a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Mika Róbert
Vannak szerkezetek, amelyek meghatározói lehetnek egy ország létének és gazdagságának. Ugyanakkor vannak emberek, akik rosszkor, rossz helyen fogalmazzák meg gondolataikat, ötleteiket. Nemrég emlékeztünk Verancsics Antalra. Hazánk egyik elfelejtett polihisztora, aki jó két évszázaddal megelőzve korát hívta fel a figyelmet a szélmalmok kínálta lehetőségekre. Mire hazánkban elkezdték komolyan venni, addigra Angliában már a gőzgépek kezdték diadalútjukat. Csak mellékesen jegyzem meg: ma Magyarországon még mindig nagyon sok a belvizes terület, talán példát kellene vennünk az arra érdemesektől.
A szélmalmok és Hollandia
Már a perzsák is használtak szélmalmokat a mai Irán területén. Ezeket a nagyszerű szerkezeteket nemcsak a gabonák őrlésére használhatták; ezen kívül még nagyon sok funkciót láttak el a középkorban. A legjellemzőbb példa természetesen Hollandia, azaz Németalföld. Itt a szélmalmok a területet védték egy különleges ellenség, azaz a természet ellen. Az alacsonyan fekvő, a tengerszint alá épült falvakat és városokat a be- és lezúduló víz elleni védelmét a tomboló elemek igába hajtásával oldották meg. Ha jön a víz, akkor mi a széllel védekezünk – mondhatták, és felépítették a maguk gátrendszerét és csatornahálózatát. A csatornák közt pedig szélmalmok emelték át a vizet a tengerbe. Hollandiába mintegy 9000 szélmalom működött; kivették a részüket a fűrészáruk gyártásából is, e tevékenység pedig az ország hajóépítését és így a világ egy részének meghódítását is lehetővé tette.
Verancsics Faustus – vissza a perzsákhoz
Ezek a gépészeti remekművek a Papiruszon múlt évben – főleg történetírói vonatkozásban – bemutatott Verancsics Faustus, azaz Verancsics Antal fantáziáját is magával ragadták. Az 1600-as évek elején kiadott, Új gépek című munkájában a perzsa szélmalmok mintájára tervezett szerkezetről a következőket olvashatunk:
Mindazon gépek, amelyek a malmokat a szél erejével hajtják, és ma is használatban vannak, azonos a formájuk, de nem megfelelőek, mert sík alapra helyezett tengelyük van, amelyet gyakran ide-oda kell fordítani, ahogy a szél változik, és így elkerülhetetlen, hogy maga a malom is forgatható legyen, és egy sarkpontra támaszkodjék. Továbbá a malmokat magasan helyezik el, vagyis természetükkel ellenkező helyen. Mi kitaláltuk azt a módot, ami által malmaink szilárdan állók lesznek, és nemkülönben alkalmas és megfelelő lesz formájuknak a szél, bárhonnan is jön; felfogásához nincs szükség valamilyen új eljárásra. Ugyanis égnek álló tengelyük van; szárnyaik vagy karjaik pedig úgy vannak hozzáillesztve, hogy egyik oldalról kifogják a szelet, a másik oldalról pedig légüres teret hagynak. Ezenkívül találmányunknak megvan az az előnye is, hogy mivel malmainkat a legmagasabb tornyok tetején hajtja a szél, ezek éppen a legalacsonyabb részen vannak elhelyezve. Éspedig annak megfelelően van több belőlük, amint erősebb a szél.
(Ford.: Lukácsi Hubáné,
megj.: A táguló világ magyarországi hírmondói, XV–XVII. század,
Gondolat Kiadó, 1984)
Azonban hiába volt a lelkesedés, hazánkban a 19. század elején mindössze félszázra volt tehető a szélmalmok száma, és csak a század végére értek népszerűségük csúcspontjára. Számuk akkor sem érte el a 900-at, fő feladatuk a gabonaőrlés volt, bár használták őket olajütésre is. Ezekből a malmokból negyven maradt meg a mai napig, közel felük műemlék.
Pedig a malom nemcsak műszaki csoda volt az egyszerű parasztember szemében, hanem az őrlésre várakozók körében társadalmi együttlét színtere is, ahol hírek, információk cseréltek gazdát, s találkozóhelyként is szolgáltak. Sőt, egy-egy kőből épített malom menedékként is funkcionált (azilum) a portyázó siserehadak ellen. Később a malomban, vagyis a malom alatt (malomalja) társadalmi életet is éltek, például Kecskeméten a kerengősátrakban gyűltek össze a vezetők és a városlakók. A molnárok pedig örömmel fogadták a kuncsaftokat, a törzsvendégeket borral és molnárkaláccsal kínálva. „Sok molnár szívesen főzött a várakozó őrlősöknek. Híres volt a dunai molnárok túrós csuszája, a molnárgombóc és a molnárpogácsa” – írja az Országos Széchényi Könyvtár honlapján található dokumentum (Szokások; A malom és a molnár helye, szerepe a közösségben).
A papírmalom
Az arab birodalom nagyobb városai, így egyebek között Bagdad, Mekka, Damaszkusz és Szamarkand a kor tudományos és művészeti életének jelentős központjai is voltak. A gazdag főnemesek egymással versengve hívták udvarukba a neves tudósokat, és iskolákat, könyvtárakat alapítottak. A fejlett kulturális élet ösztönzőleg hatott a papírtermelésre is.
Az arab papírkészítő műhelyekben meghonosodott a vízikerék, amellyel – ötletes áttételen keresztül – rongyzúzó berendezést hajtottak. Feltehetően a vízikerék után kapta a papírkészítő műhely a papírmalom elnevezést.
