Verdi Requiemje

a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Nemzeti Filharmonikusokkal

a papiruszportal.hu archívumából [2008]

Szerző: szabói

Az egyik legismertebb nagyszabású, vokális mű kétségtelenül Verdi Requiemje, a másik ilyen Mozart azonos című, műfajú alkotása. Verdi Rossini halálára egy olyan gyászmisét szeretett volna, melynek tételeit más-más olasz zeneszerző írja, főhajtásul a nagy mester emléke előtt, s az előadókat is bevonta volna az előadásba. Az ötlet azonban süket fülekre talált, pedig Verdi megkomponálta a Libera me tételt. Két év múlva hozzálátott a Requiem írásához.

Nemcsak egy barátja, egy zenekritikus bátorította a mű megírására, hanem Alessandro Manzoni író, költő és a Risorgimento egyik vezérének halála is írásra késztette Verdit. A zeneszerző (neve jelszó volt az olasz egyesítés kapcsán) maga is részt vett a szabadságmozgalomban, a Requiemet Manzoni emlékének ajánlotta. Sokáig csak Manzoni-Requiemnek nevezték a művet. A bemutató 1874. május 22-én volt Verdi vezényletével, olyan hatalmas sikerrel, hogy Európa-szerte bemutatták a művet. Azóta is töretlen sikerrel játsszák. Az ok a Verdire jellemző rendkívüli drámai érzéknek köszönhető. Sokan mondják, negatív éllel, hogy a Requiem egyházi szövegbe bújtatott opera, valóban nem sok különbség van a dallamalkotásban.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Rádió Énekkara és a Nemzeti Énekkar eladásában hallhattuk a művet február 21-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, Marine Deinyan, Ulbrich Andrea, Fekete Attila és Peter Mikulás közreműködésével, Antal Mátyás vezényelt. A Requiem hét nagy tételből, azokon belül kisebb egységekből áll. A mélyvonósokon csodálatos piano szólalt meg, a kórus szinte suttogta a nyitó szavakat. Kétségkívül a Dies irae tétel a sláger a műből, a szöveg megmaradt a középkorból, a sequentia dallama azonban nem, dallam és szöveg útja szétvált, önálló életre kelt. A harag napját bemutató sűrű, tömör, szinte csontvázakat vizionáló zene nagyszerűen szólt. Erő, dinamizmus, hatásos zenekari és énekkari megoldások jellemezték a tételt. A későbbiekben (Liber scriptus, Confutatis, Libera me) azonban nem szólt olyan elánnal az ismert zenei anyag. Szintén nagy hatással voltak a közönségre a Tuba mirum karzaton játszott trombitafanfárjai, fényesen szóltak a hangszerek. A mű hangulatához illeszkedtek a Quid sum miser fafúvósszólói, a fagott különösen árnyaltan játszott.
A szopránszólót Marine Deinyan énekelte. A mű közepéig hangja minden magasságban kiegyenlítetten szólt, a végéhez közeledve mély hangjait szinte alig lehetett hallani, különösen az utolsó áriában. Dallamíveit átgondoltan építette fel, dinamikája árnyalt, következetes volt. Csodálatos pianókat hallottunk tőle. Ulbrich Andrea szinte végig a kelleténél hangosabban énekelt, csak ritkán Peter Mikuláshallottunk mezzoforte vagy halkabb részeket. Kevésbé tűnt volna fel, ha a szopránt nem nyomja el annyira, így szinte rátelepedett a műre. Vannak jó felvételek a Requiemből jó, erős hangú altokkal, de nem az a cél, hogy a többiek fölé emelkedjenek. A többiekre való odafigyelés nagyon fontos, hiszen az énekesnő nem szólóestet adott, tudjuk, hogy szép, nagy vivőerejű a hangja. A dinamikai megoldások is viszonylag szűk térben mozogtak, bár az Agnus dei oktávpárhuzama intim, a lezárás gyönyörű volt. Fekete Attila hangját is forszírozottnak éreztem, különösen a magas tartományban, a forte részek erőszakoltnak, a pianók viszont bizonytalannak hatottak. A Hostias résznél a motívum harmadik megszólalása sikerült szépen. Az Ingemisco dinamikája, érzelmi töltete a szép pillanatok közé tartozott. Peter Mikulás végig kiegyenlített teljesítményt mutatott. Hangszíne kellemes, formálása, dinamikai megoldásai, a drámai részek kiemelése, a többiekkel való közös munkája nagyszerű volt.
A két énekkar gyönyörű pillanatokat szerzett, a szöveget maradéktalanul átemelték a zenébe. A Sanctus tétel különösen tetszett, életigenlése, ujjongása sokáig emlékezetes marad. A zenekar most is nagyszerűen szólt Antal Mátyás irányítása alatt. Ki kell emelni a Domine Jesu Christe kezdését, a kórusfúga zenekari és énekkari egységét. Az együttesek két héttel ezelőtt Mahler hatalmas művét adták elő, volt erejük, energiájuk még egy nagyszabású művet magas színvonalon előadni.