a papiruszportal.hu archívumából [2014]
Szerző: Lehotka Ildikó
Minden premiert nagy várakozás előz meg, különösen olyan operákét, melyek bár ismertek, mégsem szólalnak meg gyakran. Így volt Weber A bűvös vadász esetében is, az operát már 1885-ben műsorra tűzték itthon (az Operaház első évadában). Összesen 96 előadással ment, 1944-ig. Azóta nem szólalt meg ez a varázsos alapmű, sokunk sajnálatára – de sok nagy operaházban sem.
A bűvös vadász nagy sikerű opera volt már a bemutatót követően, a romantikus német opera egyik meghatározó darabjaként emlegetik, nem is véletlenül. Weber új utat keresett, mind a témát, mind a hangszerelést tekintve: a történet a német népi legendákból merít, a zene pedig a német népzenéből is (egyszerűség, tiszta forma).
Az Erkel Színház évadának harmadik bemutatója éppen ez az opera volt, Dohnányi A tenor és Bizet Carmenje után. Míg A tenor egy kellemes, sok örömöt adó űikus-szatirikus-humoros mű, a rendezés is ehhez alkalmazkodott, a Carmen a maga vásári, mindenből csipegető, ezáltal katyvasszá összeállt tömbje a rendezői határozatlanságot mutatta. Úgy gondolta az ember, hogy a következő premier rendezői megvalósítása szerencsésebb lesz.
A plakát a maga szürreális színeivel, távolkeleti asszociációt előhívó hangulatával egészen mást ígért, mint amit Zsótér Sándor rendezésében láttunk. Zsótér elképzelése nem a cselekmény meseszerű vonalát emeli ki, hanem valamilyen módon aktualizálás. Az Ambrus Mária által tervezett díszlet előképe egy Bulgáriában, 1981-ben épült eredetileg kongresszusi központnak készült épület, 1990 óta azonban használaton kívül van, és az állaga egyre romlik, most emlékhely. A díszlet nem a történet helyszínét ábrázolja, inkább a tervező és rendező által látni vélt tulajdonságokat mutatja. A néző lát egy repülő csészealjra emlékeztető kupolaszerű ellipszist, mely dönthető, két szerkezet is a szereplők-énekesek felfelé törését mutatja: egy szintén csészealjszerű alkalmatosságban emelkednek fel a szereplők, és van egy látványra is a gyárakat idéző egyszerű és csúnya emelő.
A jelmezek kellemesek, de semmi rendkívülit nem láthatunk, és nem is igazodnak egyetlen korhoz sem. Nincs szocialista egyenszabású és -színű öltözet, nem emelték ki a cseh (bolgár, XX. századi, meseszerű) jelleget, de volt birkózóruhára hasonlító és roppant előnytelen, máskor feltűnő színű trikó, tarka női ruha, elegáns és hétköznapi viselet is. Külön fejezetet érdemelne a II. felvonás – a szerző által írt varázsos – zenéje, és annak megcsúfolása a villogó szemű baglyokkal, nem félelmet keltett, hanem nevetség tárgyává lett a nyitó kép.
A szereplővezetést aláírja a néző, a több embert foglalkoztató képek-tablók már kevésbé nyerték meg a premierre kíváncsiakat. A kórustagok vagy a földön ültek-heverésztek, vagy táncoltak (táncikáltak), többféle stílusban, de a legmegkérdőjelezhetőbb kép a hölgyek csábtánca, és a háttal álló férfiak nem színpadra való, általában kettesben végzett, de itt maguk segítségére kényszerülő intim cselekvést imitálták.
Láthattunk lángszórót (minek?), nem egészen esztétikus embereket (indokolatlanul építve a rendezésbe), sarlót-kalapácsot, sok-sok mindent. És láthattuk Ladányi Andreát Samielként (de miért is maradt meg a név, ha Agátából Ágota, Annuskából Ancika lett?), sasként, galambként. Számomra ő jelentette a fénypontot, félelmetes hatást keltett, nem kellett hozzá két lángszóró, nem kellett hozzá éneklés, ha nincs az a pár mondata, észre sem vettük volna a szöveg hiányát. Átütő erővel bírt megjelenése, a szép, kidolgozott test, a séták feszültséget kiváltó lassúsága. Hihetetlenül eredeti, és mellbevágó ötlet volt Zsótér részéről ez a megvalósítás.
Azonban ez is kevés volt a mainak, korszerűnek gondolt szöveget is tartalmazó rendezés elfogadásának. Az újramagyarított szöveg néha alpári, otromba, kisstílű volt, nem színpadra, legalábbis nem ilyen horderejű operához való. Miért kell ’kuss’-okkal tűzdelni a szöveget? Egy veretes, nem kocsmai hangulathoz készültet (Johann Friedrich Kind munkáját?)
Felvetődött bennem a kérdés, hogy ezt a fajta rendezést miért éppen az Erkel Színházba képzelték, hiszen az Erkel a kispénzűeket, az opera műfajával ismerkedőeket célozza meg. A rendezőnek volt egy elképzelése, amit túl sokan nem értettek, sokan nem kedveltek, és eleve nem célszerű egy rendezést úgy átvinni a nézőkre, hogy magyarázatokkal együtt tálalják. Nem volt véletlen, hogy sokan hazamentek a szünetben, és nem volt véletlen a példa nélküli búzás. Weber zenéje nem ezt érdemli.
A rendezés sajnos előtérbe került, ami nem szerencsés, éppen a zenei megvalósítás miatt. A néző nem felhőtlenül volt csak képes figyelni az énekesekre, egyáltalán, a zenére. Agáta szerepét Szabóki Tünde énekelte, a tőle megszokott színvonalon, érezhetően nem találta helyét a rendezésben. Szép pillanatokkal ajándékozta meg a közönséget, azonban kicsit sterilnek, a hangok helyenként élesnek éreztem. Wierdl Eszter Annuskája halk volt, játéka harsányabb, nem ideális szerep a számára, a fiatal lánynak írt csodálatos ária hangulatát nem volt képes visszaadni. Wierdl Eszter Szokolai Vérnászában igazán nagyszerű volt, ez alkalommal sajnos nem. Kovácsházi István az az énekes, aki megbízható, pontosan énekel, szép dinamikával, szép hanggal, de az a bizonyos plusz mindig hiányzik, most sem volt másként. Palerdi András Kasparját éreztem az előadás legjobbjának, az énekes hangja egyre dúsabb, a zenei megvalósítás is kiemelkedő volt.
A kisebb szerepeket éneklők közül Gábor Gézát emelhetjük ki, állhatatos basszusa most is figyelmet keltett. Kováts Kolos Remetéje jelenségszámba ment, Ottokarként Haja Zsolt is szépen teljesített.
Az Operazenekart Halász Péter vezényelte, a nyitány hosszúnak tűnt a vérszegény zenei ötletek miatt, később már nem tudott a néző elvonatkoztatni a rendezéstől. A Honvéd Férfikarral dúsított énekkar sleppelt, bár néha szép hangzással is dúsították az operát.
Egy szó, mint száz, erre a rendezésre kár volt hetven évet várni. Sokan méltatták ezt a rendezést, én öncélúnak, önmegvalósítónak tartom. És egy teli nézőtér nagy része is így gondolta.
Comments on “Bűnös gondolatok A bűvös vadászról”