A Concerto Budapest hangverseny-sorozata
Szerző: Lehotka Ildikó, 2025. október 2.
Fotók: Posztós János és Felvégi Andrea
Bartók halálának 80. évfordulóját számos koncerttel köszöntötték országszerte. A legnagyobb szabású azonban a Concerto Budapest háromnapos sorozata volt, szeptember 26-28-a között. Nem kevesebb, mint hat eseményt kínált az együttes, elhangzott Bartók összes versenyműve mellett A kékszakállú herceg vára, kamarazenei művek, de ritkán hallható darabok is. Magam három előadást láthattam-hallhattam.
A koncerteket a Zeneakadémián és a BMC koncerttermében rendezték meg, a három esti és egy délutáni előadás mellett két délelőtti esemény is szerepelt. A Magyar kincsek sorozat Bartók Ünnep esti koncertjeit a The Violin Channel sugározta, a délelőtti előadásokat késő este tűzték műsorra. A Medici TV és a Mezzo TV szintén műsorra tűzi a két esti hangversenyt egy későbbi időpontban. A sorozat tehát nagy nemuzetközi visszhangot kapott. A hangversenyek házigazdája ez alkalommal is Batta András volt.
A nyitó koncertet a BMC hangversenytermében tartották szeptember 26-án, kamarazenei műsorral. Az első szám a magyaros és hajszálnyi dzsesszes és hangütést is magába foglaló Kontrasztok (BB 116; Sz 111) volt. Ez az egyetlen olyan kamarazenei Bartók mű, amelyben a szerző fúvós hangszert írt elő. A Szigeti József közvetítésével Benny Goodman felkérésére komponált darab háromtételes, maga a cím a hangszerek különbözőségére utal. Berecz Mihály zongorázott, kiemelve a jellegzetes bartóki pregnáns ritmikát, figyelt partnereire. Klenyán Csaba klarinéton játszott, a tőle megszokott maximalizmussal, csodás hangszínnel, remek dinamikával. Keller András – aki nem csak az est, de a Bartók Ünnep motorja is – változatos hegedűhangja tette izgalmassá az előadást. Ahogyan a 2. hegedű-zongora szonátában is (BB 85; Sz 76) a Bartók által előírt glissandók, nonvibrato megoldások, pengetések tették izgalmassá az előadást. Berecz Mihály játéka nagyon jól tükrözte a darab sajátosságait.
Szünet után az 5. vonósnégyes (BB 110; Sz 102) szólalt meg a Keller Quartet előadásában. Az öttételes, hídformájú mű nyitó Allegrójának ritmikája, a duola-triola, az asszimmetrikus ritmus pergett, ahogyan a bolgár ritmusos Scherzóban is. De nem csak a ritmika, hanem a négy művész egymásra figyelése is jelezte az előadók elhivatottságát. Az egyes hangszerek szólószakasza kifejező volt, de az együttjáték hangszínei is csodásak voltak. Remek, emlékezetes előadást kaptunk Keller Andrástól, Környei Zsófiától (hegedű), Szűcs Mátétól (brácsa) és Kokas Dórától (cselló).
Szeptember 27-én este a Zeneakadémián négy Bartók mű szólalt meg. Az Allegro Barbaro nyitotta meg a hosszúra nyúlt hangversenyt, Balázs János játszott. Előadásában egy kissé összezúgó, a karakteres ritmikát kevéssé hangsúlyozó előadást hallottunk. A Falun című vokális mű első, öttételes változata 1924-es, szólóhangra és zongorára készült. (A két utolsó tételt egy korábbi koncerten hallhatta az érdeklődő a BMC-ben.) A Concerto Budapest hangversenyén a háromtételes Falun – Három jelenet női énekhangokra és zongorára változatot hallottuk. A szerző előírása szerinti négy vagy nyolc énekhang helyett az Angelica Leánykar tolmácsolta a Bartók gyűjtötte népdalokra készült feldolgozást. A kórus rendkívül szépen énekelt, Gráf Zsuzsanna vezénylete alatt. Megelevenedett a tót népdalokon keresztül a paraszti élet egy-egy mozzanata. Balázs János játszotta a zongora szólamot.
Bartók 2. zongoraversenye (Sz 95; BB 101) zárta az első részt. A szerző a műfajban írt darabjai közül a középsőben is a gyakran virtuóz zongora szólam még mutatja a hangszer elsődlegességét. A nyitó, pezsgő tételben nem használja Bartók a vonósokat, csak az ütőhangszeresek és a fúvósok számára írt zenei anyagot a zongoraszóló mellett. Az Adagio tétel csodás éjszaka zenéje a középső, gyorsabb szakasszal, majd a záró Allegro molto a teljes zenekar kíséretével nem véletlenül a zongoristák kedvelt versenyműve. A szólt Balázs János játszotta, dübörgő fortékkal, a dinamika, de a ritmika sem volt megfelelően karakteres, a bartóki elképzelés – kivéve a középső tétel pianóival – nem mindig vált az előadás részévé. Hiányzott az a fajta őserő, és nem a fortéra gondolok, amely a két műben nyilvánvaló. A Concerto Budapestet Keller András vezényelte, érzésem szerint maradt a műben kiaknázni való.
Szünet után következett A kékszakállú herceg vára (Sz 48; BB 62) Balázs Béla szövegére készült egyfelvonásos opera. A zenekar nagyszerűen játszott, kifejező színekkel, szép hangszerszólókkal. A két utolsó ajtó ez alkalommal relevációszerűen tárult fel a zenekar és a két énekes szólista, Horti Lilla és Sebestyén Miklós közreműködésével. Mindkét énekes szinte láttatta a szerepét, a nő és férfi párharcát. Három zenekar is műsorra tűzte az operát, mindegyik előadás kiemelkedő volt a zenekarok és egy kivételével az énekesek részéről.
Vasárnap, szeptember 28-án délelőtt a Zeneakadémián három darabot hallhattunk, az 1. hegedűverseny (Sz 36; BB 48a) nyitotta a koncertet Baráti Kristóf szólójával, Kelemen Barnabás remek vezényletével. A Geyer Stefi számára komponált, csak 1958-ban bemutatott darab kéttételes, Bartók szerelmének idilli (lassú) és élénk (gyors) zenébe öntése. Baráti csodálatos hegedűhangja töltötte be a termet, az első tétel éteri szépsége talán a művész játékában a legkifejezőbb. Baráti ezután a szerző eredetileg hegedűre és zongorára komponált, majd zenekari hangszereléssel ellátott 2. rapszódia hegedűre és zenekarra (Sz 90; BB 96b) című, szintén kéttételes művét játszotta. A román dallamokat sorjáztató mű jó karakterekkel szólalt meg mind Baráti, mind a Kelemen Barnabás által irányított zenekar részéről.
Szünet után újabb ritkaságot hallhatott a közönség: a kétzongorás szonáta „dúsított” változatát. Nem is emlékszem, hogy az utóbbi 20 évben műsorra került-e volna a Versenymű két zongorára és zenekarra (Sz 115; BB 121) című darab, mindenesetre öröm volt hallani a Bartók Béla, Pásztory Ditta játékával, Reiner Frigyes vezényletével először bemutatott művet. Bartók utolsó fellépése volt a mű bemutatója. Érdekes összevetni az eredeti és a zenekari kíséretes darabot: valóban csak kísér a zenekar, új színeket ad a műhöz, talán kissé elvéve az ütőhangszerek és a két zongora jellegzetes hangzását. Berecz Mihály és Ránki Fülöp zongorázott, Fábry Boglárka és Csepeli Bence játszott ütőhangszereken, mind a négyen nagyszerűen tolmácsolták a zenei anyagot. Baráti Kristóf tartotta egyben az előadást, pontos, precíz és nagyon kifejező mozdulatokkal, lelkesedéssel.
Sajnos időhiány és a földrajzi távolság miatt nem tudtam jelen lenni az összes koncerten, de a közreműködők neve és a művek minden bizonnyal vonzották a közönséget. A két említett zenei csatornán érdemes lesz megnézni a Concerto Budapest Bartók ünnepét.
