A vizsga
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Bányász Attila
Bergendy Péter új filmje az 1956-os forradalom után játszódik, remekül megelevenítve a bizalmatlanság és a megfélemlítés nyomasztó-fullasztó légkörét, hiteles korrajzzal és a feszültséget precízen adagoló forgatókönyvvel, hogy a végeredmény egy igazi, krimibe hajló thriller legyen, ahol a politikai szál elsősorban eszköz a történetvezetés tárházában. A vizsga öncélú művészieskedéstől mentes közönségfilm, amely túlnőtte a tévéfilmes kereteket.
Nem véletlen a lelkesedésem, úgy érzem, végre tényleg olyan mozgókép született, ami a közönségfilmek terén is felveszi a versenyt a nyugati dömpinggel. Amellett, hogy egy percet sem unatkoztam a mű megtekintése közben, végig szurkoltam az alkotóknak is, hogy nehogy letévedjenek a remek stílusérzékkel megtalált, magyarok által meglehetősen ritkán taposott ösvényről. Sikerült! Bergendy Péter, az Állítsátok meg Terézanyut! rendezője biztos kézzel navigálta kis csapatát az ügynökmúlt aktuálpolitikától vészesen ingatag díszletei között a fő csapásirányon, amit Köbli Norbert remekbe szabott forgatókönyve vágott a magyar történelem útvesztőjében. Köbli, aki korábban olyan vígjátékok sztorijaiért felelt, mint például a 9 és ½ randi vagy a Made in Hungaria, föltette a koronát eddigi munkásságára. Olyan történetet sikerült papírra vetnie, ami izgalmas (mindig történik benne valami), humoros (jól adagolt poénok), akciódúsnak hat (anélkül, hogy a műfaji keretein átlépne az akciófilm területére) és csavaros történetszövés jellemzi (jó thrillerhez méltó fordulatok, amelyek révén a néző a karakterek és egymáshoz való viszonyuk átértékelésére „kényszerül”).
A film rögzítése nem hagyományos kamerával történt, hanem egy HD formátumú videofelvételre is alkalmas digitális fényképezőgéppel. Ez azonban egy csöppet sem ront a minőségen, sőt, a felvételek tűélességűnek hatnak. A fényképezőgép használatát elsősorban nem költséghatékonyságból választották, hanem a témából fakadó hangulat fokozásának eszközeként. Az így vászonra vitt, a személyes szférán túli közelik engem kicsit zavartak, talán ezt tudnám a film egyik negatívumaként említeni. Viszont a kukkoláshoz hasonló kameraszögek és -beállítások valóban hangulatosabbá tették a „megfigyelési” jeleneteket.
A díszletek nagyszerűek lettek. A sztori nagy része két lakásban játszódik, amit megfigyelnek és ahonnan figyelnek. A konspirált lakás berendezése fantasztikus volt, a TOTÓ plakáttal a falon és nagyanyám kredencével a konyha sarkában. A korhű ruhák, használati tárgyak, autók és az autóbusz mind újnak hatottak, mintha most gördültek volna le a gyártósorról. Egyedül talán azt sajnáltam, hogy – valószínűleg az alacsony költségvetés miatt – hiányoztak a filmből a városról készült nagytotálok: nagyon szívesen megnéztem volna a forradalom utáni Budapestet madártávlatból.
A történet központi figurája a magas rangú tiszt, Markó Pál, akit Kulka János kelt nagyszerűen életre. Remekül ragadja meg a karaktert, ügyesen egyensúlyozik Markó hivatali énje, a cél érdekében minden eszközt bevető, kérlelhetetlen titkosszolgálati tiszt és a beosztottja iránt feltétlen bizalmat tápláló magánember között. Egyfajta apa-fiú kapcsolat van a főszereplők között, hiszen Jung Andrást Markó kaparta ki a mocsokból, ha ő nincs, az árva fiú valahol vidéken, a földeken tékozolja el az életét. Nagy Zsoltnak jól áll ez a szerep, akárcsak a garbó és a bőrkabát. Nem beszélve a konspirált lakásról, ahol, ha épp nem a besúgók jelentéseit dokumentálja, a magánéletét éli, már amennyire magánélete lehet egy tartótisztnek. Ez a magánélet kavar aztán vihart, amikor Jung átvilágítása alatt megjelenik Éva, mint az örök nő, minden konfliktus forrása. Hámori Gabriella Évaként gyönyörű, de most is távoli, „megragadhatatlan”, mint amilyennek a Kaméleonban is éreztem. Játéka finom és letisztult, ő az igazi nő: izzóan szenvedélyes, megértően kedves vagy kegyetlenül rideg, ahogy épp a kedve tartja. Olyan érzésem volt, mintha a színpadon nézném.
Scherer Péter itt most épp Kapa, azaz Mucsi Zoltán nélkül – úgy látszik, az Elválaszthatatlanok is elválaszthatók egymástól. Scherer is jól játszik, csak a színeváltozásánál lehetne egy kicsit nagyobb a kontraszt. Haumann Péter is cameózik egyet: amikor megjelenik a vásznon, és még meg sem szólal, csak néz, már ő uralja az egész mozitermet, már mindenki sejti, ki ő, egy egész életet mögé látunk ennek a tekintetnek – hiába, igazi színészóriás!
A vizsga folyik, s mi a kameraszöggel együtt nézőpontot is váltunk: elég egy pillanat, egy momentum, és rögtön másképp látunk, másképp viszonyulunk a karakterekhez – a sakktábla átrendeződik, a fekete fehérré változik, hogy aztán ismét pördüljön velünk egyet ez a világ, amelyben a kémek ugyanolyan kisemberek, mint mi – esendők, szeretnek és ugyanazon díszletek között élnek. A vizsga folyik, és mi együtt rohanunk Markóval, át ’57 szentestéjén, át egy letűnt kor Budapestjén, keresztül egy nagy áldozatok árán felépített karrieren és túl egy pókhálóval szőtt barátságon, hogy a végén elérjünk a lecsupaszított énig egy végletekig embertelen világban.
A vizsga
Magyar történelmi thriller, 2010
Hossz: 90 perc
Bemutató: 2011. október 13.
Rendező: Bergendy Péter
Forgatókönyvíró: Köbli Norbert
Operatőr: Tóth Zsolt
Producer: Bodzsár István
Jelmez: Breckl János
Látványtervező: Hujber Balázs
Gyártásvezető: Pék Csaba
Vágó: Király István
Szereplők: Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Scherer Péter, Elek Ferenc, Haumann Péter
Hivatalos szinopszis: 1957. december 24. A zűrzavaros októberi események után az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról, hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben, ezért egytől egyig próbára teszi azok lojalitását a rendszerhez. A szép karrier előtt álló tartótisztnek, Jung Andrásnak (Nagy Zsolt) éppen a szenteste hozza el ezt a bizonyos vizsgát: nem is sejti, hogy a szemközti ház egyik ablakából többek között atyai tanítómestere, Markó Pál (Kulka János) figyeli, és értékeli minden tettét, minden mondatát. Ha András ezt tudná, valószínűleg nem éppen ezen a napon találkozna konspirált lakásán az eddig szigorúan titkolt szerelmével, Évával (Hámori Gabriella), és körültekintőbben őrizné a rábízott ügynöklistát is. A névsornak azonban lába kél, András megtudja, hogy Éva egyáltalán nem az, akinek hitte, és lassan az is kiderül, hogy senki sem bízhat meg a másikban…
