Lope de Vega
a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Mika Róbert
A középkor nem csak a spanyol festészet aranykora volt. Figyelemre méltó, hogy Hegedüs Géza Lope de Vegát úgy emlegeti, mint William Shakespeare és Christopher Marlow méltó társát a világirodalomban. A hanyatló spanyol birodalom és riválisa, a felemelkedő brit hatalom versenyéből, akár a szerzőkéből, a győztes a közismertebb. Pedig életútjukban párhuzamos vonások fedezhetők fel. Vega élete éppoly zaklatott, mint angol kortársaié. Ugyanúgy ontják magukból a jobbnál jobb darabokat, törvényt sértenek, kegyeltjei a hatalomnak, kezdenek rossz vállalkozásokba, sőt állnak kalóznak (bár Shakespeare esetében ez nem bizonyított, csak sejthető), és a csatározások szüneteiben remekműveket alkotnak. Azonban Lope de Vega esetében találkozunk olyan művekkel is, melyek hazánkat is érintik. A spanyolok, akárcsak mi, a kereszténység védőbástyájának tartották magukat. S míg mi a törökök ellen hadakoztunk, a spanyolok a mórok ellen. A közös cél, az ország és a hit védelme Lope de Vegát is megihlette. Korpás Zoltán A török–magyar küzdelmek megjelenítése Lope de Vega néhány művében című tanulmányából idézünk:
„A spanyol drámaírás legkiemelkedőbb egyénisége – a Főnix, ahogy a spanyolok hívják, utalva zsenialitására –, Félix Lope de Vega y Carpio (1562–1635), akinek teljesítménye egyenesen lenyűgöző. Élete során több mint 1600 színpadi művet írt, amiből mára csak pár száz maradt fenn. Nemcsak iskolát hozott létre híres drámáival, hanem többek között – ami talán minket jobban érint – a XVII. században külön hagyományt teremtett a magyarokkal foglalkozó vagy róluk szóló színpadi művekben. Megközelítőleg huszonöt úgynevezett tragikomédiát írt, amelyekben valamilyen szempontból előfordul Magyarország. Ezeket két csoportra oszthatjuk: Történelmiek, amelyek Magyarország valamelyik korszakával foglalkoznak. Pl. A nápolyi Johanna királyné (Reina Juana de Nápoles), Nagy Lajos nápolyi hadjáratairól; Királyság nélküli király (El rey sin reino), az 1439 és 1457 közötti időszakról; A csodálatos erdélyi fejedelem (El prodigioso principe transilvano), Carrillo levelei alapján Báthory Zsigmondról. A másik típust azok a munkák alkotják, amelyekben a drámai hatás kedvéért helyezi az eseményt Magyarországra, vagy magyar szereplőket játszat, de az eseménynek semmi valós köze sincs a magyarokhoz (Pl. El animal de Hungría c. dráma, vagy olyan fantom szereplők, mint pl. Magyarországi Roland, Erdélyi Olivér). Roland de Hungría neve önmagában magyarázatot ad az arányaiban gyakori magyar vagy magyaros hangzású szereplők használatának okára. A XVII. században a spanyol olvasó számára az olyan név, mint Roland, egyértelműen a régi Roland-ének arabverő hősére utalt, míg a de Hungría vezetéknév – a magyar–török harcok európai visszhangjából fakadóan – a származásával aktualizálja a cselekményt. Az efféle társítások nyilvánvaló propagandisztikus célja, hogy felhívja az olvasó figyelmét a hostis naturalis, a török elleni összefogás szükségességére, és a hitharc megindítására.” (Sic Itur ad Astra, 1999)
A világirodalom alighanem legtermékenyebb drámaírója még halála után sem nyughatott, nyugodhatott. Színpompás temetése után, mivel nem fizették ki az árát, testét kihantolták és a szegények gödrébe vetették. Írásait mind a kommunisták, mind a falangisták megpróbálták később javukra fordítani.
Végezetül idézzük fel Brachfeld Olivér Nyugatban (1935) megjelent zárómondatát: „Talán valamely irodalmi társaságunk felújíthatná nálunk is Lope emlékét, akinek műveit a Nemzeti Színház és a budai német színház is játszotta, s akiről nem kisebb író, mint Vörösmarty Mihály írt (nem is egy) színikritikát.”
Lope de Vega életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lope_de_Vega
Comments on “A Főnix és Magyarország”