Vivaldi Il Tamerlano című operája a Müpában
Szerző: Lehotka Ildikó, 2026. április 6.
Fotók: Csibi Szilvia
A Bartók Tavasz kiemelkedő eseménye volt Vivaldi Il Tamerlano című operájának koncertszerű előadása. Ismét hallhattuk Julija Lezsnyevát a Művészetek Palotájában, 2026. április 2-án, aki már többször énekelt hazánkban, mindig meglepetéssel szolgált az énektechnika tökéletességét illetően. Ez alkalommal is.
Az Il Tamerlano vagy Bajazet 1735-ben szólalt meg először, Veronában. Ahogy sok más opera, ez is pasticcio. A szerző kölcsönzött másoktól áriákat, de ez akkoriban nem volt egyedi eset. Az opera-előadás sem úgy zajlott, ahogy manapság. A közönség csak részben figyelte áhítatosan az előadást, nem a zeneszerző és műve, hanem az énekes volt a ’húzónév’. Sokszor az énekes átíratta az áriát, vagy éppen más szerző operájából kölcsönzött, mert azt jobban kedvelte, vagy jobban illeszkedett a személyiségéhez, hangjához, technikai képességéhez.
A háromfelvonásos Il Tamerlano vagy Bajazet az érett barokk egyik darabja, amely lehetőséget ad a szereplőknek a koloratúra-képességeinek bemutatására. A cselekmény a történelmi szál mellett a szerelmi csavarokat is tartalmazza, ez a barokk operák témaválasztásánál gyakori volt. A Vivaldi-féle Il Tamerlano szövegkönyvét Agostino Piovene készítette, de nem csak Vivaldi nyúlt a librettóhoz, hanem például Leonardo Leo, Porpora vagy éppen Handel. Később Racine is írt 1672-ben ötfelvonásos drámát az oszmán uralkodóról, a téma tehát mindenképpen érdekesnek találtatott. A cselekmény történelmi háttere valós: I. Bajazet az oszmán birodalom szultánját Tamerlano ejtette fogságba az 1402-es ankarai csatában. A szerelmi szál a féltékenységet, a visszautasítást is fejtegeti.
A két részben játszott koncertszerű előadás címszereplője, Tamerlánja Cameron Shahbazi volt. feltörekvő, fiatal kontratenor Kanadában született, számos díjat nyert. A szép hang mellett zenei előadásmódja, kifejező éneklése jelezte azt, hogy nem véletlenül kap nagy szerepeket akár a barokk operák bemutatásában, vagy kortárs művek megszólaltatásában. Nagyszerű választás volt az énekesre osztani a szerepet. Eva Zaïcik a görög herceg, a trónról lemondott herceg, Andronikusz castratószerepét énekelte meggyőzően, koloratúráriáját, amelyet ismerheti a barokk operák ismertebb részleteiből a hallgató, szép volt, de kevésbé felvillanyozó. Aszteria, Bajazid lánya Anthea Pichanick tolmácsolásában szólalt meg, szép zengésű hangján. Szólamát ő is nagyon jól énekelte, határozottan, az érzelmi töltettel sem maradt adós a művésznő. Hüdaszpész szerepét Rinnat Moriahtól hallottuk. Kiemelkedő pillanatokkal énekelte a könnyed, hajlékony, natúrkürtszólós áriáját. Színpadi jelenléte tartalmazott több olyan percet, amikor túlságosan láttatni akarta kézmozdulataival is a történést, az érzelmeket. Ő szintén énekelt egy olyan áriát, amelyet neves előadótól már ismerhetett a közönség. Bajazid, az opera másik elnevezésének címszerepét Renato Dolcinitól hallhattuk. A barokk művekre specializálódott énekes hangja dús, kellemes, sötét mélységekkel teli. Ő is meggyőzően énekelt, ahogyan a többiek.
Végül Julija Lezsnyeva. Az esten kétféle ruhában is megjelenő orosz hölgy kétségtelenül a legjobb énekesnők közé tartozik. Hihetetlen koloratúraképessége mindig bámulatba ejti a hallgatót. Azonban nem csak a virtuozitás, hanem a lassú szakaszok, lamentók, előadása is élettel, fájdalommal teli, szinte túlcsordul. Meg kell jegyezni, hogy nem csak az énektechnika, de a barokk művekre specializálódott énekesekre kevéssé jellemző erőteljes hang Lezsnyevánál nem érezhető. Hangja varázslatos, erőteljes, a dinamikai íveket mindig kirajzolja az énekesnő. Három áriája – köztük virtuózak – elképesztően szólalt mag. Mégis a Gerle vagyok című volt az, ami a leginkább a székbe szögezte a hallgatót. Megállt az idő, megszűnt a világ körülöttünk.
Az első rész számomra kissé vértelennek tűnt. Talán Lezsnyeva árnyékának érezték magukat a szereplők, talán más ok miatt. Mindenesetre a második rész valóban jobban megfogott volt. A Les Accents zenekar Thibault Noally vezetésével korrekt módon játszott. Sajnos a hegedűs-karmester az énekesek mögött állt, így a szólisták kissé hátrafordultak egy-egy beintést figyelni. Mindössze háromszor szerepelt két natúrkürt, ezek a pillanatok invenciózus hangszerelést mutattak. Lezsnyeva volt az előadás motorja. Ő volt a nap, aki körül keringtek a csillagok, de nem tudták elhomályosítani.
Külön köszönet a feliratozónak, aki a szereplők neveit a magyar átírás szerint közölte, az énekesek szerepei nevét azért láthatják így az írásban.
