a papiruszportal.hu archívumából [2009]
Szerző: szabói
Érdekes lenne boncolgatni, hogy honnan hová jut el egy zeneszerző életműve alapján. Vajon már az első művekben lehet tudni, hogy nagyszerű komponista született, vagy csak később derül ki? Vajon melyik műfaj lesz az, melyben kiemelkedőt alkot? Ha minden kérdésre nem, de arra választ kapunk, hogy Prokofjev, Haydn és Bizet első szimfóniája hol is foglal helyet a szimfóniák, illetve oeuvre-juk tükrében.
A három szimfóniát tartalmazó lemez életre hívása nagyszerű ötletnek bizonyult a Warner részéről. A műfaj megteremtője Haydn volt, legalábbis a klasszikus korszak formai követelményeit tekintve, a barokkban is léteztek sinfoniák, más formai megoldásokkal. A szimfónia a mai napig életképes, igaz, közben egészen nagy változásokon ment keresztül, kezdve Beethoven IX. szimfóniabeli kórusával, négy szólóénekesével, a programszimfóniákon át a monstre (hosszúságú és hangszerelésű) művekig.
A cédét Prokofjev 1917-ben írt Klasszikus szimfóniája nyitja, a történelmi hátteret nem kell részleteznünk. Az op. 25-ös mű a klasszikus formálás iskolapéldája, váratlan harmóniai fordulatokkal, ebből következik rendkívüli humora is. A karakterek egymáshoz való viszonya is roppant izgalmas, a mintaszerűen induló első tétel (és a többi három) dallamainak elhangolása nem várt fordulatokkal késztet figyelemre. A menüettek helyén álló Gavotte tétel a legismertebb, Prokofjev – naplóbejegyzése szerint – rendkívül könnyen írta. Elementáris humortól pezseg, a kissé gúnyolódó csavarmotívumos első témától kezdve a tételt záró elröppenésig. A Finale csupa élet, pezsgés, a fuvolák gurguláznak, a dinamikai robbanások, a könnyedség, a kidolgozási rész sem fekszi meg az ember gyomrát. Zeneszerzői ötletesség, a klasszikus forma ötvözése a humorral vagy paródiával, a hallgatói ízlés szerint, ki-kikacsintva a zenét élvezőre – első szimfóniának fantasztikus. Prokofjev a következő szimfóniáit már nem a neoklasszicizmus jegyében írta, megkomolyodott, megkeseredett, emigrált.
Joseph Haydn első szimfóniája is nagyszerű alkotás, talán a D-dúr hangnemet Prokofjev az iránta való tiszteletből választotta. Haydn ekkor Morzin grófnál szolgált, a csembaló mellől irányította a zenekart. Az első tétel még a mannheimi hangzást viseli magán, a skálamenetekkel, a trillákkal, az éneklő allegróval (bár a tempójelzés presto), a dallamvezetéssel. A középső tétel könnyedsége, invenciózus dallamvezetése, az elkomoruló, mollban is megjelenő téma és a viszonylagos hosszúság teszi központivá a tételt. A záró tétel is magán hordozza a haydni stílusjegyeket, az életvidámságot. Haydn I. szimfóniája is kiállta az idők próbáját, más kérdés, hogy inkább a jóval magasabb Hoboken-jegyzékűeket halljuk inkább.
Keveset tudni Bizet I. szimfóniájáról, keletkezési körülményéről, a szerző tizenhetedik születésnapja után kezdte írni, egy hónap alatt megszületett a mű. Érdekes módon csak 1935-ben volt a bemutatója Weingartner vezényletével. Valószínűleg tanára, Gounod I. szimfóniája inspirálta Bizet-t, hiszen átírta zongoraduóra mestere művét. Mint a legtöbb, a zeneszerzésben még járatlan jelölt, Bizet is elköveti azt a hibát, hogy túl hosszúra nyújtja az egyes részeket. Az első tétel mozzanatai a klasszikus stílust jelzik, de felsejlik a romantika is. A lassú tétel oboaszólója gyönyörű, de elég lett volna egyszer játszatni. A Scherzo egyik fordulata (és később a hangszerelés) Schumann harmóniáival él, a kürtök Haydn idézik, a trió dudabasszusa is furcsa. A zárótétel mendelssohni tündérzenéje is inkább még a stíluskeresés jegyében fordulhatott elő. Bizet-t nem ezért a művéért szerette meg a közönség, a Carmen megírásáig még eltelt egy kis idő, operája viszont áttörés volt a zene világában.
A Saint Paul kamarazenekar tolmácsolta a három szimfóniát, Hugh Wolff irányításával. Rendkívül jó előadást hallunk a lemezen, mindhárom szimfónia mind karaktereiben, mind dinamikai megvalósításában remek. A vonósok repetíciója alkalmazkodik az adott zenei anyaghoz, a Prokofjev-mű első, a Haydn- és a Bizet-mű utolsó tételeiben mind más és más. A Bizet-szimfónia első tételében a pizzicatók illenek a hangulathoz. Rengeteg finomság szövi át a műveket, a belső szólamok aránya, az azonos hangok erejének fokozása, a vonósoknál a hangok hossza-rövidsége kiforrott elképzelésű karmestert, nagyon jó zenekart mutat be a hallgatónak, az előadók kiváló stílusismerete mellett. Nagyszerű mind az ötlet, mint a zenei megvalósítás.
Prokofjev, Haydn, Bizet első szimfóniája
Bizet: Symphony in C
Haydn: Symphony No. 1 in D major
Prokofiev: Symphony No. 1 in D major, Op. 25 „Classical”
St. Paul Chamber Orchestra, vezényel Hugh Wolff
Warner Classics Maestro – 2564694520