A Concerto Budapest hangversenye
Szerző: Lehotka Ildikó
Fotók: Hrotkó Bálint
A Kurtág100 eseménysorozat zeneművei közül kétségkívül egy ősbemutató volt a legizgalmasabb. Szinte felfoghatatlan, hogy valaki 99 éves korában komponál, százéves születésnapja után meg is szólal egy opera. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben február 20-án tartott koncert is teltházas volt, a szünetben sem ment haza a közönség egy része. Zenetörténeti pillanatoknak lehettünk tanúi.
A Concerto Budapest hat Kurtág-darabot tűzött műsorára, elsőként a Double Concerto (Op. 27 No 2) szólalt meg. A kompozíció a …quasi una fantasia… (Op. 21. No 7) párdarabja, a négytételes mű előadása a térbeli megszólalás lehetőségeit is kihasználja. A két szólóhangszerhez – a zongorához és a csellóhoz – egy-egy kisebb méretű zenekar társul. Nemcsak a hangzás, hanem a látvány is különleges a közönség számára: a nézőtér színpad feletti jobb és baloldalán helyezkedtek el a fúvós hangszeren játszók. Maga a mű minden pillanatában tartogat meglepetést, a neszek, sóhajszerű zenei anyag mellett tonális, és elhangolt dallamokat is hallunk. A csellószóló egyes szakaszokban éneklő dallama megkapó. A nagydob alig hallható ütései zárták a művet. Fenyő László és Pierre-Laurent Aimard szólójával hallottuk a darabot, a Concerto Budapest együttesét Keller András vezényelte. Aimard Kurtág zenéjének egyik legelhivatottabb tolmácsolója, egy majdnem egy éve tartott koncertjén a ráadásdarabokat a szerző műveiből adta https://papiruszportal.hu/2025/02/26/ket-este-aimard-ral/ .
Kurtág életművében bőségesen találunk hommage-okat. A Petite musique solennelle – En hommage à Pierre Boulez 90 hangzása elképesztően szép, az álló akkordok a nyugalom, de a belső feszültség kifejezését is jelentik. 90 éves szerző darabja 90 éves kollégájának, maga a tény is megható. A Tétel brácsára és zenekarra fiatalkori alkotás, az útkeresés időszakában készült 1955-ben diplomadarabként. A zenei nyelvezet gyakran Bartókra utal, még nem teljes fegyverzetében, a később oly jellemző hangszerelési, egyéb jellegzetességgel komponáló szerző darabja mégis izgalmas. Szűcs Máté játszotta a szólót, kiváló előadást hallottunk.
Az első részt záró szám Bartók megunhatatlan 3. zongoraversenye (Sz199, BB127) volt Pierre-Laurent Aimard szólójával. Bartók zenéje számos zeneszerzőt inspirált, ahogy Kurtágot is. Olyan előadást hallottunk, hogy az felejthetetlen. Bartók zenéjét nem könnyű megfogni, a zongoraversenyek számos buktatót rejtenek, de Aimard valami olyan természetességgel és zenei szempontból kifogástalanul játszott, beleértve a magyaros hangütéseket is, hogy az ritka a koncerttermekben. Játéka nem hasonlított más zongoristákéhoz, a hallgatót a székbe szögezte. A művet a nemrég elhunyt, nemzetközi szinten is elismert kutató – aki Bartók és Haydn zenéjének avatott ismerője, – Somfai László emlékére játszották.
Szünet után Beethoven B-dúr vonósnégyesének (Op. 130, No 13) Cavatina tétele hangzott el a kiírással ellentétben vonósnégyessel, nem zenekari változatban. A négy zenész volt csak megvilágítva, füst szállt fel, és hófehér ruhában megjelent Maria Hausmann is. A bensőséges és úgy is előadott tétel vezetett át az ősbemutatóra.
A Die Stechardin 2023-2005 között íródott, műfaja szerint egyfelvonásos opera, szólóénekesre és zenekarra. A monodráma a 18. században élt Georg Christoph Lichtenberg korán elhunyt szerelmének monológja, ami szembesít bennünket a szeretet, szerelem hatalmával, az élet illékonyságával. A librettót Christoph Hein készítette, a jelmez Kati Zoób munkája, az operát Káel Csaba rendezte. A kivetítőn egy akkor és talán még ma is divatos, női fejet ábrázoló medált láthattunk. Az opera a fiatalon a felsőbb világba került Maria Dorothea Stechardin gondolatait, a tanáremberrel történő megismerkedést, a tanulást, a kibontakozó szerelmet és a nő a férfira várakozását, az újra egymásra találást írja le. Nem csak a szöveg szép kifejező és egyszerű, de a zene is, amelynek hangszerelését Serei Zsolt készítette. A Kurtág zenéjére jellemző rendkívül szép hangzások, hangzásfoltok is vitték előre a darabot, a csendes, bensőséges és legfőképp megható mű a lélek rezdüléseit ábrázolta szívhez szólóan, nemcsak énekével, hanem színpadi játékával is. Maria Husmann éneke tökéletesen bemutatta a fiatal lány lelkét, a gondolatait, ahogy a zenekar is aláfestette, és valóban festette a történetet. Felejthetetlen volt. A mű végén Kurtág György és Kurtág Márta képét láthattuk.
A sorozat 5. koncertjét méltó ünneplésként rendezték meg. Fazekas Gergely rövid műismertetései, helyenként humorral átszőve – segítettek a közönségnek az életmű áttekintésében. A műsor Kurtág szeretett szerzőit is tartalmazta, a Tétel brácsára Bartók stílusjegyeit hordozza, amelyet Bartók utolsó zongoraversenye követett. A vonósnégyestétel pedig megelőlegezte a Die Stechardin hangulatát, atmoszféráját. Az est karmestere, Keller András, Kurtág tanítványa méltó módon fogta össze a zenészeket, biztonságot nyújtó mozdulatokkal irányította a darabokat. A koncert végén Kurtág Görgy is megjelent a színpadon, akit a közönség hatalmas tapsa fogadott.
