak emlékezetes marad.
Zeneakadémia, Solti Terem, 2015. március 5.,
Hindemith: V. vonósnégyes, op. 32
Mozart: A-dúr vonósnégyes (K. 464)
Debussy: Vonósnégyes
Zehetmair Quartet
Thomas Zehetmair, Kuba Jakowicz (hegedű); Ruth Killius (brácsa); Christian Elliot (cselló)