Kincses Felvidék
(a papiruszportal.hu archívumából [2006])
Szerző: L. Kiss Anna – Keszeghy – Gordon Kató
Az idei tavasz nem igazán kényeztetett el bennünket napfénnyel. Így volt ez 2006. május 24-én is, amikor percekre sem kegyelmezett nekünk esőisten, és átfázva, átázva érkeztem meg a Művészetek Palotájába, ahová egy kis melegségre, testi-lelki felengedésre vágyva ültem be az 55 éves Magyar Állami Népi Együttes Gyöngy az idő című előadására. Ennek keretében Az örök Kalotaszeget nézhettem meg (immár másodjára), a műsor második részében pedig a MÁNE a Bartók-évadra készült trilógiájának I. részét, a Kincses felvidéket mutatta be.
Évfordulók: 5. és 55.
Május 23-án a Hagyományok Háza (HH) újabb öt évre kinevezett főigazgatója, Kelemen László sajtótájékoztatón röviden ecsetelte az intézmény ötéves múltját, jelenét, eredményeit és a kitörési pontokat. Fontosnak tartja, hogy tudatosítani kellene: amint a szóbeli kultúra nemzeti intézménye a Nemzeti Színház, ugyanúgy a nem verbális kultúráé a Hagyományok Háza (melyet végre renoválnak).
Mihályi Gábor művészeti vezető és Kovács Gerzson Péter rendező, látványtervező ismertette az új, a Bartók-évfordulóhoz kötődő produkciót, mely a trilógia első része lesz: Kincses Felvidék; a kortárs táncból a néptáncba „visszaszédült” Kovács Gerzson Péter szerint ilyen mélységben még a Felvidék néptáncával egyetlen magyar előadás sem foglalkozott. Mihályi elmondta, hogy az 55 éves Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) minden téren kinyitja a kapukat: mind az alkotók, mind a műfajok előtt. Ezt az is bizonyítja, hogy több mint húsz koreográfussal dolgoztak együtt az utóbbi években. Bemutatta a MÁNE 1998 és 2005 közötti időszakáról készült fotóalbumot is, mely egyik előadásuk címét viseli: Pannon freskó. Ide kapcsolódik a MÁNE-val szinte szimbiózisban élő Kanyó Béla fotóművész kiállítása is, a Mozgástér, mely az együttes fotóiból a legsikerültebbeket mutatja be a Fesztivál Színház (Művészetek Palotája) melletti paravánokon.
Sebő Ferenc a bartóki üzenetről szólt. Bartók elválaszthatatlanul, egyben látta a Kárpát-medence kultúráját, s gyűjtőmunkájával (mintegy 13 ezer népdal) kifogyhatatlan kincsestárat hagyott követőinek. Többek között ebből táplálkozott a hetvenes évek táncházmozgalma. Most ugyanezt kezdik el Szlovákiában, s – ez szinte unikum a rendszerváltás után – hivatkoznak a magyar előzményekre. A szakmai igazgató ezt a bartóki üzenet egyik jelének tartja. A HH MÁNE melletti másik alappillére az archiválás, digitalizálás, melyet a Lajtha László Folklórdokumentációs Központ végez. Sebő szerint európai szinten is kiemelkedő adatbázist hoztak-hoznak létre, melyben több mint 300 szempont szerint lehet keresni. A harmadik alappillér pedig a kiadványkínálat, melyben erősíteniük kell a szolgáltató jelleget. E téren nagy az elmaradás, pl. az első Lajtha László-kötetet (1964) most követi csak a második. De friss kiadványokkal is büszkélkedett: ilyen Lampert Vera könyve, a Népzene Bartók műveiben; s készül egy CD-ROM is, mely Bartók összes leveleit tartalmazza majd. Kérdésemre röviden elmondta, hogy az 50 millió forintos nagyságrendű Bartók-évadra a HH – írd és mondd – 1,6 millió forintot kapott az államtól. Ezen tényleg nincs mit magyarázni…
Kincses Felvidék
Az örök Kalotaszeget a Budai Vigadóban láttam a magyar kultúra napján, és akkor írtam, milyen jó lenne újra látni, hangulatát átélni, megtudni, „hogyan is szól” az előadás a Művészetek Palotájában.
Nos – miután az előadás atmoszférájának köszönhetően pillanatok alatt felengedtem – megtudtam… Fantasztikusan szólt a zenekar a Fesztivál Színházban, a prímások ismét eksztázisba hoztak, a népdalok szövege tökéletesen érthető volt, a táncosok hangja a szívünkig hatolt. A közönség vastapsa is visszaigazolta, hogy az út, amin Kelemen Lászlóék haladnak, jó és értékekkel kövezett.
Az előadás második részében a MÁNE összefoglalta a Felvidék etnikailag sokszínű tánc- és zenekultúráját Bartók népzenekutatásaira építkezve. Ahogyan az alkotók megfogalmazták, nem leltárt készítettek, hanem Bartók Kárpát-medence-koncepcióját kívánták érzékeltetni.
A 125 éve született Bartók Béla, a XX. századi zene kimagasló alakja az elsők közé tartozott, akik a népzenét kutatni, majd rendszerezni kezdték. Bár már első alkotói korszakának darabjai is a nemzeti romantika, a verbunkos és a népies műdalirodalom stílusából táplálkoztak, igazából az 1905-ös esztendőben fogott hozzá – Kodály Zoltánnal – a magyar parasztzene felkutatásához. Népzenegyűjtő munkája a szomszéd népek népzenéjének tanulmányozására is kiterjedt (szlovák, román, arab török nyelvterület). Műveiben – gyűjtéseinek eredményeként – jelen vannak a népzene stílusjegyei. Felvidéki gyűjtéseire építkezett a Kincses Felvidék zenei anyaga (Gömör, Zoborvidék, Felső-Garam mente stb.) népzenéjére.
Az előadásnak szokatlan, ősi-modern keretet adó és időnként elő-előtűnő árnyjáték, melynek során a táncosok mintegy táblaképben elhelyezkedve pantomimszerű mozgásukkal nyűgözték le a nézőket, méltán dicséri Kovács Gerzson Péter munkáját. Aki az elején csak vetítésre gondolt, hamar meggyőződhetett arról, hogy valódi mozgás látható a vászon mögött. Tovább fokozva a látványt, a népi motívumok kivetítésébe is olykor-olykor bejátszott az árnyjáték, néha csak egy kis ablakként. És ez még nem minden, a lányok körtáncánál a három dimenzióhoz a háttéren még kettő társult. A sajtótájékoztatón említett nyitás, megújulás e műsorban a legmesszebbmenőkig megvalósult.
A táncosok tökéletes állóképességét bizonyítja az is, hogy egy-egy fergeteges táncot követően a pillanat leforgása alatt „lassított felvételűvé” változtatták mozdulataikat. A karikázókban a lányok temperamentuma, bája, csengő hangja és persze tánctudása varázslatos volt. A legényesek és az eszközös táncok lendülete, a fiúk lépéskombinációi bravúrosra sikeredtek. Az előadást a 3. sorból néztem, így közelről láthattam a táncosok mozdulatait, mimikáját, élvezhettem a férfi táncosok olykor cinkos pillantásait, játékos, néhol ízlésesen erotikus „figuráit”. A táncosok és a zenekar ismét csúcsra teljesített, amit a premier közönsége hatalmas ovációval és vastapssal értékelt kiválóra.
Az előadás magyarországi és szlovákiai alkotók közös munkája, igazi csapatmunka, az elismerés mindenkit megillet! Sokáig fogják játszani, remélhetőleg távoli országokban is.
Gyöngy az idő – Művészetek Palotája, május 24.
Az örök Kalotaszeg
*
Bartók-trilógia I. rész: Kincses Felvidék
Prológus
Egy pár – Zoborvidék
Kanászoké – Ipolybél (Ipoly mente), Tardoskedd, Kéménd (Vág–Garam köze)
Dudacsárdás – Ipoly mente
Góralski – Szuchahora (Árva)
Oláhos – Kisdobra (Bodrogköz)
Csárdás és fogás – Bodrogköz
Csárdás – Magyarbőd (Abaúj)
Karikázó és karièka – Imreg, Céke (Zemplén)
Krucena, Do šaflika – Sáros
Verbuòk, èardaš – Opálhegy, Parnó (Zemplén)
Pásztorbotoló – Gömör
Dudanóták – Zsére (Zoborvidék), Kürt (Vág–Garam köze)
Rozkazovaèky – Nagyócsa (Polyánhegyalja)
Ruszin chorovodok – Kijó (Sáros)
Odzemok – Háromszlécs (Liptó)
Hajduch, šuchom – Rimakokova (Gömör)
Vasvári és csárdás – Gömör
Epilógus
Zene: Agócs Gergely
Koreográfusok, tánctanárok: Furik Rita, Kökény Richárd, Mihályi Gábor, Richtarcsik Mihály, Hégli Dusán, Lépes Anikó, Stanislav Marišler, Lindá Luptáková, Vladimír Michalko, Marianna Svoreòová
Látvány, díszlet: Kovács Gerzson Péter
Grafika: Kovács Bori Vilma
Viseletek: Furik Rita
Vezető koreográfusok: Hégli Dusán, Mihályi Gábor
A rendező munkatársa: Mihályi Gábor
Rendező: Kovács Gerzson Péter Harangozó- és Lábán Rudolf-díjas
Zenekarvezető-prímás: Pál István
Tánckarvezető: Kökény Richárd
Asszisztensek: Bakos Gabriella Harangozó-díjas, Borbély Beatrix, Varga Péter
Művészeti vezető: Mihályi Gábor Harangozó-díjas
A díszlet színpadra állításához segítséget nyújtott: Horváth Imre
