Vonósnégyesek az Esterházy Quartet előadásában
a papiruszportal.hu archívumából [2010]
Szerző: Lehotka Ildikó
Luigi Boccherini is azok közé a szerzők közé tartozik, akiknek nevét és a zenetörténetben elfoglalt helyét ismerjük, műveit azonban nem, kivétel a mobiltelefonok hangjából ismert Menüettet (op. 13., No. 5.). Talán még az Éjjeli őrjárat Madridban melléknevű vonósötös egyik tétele lehet ismerős, a d-moll szimfónia, Az ördög háza pedig mostanában többször hangzott el kamarazenekari koncerteken. Boccherini abban a korszakban alkotott, melyben Haydn, Mozart és Beethoven, így ő a zeneirodalom egyik nagy vesztese.
Bár zenéje egyedi, a barokkot szerencsésen ötvözte a klasszikus stílusjegyekkel, kitörni azonban nem tudott a maga korában nagyon sikeresnek számító művész. Az 1743. február 19-én született Boccherini zeneszerzőként és csellóművészként egyaránt elismert volt, már 13 éves korában pénzkeresővé vált. Csellózni apjától és Domenico Vannucci abbétól tanult, később Rómában is végzett tanulmányokat. Apja nagybőgős volt Luccában, Boccherini ezzel a zenekarral mutatkozott be mint szólócsellista, és vált a legjobban fizetett luccai muzsikussá. Ausztriai és franciaországi turnéja után Madridba költözött, ahol először Don Luis infáns kamarazene-szerzője és -virtuóza, majd Benavente hercegnő karmestere lett. II. Frigyes Vilmos porosz király a neki írt darabért udvari zeneszerzői címet adományozott Boccherininek, aki ezután csak neki komponált. A zeneszerző 1805. május 28-án Madridban halt meg.
Boccherini tizennyolc évesen írta első vonósnégyeseit – szonátának nevezte azokat, ekkor még Luccában élt. A művet a szerző közreműködésével mutatták be 1765-ben. Az Op. 1. vonósnégyes-sorozat az 1767-es párizsi kiadáskor már ezen a néven jelent meg. Azért érdekes a dátum, és az elnevezés, mert Haydn 1772-es vonósnégyeseinél találkozunk először a kvartettekre jellemző tulajdonságokkal. Boccherini szerepe tehát úttörő volt. 91 kvartettek írt 1761 és 1804 közt, így bátran állíthatjuk, hogy mennyiségben is megelőzte Haydnt. Boccherini egyik levelében Haydn nagy csodálójának nevezi magát.
Az Op. 32-es Boccherini-vonósnégyesek 1781-ből valók, érettséget, de könnyedséget is sugallnak. A drámai hang csak néhány ütem erejéig szerepel, ez is mutatja, hogy ezek a kompozíciók leginkább szórakoztatásra készültek, és a műfaj –a klasszicizmusban végső – keretei – még igen messze vannak. Természetesen találunk sok azonosságot a tételeken belül, melyek egyszer invenciózusak, többedszerre viszont nem. Boccherini a vonós kamarazene műfajában volt igazán járatos, mint csellista bőven kihasználta hangszere lehetőségeit is.
Az Op. 32-es hat vonósnégyes közül két, menüett nélküli háromtételes szerepel. Különleges a B-dúr, no. 1. Grave tétele, a kezdés majdnem baljóslatú, a mély csellóhang komor, de a trillák oldják ezt a sötét színt ideig-óráig. A 3-ból a 4. tételbe való átmenet még a barokk concertókat idézi, a barokkos stílusjegyek nem egyediek Boccherininél. A záró tétel pezsgő, életvidám, ötletes két szólam oktávval feljebb való, eltolt ismétlése, ilyen megoldással a no. 2-es darab lassú és utolsó tételében is találkozunk. Nagyon jól fejezi be a művet az Esterházy Quartet. A g-moll vonósnégyes első tétele még a barokkból maradta harmóniavilágot hozza, a Larghettóban is rácsodálkozhatunk a lépegető basszusra. A Minuetto-ban a cselló karakteres ugrásai adják a táncos alapot, a záró tétel könnyed dallama ötletes, a virtuóz hegedűskálák a zeneszerző vonós hangszeres tudását mutatják. Izgalmas az egyik motívum dúr-moll bemutatása, a felrakás is egyedi. A no. 3., Esz-dúr mű nagyon jó és ötletes, a kezdés különösen, szinte Haydnt látjuk-halljuk, minden szólam egyenrangú. Nagyon jó az előadás, vérbő, életvidám. A záró tételben icipici pontatlanságot tapasztalunk, ezt a hangszerek számlájára írom. Érdemes megfigyelni, hogy a nincs még kikristályosodva, milyen karakterű dallamot hová is illesszen a zeneszerző, ez lesz majd az, ami Haydnnál rögzül.
A No. 4-es, A-dúr kvartett háromtételes, Allegro bizarro felirata ritka és különleges: a cselló virtuóz játékára utal talán, a rendkívül magas fekvésre helyenként a csellóé a legmagasabb szólam, bár a záró Allegro e con brióban is mintha egy csellóverseny haydnos-mozartos, rövidre fogott kivonatát hallanánk. Az 5-ös számú, F-dúr kvartett mannheimi stílusa, éneklő allegrója tetszetős, a triolázás sajnos pontatlan, a tétel a korai klasszika minden jegyét magán viseli (bővített szextek, motívumismételgetés, álzárlat). Az Andantino édesen csorgó dallama, a Minuetto határozott hangja bárhol megállná a helyét, a Trióban hallható, mindkétszer csúnya hangzású motívumnak biztosan megvan az oka. Az Allegro giusto kissé pontatlan, meglepő a tételzárás előtti hegedűkadencia. Az f-moll vonósnégyes nyitó tételének főtémája egyszerűségében is nagyszerű. A második tétel kromatikusan lefelé hajló skálái új színnel gazdagítják Boccheriniről alkotott képünket. A Minuetto már az a fajta tánctípus, amit a négytételes művekben várunk, a Presto assai zakatolásával, féktelenségével teszi vidámmá a hallgatót.
Érdemes megfigyelni a művek felrakását, néha csak duózást hallunk, néha dúsan zengenek a hangszerek, máskor szólót hallunk. A dallamszövés mesteri, a karakterek sokasága – a korszak lehetőségeihez képest – meglepő egy kialakulóban lévő műfaj esetében.
Aki nem igazán szereti vagy nincs hozzászokva a régizenélési játékmódhoz, annak furcsa lesz a hangzás, de legkésőbb két tétel után már jólesően hallgathatja Boccherini vonósnégyeseit. Az Esterházy vonósnégyes primáriusa Japp Schröder, mára a legelismertebbek közt van. Külön hálásak vagyunk vonósnégyese névadása miatt. A kvartett hihetetlenül szuggesztíven játszik, ha a vonókezelés nehézkességét elfogadjuk, a hangszerek zizegésével együtt, ha nem ragaszkodunk a vibrált hangokhoz, márpedig nekünk is meg kell dolgozni az élményért, nagyszerű élményben lesz részünk. Bátran játszik az Esterházy Quartet, a cselló nagyon jó alapot ad, a jobban meghúzott hangokon elnézően mosolygunk, belefér a lelkes és főleg ízig-vérig eredeti és nagyon eltalált előadásba. Hihetetlen az a zenei tudás, ami ebből a négy emberből árad, az összeszokottság, a régi zenében való hit minden egyes hangon érezhető.
A felvétel 1976-ban készült, és bár a régizenei mozgalom együttesei egyre-másra álnak elő új felvételekkel, a lemez még így is kiemelkedik, nem véletlenül jelenhetett meg a Das Alte Werk sorozatban. Érdemes Boccherinit felfedezni, a lemez kiemelkedően jó.
Boccherini:
String Quartets, Op. 32.
Esterházy Quartet (Jaap Schroder, Alda Stuurop violins, Wiel Peeters viola; Wouter Moeller cello)
Warner Classics Das Alte Werke 2564687047
Comment on “Boccherini? Boccherini!”