A Concerto Budapest koncertje
Szerző: Lehotka Ildikó, 2025. október 14.
A c-moll hangnemet van, aki szomorúnak, mások komornak tartják. Schubert Tragikus szimfóniája, vagy Beethoven V., Sors szimfóniája és sok egyéb mű készült c-mollban, vagy éppen a Concerto Budapest hangversenyén elhangzott Brahms-szimfónia. Hogy mennyire szomorú, vagy komor a hangnem, három c-mollban jegyzett mű adott erre választ.
A Zeneakadémián október 9-én és 10-én tartott hangverseny műsorának két szélső darabja, egy Bach átirat és a szimfónia azonos volt, közte Weinberg csellóversenye, illetve szombaton Sosztakovics 2. hegedűversenye szólalt meg. A koncertet indító darab egy Bach-átirat volt, az orgonára írt BWV 537-es jegyzékszámú c-moll fantázia és fúgát Elgar feldolgozásában és hangszerelésében játszotta a zenekar.
Az átiratok kérdése mindig is megosztotta a zenészeket, de a közönséget is. Vannak remek hangszerelések, itt Ravel Muszorgszkij Egy kiállítás képeit említhetjük, vagy Dvorák Szláv és Brahms magyar táncait –, és kevésbé indokolt átdolgozások. Utóbbihoz sorolható a késő romantikában alkotó Elgar munkája. A közönség meglepődhetett azon, hogy az angol szerző átiratában öt ütőhangszeres művész is kapott feladatot. A hangzás a késő romantika szimfonikus műveinek megfelelően nagyszabású volt, de egy Bach-mű átiratának esetében inkább vaskosnak nevezhető. Elveszett a mű lényege. A hangszínek kavalkádja éppen a bachi szigorú fúgaszerkesztést lazította, az ütőhangszerek használata is az eredeti darab jellegzetességét gyengítette.
Weinberg neve kevéssé ismert itthon. A zeneszerző Lengyelországban született, húszévesen Minszkbe, majd Taskentba költözött, végül Moszkvában telepedett le. Barátjának mondhatta Sosztakovicsot, mi több, csodálta a mestert. Weinberg stílusán érezhető Sosztakovics hatása, de éppúgy Mahler, Prokofjev egyes zenei megoldásai vagy a zsidó tradicionális zene is jelen van műveiben. A magyar mozirajongó az 1957-es Szállnak a darvak című filmben hallhatta Weinberg zenéjét. A c-moll csellóverseny 1957-ben került először a közönség elé, Rosztropovics szólójával, azóta számos kiváló csellista játszotta és játssza a darabot. A négytételes mű alaphangulata komor, fájdalmas, tulajdonképpen Weinberg életének zenei lenyomata ez a kompozíció is. A versenymű magyarországi bemutatóként szólalt meg Mario Brunello szólójával. Sajnos az olasz csellista tolmácsolásában a számos intonációs probléma miatt nem teljes mértékben élvezhette a közönség a darab szépségét. Talán a III. tétel kadenciájában tudott a közönség együtt lélegezni a szólistával. A műben többször felfedezhető Sosztakovics Esz-dúr csellóversenyének nyitó négy hangja, Weinberg ezzel jelezte a szerző iránti tiszteletét. A ráadás Weinberg Op. 100-as csellóra írt prelúdiumsorozatának 21-es darabja volt, itt is nyilvánvaló, sőt nagyon is nyilvánvaló, hosszabb utalás hallható Sosztakovics csellóversenyére. Brunello játékában igazán szép zenei megoldásokat élvezhetett a közönség. A látvány – Brunello 1600-as években épült hangszere – sem volt mindennapi, mert a cselló csigáját mívesen faragta készítője.
Szünet után Brahms 1. szimfóniáját játszotta a zenekar. Az utókor szereti Beethoven 10. szimfóniájának nevezni a hagyományosan négytételes művet, nem véletlenül. A záró tételben a jól ismert Örömóda kissé transzformált, de jól felismerhető dallama jelenik meg. Brahms szimfóniáit viszonylag gyakran műsorra tűzik, lemezfelvételek sora mutatja a művek népszerűségét. Keller András értelmezésében számos kiemelkedő zenei mozzanatot tartalmazó szimfóniát hallhatott a közönség. A vonósok hangzása rendkívül kifejező és homogén volt, a rövid hangszerszólók mívesen szólaltak meg, a hangszínek, karakterek, a tempó és az apró cezúrák vitték előre az előadást. A záró tételt emelném ki. Emlékezetes marad a vonósok sürgető pizzicatóin át az alpesi kürtöt megjelenítő dallam, a diadalmas, fényes C-dúr zárás. És az a hőfok, ami a mű tolmácsolásának minden pillanatát áthatotta.
