A Concerto Budapest hangversenye
a papiruszportal.hu archívumából [2013]
Szerző: szabói
Lenyűgöző látványt ígértek a Budapesti Tavaszi Fesztivált szervezők Sztravinszkij Tavaszi áldozatához, az eseményen a Concerto Budapest játszott Keller András vezényletével április 3-án. Ígértek Sztravinszkij-estet is, elhangzott még a Tavaszi áldozattól gyökeresen eltérő stílus- és hangulatvilágú Apollo musagetes, mindezt azonban megelőzte Bach III. brandenburgi versenye.
Talán a színpad átrendezése miatt választották az 1048-as jegyzékszámú G-dúr Bach-darabot, talán azért, hogy a kisebb együttestől juthassunk el a nagy apparátusig. Talán azért, hogy a fantasztikus Tavaszi áldozatot ne előzze meg olyan kompozíció, mely kiolthatná a hatást, mindenesetre nemcsak évszázadokat ugrottunk az időben, hanem műfajt, kifejezésmódot váltottunk.
Bach 1721-ben kiadott hat brandenburgi versenye különböző szólóegyüttesekre és vonószenekarra íródott, Keresztély Lajos brandenburgi őrgrófnak szól az ajánlás, a III. brandenburgi versenyen kívül a VI. tartalmaz csak vonós hangszereket. A G-dúr érdekessége, hogy a lassú tétel helyén mindössze két akkord áll, valószínűleg kadenciát képzelt el Bach.
A Concerto Budapest művészei adták elő a hangulatos művet, Keller András irányításával, ő játszotta az első hegedű szólamát. Ha a mű hangulatos volt, úgy az előadás is, eltekintve a zárótétel belesietéseitől, a felelgetős szakaszok zökkenéseitől, egy memóriazavartól. Nagyon karakteres tolmácsolást nyújtott Bársony Péter.
Sztravinszkij Apollo Musagetes című, neoklasszikus korszakából való, két részből álló balettje 1927-ben keletkezett, 1928-ban mutatták be Washingtonban, a zenéje (a témáról nem is beszélve) visszautal a korábbi korokra. Azt mondta, hogy a balett témája igazából a mértékes verselés, a főbb témák követik a jambus, trocheus, alexandrinus lüktetését. Ha a zene nem is úgy hat a hallgatóra, mint az 1913-ban bemutatott Tavaszi áldozat, a mű funkciók nélküli tonalitása, a fény-árnyék hatás, a táncok sorozata, a költészettel való összefonódás, a sokszor valószínűtlenül fátyolos hangzás teszi a balettet izgalmassá.
Sajnos az Apollo musagetes csak a zenéjében elevenedett meg, talán érdemes lett volna ezt a balettot, ahogy a Tavaszi áldozatot, valamilyen formában látvánnyá is tenni, nem feltétlenül a 3D-s megoldással, vagy egy másik neoklasszikus darabot kellett volna választani. A fesztiválprogramokat soroló füzetben semmiféle információ nincs a műről, sem a műfajról, egyáltalán, idén nem sok informatív és hasznos dolgot tudhattunk meg az elhangzó művekről.
A Concerto Budapest szépen játszott, megelevenedtek az antik világot jelző harmóniák, örültünk a ritkán hallott műnek, az ember rácsodálkozott a Sztravinszkij oeuvre-jéből viszonylag keveset játszott neoklasszikus stílusra.
A szünet után az ikonikus Tavaszi áldozat szólalt meg, jelent meg formabontóan, a látványt illetően. Klaus Obermaier és az Ars Electronica Futurelab különleges, elgondolkodtató megoldásai a XXI. század technikáját is segítségül hívták. A nézők 3D-s szemüvegen át nézhették a táncos hölgy, Julia Mach interpretációjában a kiválasztott lány életét és feláldozását, dicsőségét, elmúlását. A rendező a lány szemszögén át láttatja az eseményeket, a kiválasztott érzéseit öntötte – ha nem is formába, de – a ma olyan divatos és egy korábbi operai előadást látva nem mindig (jól) kihasznált vagy indokoltan használt technikába. Obermaier elképzelésében inkább az extravagáns látványra figyelhettünk, mint a balett történetére, mintha egy videoklipet néztünk volna, benne a kinyúló kézzel, a lábujjak jelentőségteljes reptetésével, ezek izgalmasak voltak, utóbbi egyedi is. A glagolita írás glóriaszerűen forgott a nyitószakaszban (ez lett volna A Föld imádata?), bár a kör szimbóluma a zenén végigvonul, a félelem megidézése viszont tetszett. A táncosnő teste vagy egyes részei megsokszorozódtak, futurisztikus képet adva, a végén talán az űrbe jutottunk.
Sok mindennel adós maradt a rendező; színekben nem tobzódott a látvány, a vörös és a tört fehér uralta a vetítővásznat. Érdekesnek tartottam, hogy a színpad bal szélén lévő táncos és a vetítés eleinte két síkon mozgott, később folyt a vetítésbe a leendő áldozat.
A Concerto Budapest nagyszerűen játszotta a darabot, csodálatos volt a nyitó fagottszóló, egyáltalán, a hangszerszólók, Keller András összefogottan, koncepciózusan építette föl a kétrészes művet. Tetszettek a dinamikai megoldások, a kisebb-nagyobb ívek, a pontatlanságokat sem bánta az ember.
Míg az Apollo Musagetes esetében a zene és a tánc szinte hívja egymást, addig a Tavaszi áldozat balett nélkül is félelmetesen jó mű. A 3D-s látványvilág mellett a zene nem érvényesülhetett igazán, kevesebb jelentőséget kapott az elementáris ritmika (a képek ritmusára nem gondolt a rendező), a vad, hajszolt zene, a barbár ösztönösség.
A koncert felépítéséből, abból, hogy az egyik balett valóban az volt, a másik nem, arra következtetek, hogy kissé átgondolatlan volt a program.
Művészetek Palotája, 2013. április 3.
