Úgy jártunk, mint Karinthy hegedűse…
(a papiruszportal.hu archívumából [2013])
Szerző: vörös októbeer
Pénteken délelőtt maradtunk az Újvárosban, szigorúan kulturális tudásszomjtól indíttatva az első utunk a Křemencova 11.-be (Nové Mìsto, Praha 1) vezetett. Közvetlen a szomszédságában Švejk (~ Restaurant U Karla, Křemencova 7.) vigyorgott egy cégtábláról, ám mi nem holmi könnyed szórakozásra, hanem múzeumba vágytunk, mely a Pivovar a Restaurace U Flekůban található. Történetesen 1499-ben alapították, a névadó Jakub Flekovský 1762-ben vette meg, majd 1921-től a Brtník család lett a tulajdonos. Nem egyszerű az ismeretek megszerzése.
U Fleků
Ugyanis még szinte be sem tértünk, máris egy asztalhoz tereltek a turistákra kedvesen, ám rámenősen vadászó pincérek, az egyik az orrunk alá tartotta a Becherowkákkal teli tálcát, a másik pedig rögtön vetítette az itt főzött, Prágában csak itt csapolt barnát (Flekovský ležák 13°, 4 dl, 1943 óta azonos receptúra alapján főzik). A hatvan korona a többi söröző áraihoz képest igen borsos, de nagyon jó, karamelles ízű a láger, és csak naturalny összetevőkből áll, cukor hozzáadása nélkül készül – ezt később, a valódi célpontnál, a múzeumban tudtuk meg. Hangulatos az udvara, nyolctermes a söröző, különféle (nem csak cseh) futballszurkolói fanok szórakozóhelye is. A helyiek elkerülik, inkább csak turistákat láttunk, egy hangos magyar csoportot is, a tárlatvezetőnk megkérdezte, milyen magyar ünnep van, mert a megszokottnál több honfitársunk járt a napokban náluk. A belső udvar falára pingált ördögábra arra szolgál, hogy aki az ürdüngből 2–x-et lát, azonnal hagyja abba a serivást, mert a lelke már nem a sajátja.
Úgy jártunk, mint Karinthy hegedűse, a kötelező magasságok és udvariassági körök után végre az egykori malátázóházhoz, a múzeumhoz értünk, ahol egy úriember bevezetett a középkori cseh serfőzés rejtelmeibe és a serfőzőbe. A címkefelhőbe a víz, 13°, komló, maláta, pörkölés, élesztő, hűtés, hordó, palackozás, csap szavakat írhattuk volna. Ma is a tulajdonosok közé tartoznak a legendás Václav Brtník (1864–1937, a név jelentése medve, ezért látható aranymackó az óra fölött) örökösei. Persze a Flekůnál is történt államosítás, 1949-ben, és a kilencvenes évek elején reprivatizáció, de ez csak a japánoknak különlegesség. Egy órán át nézegettük a patinás és érdekes szerszámokat, kellékeket, a malátázót, a pörköléstől fekete falakat, a szárítót, palackozókat stb.
Ezután általmentünk a Moldván (Vltava), a hétköznap is tömegeket vonzó Károly hídon (Karlův most), megcsodáltuk a 30 szobrot (a legtöbb már csak másolat). Prága belvárosa gyalog bejárható, szinte nem is használtuk a tömegközlekedést (3 napos bérlet 310 CZK) a városnézéshez. Sietni kell a gyalogátkelőknél, rövid ideig tart a zöld jelzés. Világvároshoz képest tiszta, és kutyát, kutyagumit is alig láttunk (több helyen kitett papírtasakokat igen) a belső kerületekben. Hajléktalant sem, inkább néhány kéregetőt, utcazenészt a frekventált helyeken (vár, Károly híd, Vencel tér), de közel sem budapesti léptékben. Átérve a Kisoldalra (Malá straná), körülnéztünk, nagyon sok a bóvliárus, a mi Várunkat idézi. A nagy séta után megpihentem a Kandúrhoz címzett sörözőben (U Kocoura, Nerudova 2.), becsületes a èerný Kozel (35 CZK), de prágai szinten semmi különös. Kifelé megpróbálkozom a viszontlátásra köszönéssel (mint Stirlitz a daszvidányjával a Fehér Házban), még nem az igazi, az „shl” (szkl) megvan, de az a-t összekeverem az e-vel, és nem tudom úgy énekelni, mint ők, spongyát rá.
Vissza az Óvárosba!
Nagyon sűrű Prága, lépten-nyomon nevezetességbe botlottunk, néha szó szerint. Például az óvárosi Lőportorony (XI. századi, a 13 Óvárosba vezető kapu egyike, a XVII. században lőport tároltak benne, innen a név) olyan, mintha a Teremtő vagy egy ufó odapottyantotta volna a házak közé. Nagyon sok helyütt, főleg a várban, borzasztó sűrűn építkeztek, szinte egymás hegyén-hátán állnak a különböző korban épített eltérő stílusú templomok és lakóházak – elképesztő szerencse, hogy világháborús kataklizmák után ennyire épségben maradhattak.
Az Óvárosi téren a sűrű hószállingózás ellenére rengetegen múlatják az időt, vagy épp várják, hogy az óra elüsse az egészet, hiszen az Óvárosi Városháza ablakaiban ilyenkor megjelenik a 12 apostol szobra. Sokan feszült blendével, résen állva várják. Csak ezen a téren, ha bemennénk az itteni templomokba, palotákba, múzeumokba – s télen is nyitva lenne minden –, akár két napot el lehetne tölteni. Persze itt is utcazenélnek sokan, kitelepült vendéglátóknál lehet enni vagy akár forralt bort inni, sátor alatt a közeli Havelská utcában csecsebecséket, édességet, ajándékot venni; nem csupán nálunk, itt is nagyon sok a gagyi.
A Havelská Koruna önkiszolgáló étteremben ebédelünk, kipróbálunk egy knédlis-pörköltes ételt (guláš) és a svíèkovát (svíèková na smetanì, pácolt marhabélszín mártással), utóbbi, az SCS szerint a leginkább cseh étel itt nem világvevő, de 100 korona alatt a belvárosban egy főételtől ez nem is várható el. Kulturált hely, pénztárcakímélő. Végigsétálunk a Vencel téren, a világvárosi őrület majd minden vadhajtása megtalálható: például kirakatban emberek ülnek, lábuk a vízbe lóg, s kis halak eszegetik róluk a frankót, hm. Annyira nem is tetszik nekem a tér, bármely európai városé lehetne az egyenüzleteivel, fogyasztói nyomulásával.
Az estet a Zsebútitárs Prága ajánlása alapján – „a város legjobb helye, ha zsíros ételekre vágyunk, és remek a sör” – az újvárosi U Havrana sörözőben zárjuk (Hálková 6., Praha 1). Nagyon sok a fiatal, talán az lehet az oka, hogy ez a hely sokáig, hajnali ötig nyitva tart. Nagy élet zajlik, a klasszikus kocsmai kérdésre (mi folyik itt?) a válasz a sör-[bor-]pálinka kombinációból leginkább a folyékony kenyér, az átlag pivnicékben, pivovarokban a csehek valóban többnyire csak söröznek és beszélgetnek. A sörkorcsolyák (Chuťovky k pivu) közül végre megismerkedünk a hermelinnel (nakládaný hermelín, rakott hermelin, az SCS nagy hermelintesztje), ami a camembert rakott, rántott és ezerféle formáját jelenti hidegen és melegen. A sörök nagyszerűek (25–35 CZK), de a Flekovský ležákot aznap semmi nem überelte. A füstöt nehéz megszokni, a szállóba érve a ruháinkat kitettük az erkélyre. Prága a száz csehó városa is. (Folytatjuk)