Donizetti: Lammermoori Lucia
Szerző: Lehotka Ildikó
Fotók: Berecz Valter, Nagy Attila, Németh Gyula
Mindig izgalmas összevetésre ad alkalmat az, ha egy művet többféle előadásban hall az érdeklődő. Többféle felfogás, többféle zenei megoldás, az opera-előadások esetében pedig a színpadi jelenlét is adhat összehasonlítási alapot. Donizetti kedvelt Lammermoori Luciáját láthattam, a két utolsó előadást láttam-hallottam az Operaházban, március 7-én, és 8-án, utóbbit délelőtt. Mindkét előadás teltházas volt, talán a mű kedveltsége, talán az előadók miatt, vagy a matiné alacsonyabb árai is ösztönzően hatottak az érdeklődőre. Mindkét előadást rendkívül színvonalasnak találta a közönség, a tapsból ítélve.
Donizetti leggyakrabban előadott operája – a 73 közül – a Lammermoori Lucia, a számos énektechnikai nehézség ellenére. Az 1835. szeptember 26-án a San Carlo Színházban tartott premier nagy sikert aratott, és azóta is kedvelt opera. A történet (Salvadore Cammarado jegyzi a librettót), nem mellesleg Lucia karakterének változása megkapó, és főleg hihető, az érdeklődő azonosul a fiatal nő érzéseivel egy jó előadás, vagy felvétel hallgatása alatt. Donizetti zenéje a címszereplő belső rezdüléseit mutatja be, a hangszerelés ehhez igazodik, számos kamarazeneszerű szakasszal.
A rendezés nem akar újdonsággal előállni. Szabó Máté munkája teret ad az énekes szólistáknak, a nézőnek nem arra kell törekednie, hogy felfejtse a rendező gondolatait, sok esetben vízióit. Cziegler Balázs díszletei is mértéktartóak. Tihanyi Ildi jelmezei szépek, a színek nem tobzódnak, a címszereplő ruhái elegánsak az őrülési jelenetet kivéve.
És az előadásokról. Két címszereplő zenei elképzelését is megismerhettük, két habitust, két színpadi jelenséget. Miklósa Erika minden pillanatban uralta a színpadot, egy érzékeny lelkű, rendkívül csinos nőt láthattunk. Szinte mindenki csak a holdudvarában tartózkodott. Zenei megformálása jó volt, szép pillanatokkal megörvendeztetve a közönséget. Szemere Zita visszafogottabbnak tűnt, az őrülési jelenet így szinte robbanásszerűen vált a mű és az előadás csúcspontjává. Zenei megvalósításának szinte minden pillanata kiváló volt, bár hangja kevésbé erőteljesnek tűnhetett.
Az őrülési jelenet Miklósa Erika színészi megoldásában jócskán túlerőltetett volt: hosszú, szőke parókáját tépdeste, de szinte karikatúra-szerűen. Vegye észre a közönség, hogy most éppen elvesztette az eszét. Szemere Zitának azonban elhitte a néző, hogy megbomlott az elméje. A karok erőteljes simítása jelezte a sötét hajú, nem szőke parókás nő lelki folyamatát. Mindkét énekesnő nagyon jó volt, a koloratúráktól és a trilláktól, amelyek fontosak a darabban. Miklósa Erika többször is alulintonálta a csúcshangokat, Szemere Zita csak egy alkalommal énekelt csúcshangot.
Miklósa Erika partnere, szerelme, Edgardo Horváth István volt, miatta is mentem a szombat esti előadásra. Sajnos csak az első két részben énekelt, de akkor jól, bár hallottuk már sokkal kifejezőbbnek. A harmadik rész kissé késve kezdődött, megtudtuk, hogy beugró helyettesíti Horváthot. Pataki Adorján énekelt, magabiztosan, fényes hangon, ahogy a matiné-előadáson is. Arturo szólamát Szappanos Tibortól hallottuk. Szappanos hangja, zenei megoldásai mindig élvezetesek, most sem volt másképp. Kálmándy Mihály és Alexandru Agache énekelte Enrico szerepét, mindkét énekes karizmatikus, és nagyszerű volt. Agache itthon először tolmácsolta a szólamot a sorozatban, neves operaházakban már bemutatkozott. Fantasztikus figurát kaptunk tőle. Kovács István Raimondója kissé háttérbe szorult a Miklósa alakította Lucia mellett, a Szemere Zitával látott előadás azonban a férfi karakterét jól kidomborította. Sahakyan Lusine hangja elképesztően szép, színpadi jelenléte, a figuraábrázolás azonban még nem tökéletes, kissé túljátszottnak véltem. Papp Balázs Normando szerepében szintén jó volt.
Az énekkar is jól szerepelt, bár esetenként a szokásos lötyögés, a nem megfelelő tempó érezhető volt, a karmester erőteljes intései ellenére sem énekeltek pontosan. A zenekar játéka hozta a szép színeket, a dinamika, az apró cezúrák, a hangszerszólók vitték előre az előadást. Szennai Kálmán remek karmester. Aki egy Eötvös-operát https://papiruszportal.hu/2025/11/06/eotvos-es-krasznahorkai/ olyan biztonsággal vezényel, mint Szennai, annak nem lehet probléma egy bel canto-darab irányítása.
A vasárnapi előadás végén Szemere Zita meghatódottan vette át a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese díjat. Megható pillanatok voltak.
Magyar Állami Operaház, 2026. március 7.. március 8.
Enrico: Kálmándy Mihály
Lucia: Miklósa Erika (március 7.), Szemere Zita (március 8.)
Edgardo: Horváth István, Pataki Adorján (március 7.), Pataki Adorján (március 8).,
Enrico: Kálmándy Mihály (március 7.), Alexandru Agache (március 9.)
Arturo: Szappanos Tibor
Raimondo: Kovács István
Alisa: Sahakyan Lusine
Normanno: Papp Balázs
A Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara
Vezényelt: Szennai Kálmán
