Névnapok: Zsombor, Adeodát, Bagamér, Deodát, Gotfrid, Hódos, Kál, Kara, Karád, Kasztor, Klaudiusz, Kolos, Kolozs
Események:
1602 – megnyílik az Oxfordi Egyetem Bodleian kutatókönyvtára (Bodleian Library), amit Sir Thomas Bodley alapított és Európa egyik legrégebbi könyvtára.
1731 – Philadelphiában Benjamin Franklin amerikai polihisztor, államférfi megnyitja az első könyvtárat, a Library 
Company of Philadelphiát, az észak-amerikai gyarmatokon.
1838 – Victor Hugo francia romantikus író A királyasszony lovagja (Ruy Blas) című művének premierje a párizsi Théâtre de la Renaissance-ban. Bár sokak szerint Hugo legjobb drámája, a darab kezdetben csak átlagos sikert aratott.
1873 – Ciro Pinsuti angol-olasz zeneszerző A velencei kalmár (Il mercante di Venezia) című négyfelvonásos operáját először az olaszországi Teatro Comunale di Bolognában adják elő. A mű William Shakespeare A velencei kalmár (The Merchant of Venice) című vígjátéka alapján készült.
1880 – Sarah Bernhardt francia színésznő debütál az Egyesült Államokban, a New York-i Booth Theatre-ben.
1900 – megjelenik Theodore Dreiser amerikai író Carrie, drágám… (Sister Carrie) című realista regénye az Egyesült Államokban (Doubleday Kiadó). Kritikusai a „legnagyobb amerikai városi regénynek” nevezték.
1926 – bemutatják George Gershwin amerikai zeneszerző, Ira Gershwin amerikai szövegíró és P. G. Wodehouse angol író Oh, Kay című musicaljét a New York-i Imperial Theatre-ben (Broadway).
1935 – bemutatják a Lázadás a Bountyn (Mutiny on the Bounty) című történelmi filmet Frank Lloyd rendezésében, Charles Laughton és Clark Gable főszereplésével New Yorkban. Habár a történelmi hűségét többen is megkérdőjelezték – a film egy a lázadásról írt regényen alapszik – a kritikusok elismerik, hogy Lloyd filmje minden idők legjobb mozis feldolgozása a Bounty hajón történt lázadásnak, am elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, emellett még további hét aranyszoborra jelölték.
1937 – a müncheni Német Múzeum Könyvtárában megnyílik Az örök zsidó (Der ewige Jude) című náci kiállítás. Jellemzően, a kiállítás plakátja egy kaftánt viselő „keleti” zsidót ábrázol, aki egyik kezében aranypénzt, a másikban pedig ostort tart.
1946 – Jean-Paul Sartre irodalmi Nobel-díjas francia drámaíró A tisztelettudó utcalány (La Putain Respecteuse) című művének premierje a párizsi Théâtre Antoine-Simone Berriau-ban.
1949 – bemutatják New York-ban A király összes embere (All The King’s Men) című amerikai politikai filmdrámát, Robert Rossen rendezésében és Broderick Crawford főszereplésével. A film Robert Penn Warren Pulitzer-díjas regénye alapján készült és három Oscar-díjat kapott.
1977 – Manolis Andronikos görög régész felfedezi II. Philipposz makedón király kifosztott sírját Verginában.
1978 – Tom Stoppard cseh származású brit drámaíró Éjjel és nappal (Night & Day) című színdarabjának premierje a 
londoni Phoenix Theatre-ben.
1999 – Andrea Bocelli olasz tenor kiadja Szent áriák (Sacred Arias) albumát, ami nemcsak Bocelli eddigi kereskedelmileg legsikeresebb klasszikus albuma, több mint 5 millió eladott példányával (2011-es adat), hanem a történelem legnagyobb példányszámban eladott klasszikus albuma szóló előadótól.
2002 – a perui Lambayeque városában felavatták a Sipán Királyi Sírok Múzeumát, amely bemutatja a Walter Alva régész által felfedezett Moche-kultúra kincsekkel teli sírjait.
2017 – felavatják a Louvre Abu Dhabi-t, az Arab-félsziget legnagyobb művészeti múzeumát az Egyesült Arab Emírségekben. Az Egyesült Arab Emírségek és Franciaország között 2007 márciusában aláírt megállapodás értelmében a múzeum használhatja a Louvre nevet 2047-ig.
Meghalt John Milton (1608–1674) angol költő, politikus, a barokk irodalom egyik legnagyobb alakja.
Legismertebb műve az Elveszett paradicsom című eposz. Erőteljes szónoki prózája és költészetének választékossága hatalmas hatást gyakorolt a 18–19. század irodalmára. Költeményei mellett Milton több röpiratot publikált az emberi jogok és a szabad vallásgyakorlás védelmében, és Oliver Cromwell titkáraként aktív részt vállalt az angol polgári forradalomban. Művészete és szemlélete nagy hatást gyakorolt a későbbi korok művészetére, Életműve mind a mai napig nagy tiszteletet vált ki a művelt világban. Európa festőinek legjobbjait is megihlette a vak költő, közülük legnagyobb sikere Munkácsy Mihály Miltonjának volt (Jó’sef el-adatása, Sámson, Areopagitica).
Meghalt César Franck (1822–1890) belga-francia zeneszerző, orgonaművész, a romantikus zene nagy alakjai közé 
tartozik.
1844-ben Párizsba költözött és élete hátralevő részében ott élt, magán- és iskolai oktatásból élt. Mellette a legkülönbözőbb orgonista pozíciókat töltötte be. Orgonistaként az improvizáció mesterének tartják. Tizenkét nagy orgonaműve okán a legkiemelkedőbb orgonaművészek közé sorolják, közvetlenül J. S. Bach után. Munkái az évszázad legszebb francia orgonaművei, melyekkel megteremtette a francia szimfonikus orgonastílus alapjait. Kompozícióiban tehetségesen és előszeretettel alkalmaz gyakori, könnyed modulációkat. Modulálni! Folyton modulálni! – ez volt tanítványaihoz intézett leggyakoribb instrukciója (d-moll szimfónia, Panis Angelicus, A-dúr szonáta hegedűre és zongorára). ––> Oratóriumritkaság
Megszületett Alain Delon (Alain Fabien Maurice Marcel Delon, 1935-2024) francia színész, filmrendező, író, producer.
Az 1950-es évek végétől filmez. Az 1960-as években készült filmjeivel vált ismertté, és népszerűségét sikerült tartósan megőriznie. Az 1980-as években rendezőként is bemutatkozott, az Egy zsaru bőréért és A kíméletlen nézhető mozidarabok voltak, ám a kritika kevésbé lelkesedett értük. Mítoszához számtalan nőügye, illetve testőreinek rejtélyes halálában játszott, teljes egészében sosem tisztázott szerepe is hozzájárult. 1966-ban, hazájában készítette el pályafutása számára legkedvesebb alkotását, a Kalandorokat. A Casanova visszatér című alkotásában az idős Casanovaként kissé önmaga paródiáját is eljátszotta. Bő negyedszázad után, 1998-ban újabb közös filmet forgatott Belmondóval: a Két apának mennyi a fele? nagy kasszasikernek bizonyult Franciaországban (Két férfi a városban, Ne ébreszd fel az alvó zsarut!, Asterix az olimpián).
Megszületett Nemere István (1944) író, drámaíró, műfordító.
Rendkívül termékeny író, 2018-ig több mint 700 könyve jelent meg magyar nyelven (ez átlagban évi több mint 18 könyvet jelent), mely magyar rekordnak számít. Műveinek eladási példányszámai megközelítik a tizenegymilliót. Főleg sci-fi könyvei és paranormális jelenségekkel foglalkozó művei tették ismertté, de több más műfajban is publikál. Könyvei felét álnéven írta, 2017-ben saját honlapján 46 álnevét tünteti fel. Számos nyelven adták ki műveit, köztük perzsául és eszperantóul is. Az 1990-es években kétszer egymásután megválasztották a Nemzetközi PEN Club eszperantó csoportja elnökének, aminek alapján a Svéd Akadémiánál javaslatot tehet valakinek irodalmi Nobel-díjra való jelölésére (A fantasztikus nagynéni, Holtak harca, Királyi vérvonal).
Ezen a napon született:
Bram Stoker (1847–1912)
ír író, a világ legismertebb horrorjának, a Drakula gróf válogatott rémtetteinek szerzője. 1890-ben az író találkozott Vámbéry Ármin magyar professzorral, aki először mesélt neki a havasalföldi uralkodó, III. Vlad Tepes Drăculea legendájáról. E karakter nyomán hat évi kutatómunkával alkotta meg Stoker a vámpír figuráját. Szinte hihetetlen, de Stoker sosem járt Kelet-Európában. A regény a négy fal közti kutatómunka iskolapéldája.
Sir Arnold Bax (1883-1953)
angol zeneszerző, úgynevezett neoromantikus stílusban alkotott a két világháború között. Művészetére a kelta világ, Írország és Skócia történelme, természete hatott. 1900-tól a Királyi Zeneakadémián tanult zongoraművészetet. Jelentős zeneszerzővé 1916–1917-ben vált, amikor elkészítette The Garden of Fand, Tintagel és a November Woods című szimfonikus költeményeit. Egy oroszországi utat követően Írországban kezdett el Dermont O’Brien álnéven novellákat és költeményeket kiadni. 1941-től elnyerte a brit udvar „koszorús zeneszerzője” címet.
Hegedűs Tibor (1899–1984)
színész, rendező, érdemes művész. Az első világháborúban az orosz fronton volt katona. Pályáját Miskolcon újságíróként kezdte, 1918-1921 között a Színművészeti Főiskola hallgatója volt. Diplomaszerzése után a Belvárosi Színházban és az Andrássy úti Színházban játszott. 1945 után több színházban dolgozott. A XI. kerületi Tanács Népművelési Osztályának munkatársa és a Csepeli Vasművek munkás színjátszó csoportjának tanára is volt (Az orvos titka, Tavaszi szonáta, Sári bíró).
Margaret Mitchell (Margaret Munnerlyn Mitchell, 1900-1949)
Pulitzer-díjas amerikai írónő. Leghíresebb, sokáig egyetlen fennmaradt művének hitt regénye az 1936-ban megjelent Elfújta a szél, amelyen tíz évig dolgozott és amely egy csapásra világhírűvé tette. Regényének filmváltozatában olyan híres és tehetséges színészek játszottak, mint Vivien Leigh, Clark Gable, Leslie Howard és Olivia de Havilland.
Madarassy Walter (Machovits, 1909–1994)
Munkácsy-díjas szobrász- és éremművész, restaurátor. 1923-ban az Iparrajziskolában, 1924-1928-ban az Iparművészeti Iskolában, majd 1928-1933 és 1934-1936 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola díszítőszobrász szakán tanult. Első éremmegbízását 1928-ban kapta, 1930-tól állított ki. 1953-ban a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanított alakrajzot és mintázást. Főként éremművészként és kisplasztikusként tett szert hírnévre, 570 érmét készített (Petőfi Sándor-mellszobor – Nagyhalász; Fekvő nő – Debrecen; Festőművészet kapuja – Budapest).
Lamberto Gardelli (1915-1998)
olasz karmester, Budapest díszpolgára. Zenei tanulmányai a pesarói Liceo Musicale Rossiniben kezdte el, később Rómába ment, ahol az Accademia Nazionale di Santa Cecilia zenekonzervatórium diákja lett. 1961 és 1966 között a Magyar Állami Operaházban vezényelt, de közben eleget tett nemzetközi felkéréseinek. Számos nagy sikerű felújítás fűződik nevéhez.
Peter Weiss (1916-1982)
német származású svéd író, rendező. keményen politizáló darabjaival a Brecht utáni német színháznak legnagyobb feltűnést keltő, és legsikeresebb szerzője volt. Haláláig 2284 előadása volt csak német nyelvterületen, a Marat/Sade-ot pedig a fél világ előadta Moszkvától Budapestig. 1934-ben elhagyták Németországot, és Londonban telepedtek le, 1939-ben Svédországba költözött és haláláig svéd állampolgár maradt, bár hazájának egyetlen országot sem vallott (Bizonyítási eljárás, Ének a luzitán szörnyről, A per).
Szende Bessy (1919-2001)
színésznő. 1938-ban szerzett színészi diplomát a Színművészeti Akadémián. Utána több vidéki színház tagja volt. 1963-tól 1976-ig a győri Kisfaludy Színház művésznője volt. 1984 és 1985-ben játszott Budapesten a Játékszínben is. Megjelenése, hangja elsősorban a drámai szerepkörre predesztinálta. Televíziós nívódíjban több alkalommal is részesült.
Bogár Richárd (1924–1986)
Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész. Trojanov magániskolájában kezdte táncos tanulmányait, majd Nádasi Ferenctől és Hidas Hedvigtől klasszikus balettet tanult. Ezután Feleki Kamill magániskolájában kezdett másfajta színpadi mozgásokkal is foglalkozni, szteppelni, színpadi táncot és akrobatikát. Könnyed mozgású táncosként eleinte revükben és varietékben lépett fel. A Petőfi Színház megszűnésekor külföldre távozott, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és az NSZK-ban vendégszerepelt. Hazatérve, 1968-tól a Fővárosi Operettszínház tagja, koreográfusa lett.
Karai József (1927-2013)
Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karnagy. 1947 és 1955 között a Zeneakadémián zeneszerzést és vezénylést tanult. 1969-től szabadúszó zeneszerző, főként kórusművek alkotójaként tevékenykedett, hivatalosan nem kötődött egyik énekkarhoz sem, de a hazai kóruséletben aktívan jelen volt (Estéli nótázás, A fonóban tánc jár, Salve Regina).
Bocskay Izabella (1928)
színésznő. 1944-ben Szűcs László társulatában szerepelt először. Színészi diplomáját 1954-ben kapta meg a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályája 1951-től az Úttörő Színházban, 1953-tól az Ifjúsági Színházban indult. 1958-tól nyugdíjba vonulásásig, 1984-ig az Állami Déryné Színház, illetve a jogutód Népszínház színésznője volt. Színjátszó csoportokban rendezéssel is foglalkozott. Előadóművészként önálló esteken is fellépett.
Palcsó Sándor (1929–2021)
kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes (tenor). 1949-ben származása miatt eltávolították az egyetemről. Volt segédmunkás, mezőgazdasági munkás, tisztviselő, gépkocsivezető, katona. 1957–1979 között az Operaház magánénekese lett. 1980-1986 között szerződéses operaénekes volt. Életpályája alatt sok új magyar opera ősbemutatóján szerepelt. Sokoldalú énekes volt, kiváló színészi adottságokkal. Több európai országban volt vendégszereplő. Rádió- és tévéfelvételeket is készített.
Szécsi Vilma (1933)
színésznő. A Színművészeti Főiskola hallgatója volt, azonban nem diplomázott. 1954-1961 között a Fővárosi Operettszínház, 1961-1963 között a Petőfi Színház, 1963-1971 között a Vígszínház tagja volt. Később játszott a Budapesti Gyermekszínházban és az Arany János Színházban is. Filmszerepek mellett szinkronizálást is vállal (A palacsintás király, A fantasztikus nagynéni, Kossuthkifli).
Virna Lisi (1936-2014)
olasz színésznő. Tanulmányait Rómában végezte, ahol jogot tanult, s mint zongorista is dolgozott. 1953-ban kezdett filmekben szerepelni. 1958-tól színpadon is szerepelt. Az 1960-as években Hollywoodban is filmezett. Két magyar koprodukciójú filmben is szerepelt: 1972-ben az nyugatnémet–francia–olasz–magyar koprodukcióban készült Kékszakállban, 2003-ban pedig az olasz–magyar koprodukcióban elkészített A Pál utcai fiúkban (Fekete tulipán, Fehér Agyar, Tűzsivatag).
Blasek Gyöngyi (1940)
Aase-díjas bábszínész. Tanára javaslatára jelentkezett az Állami Bábszínházhoz, ahol kellékesként kezdte. 1966-ban végezte el a Bábszínészképző Tanfolyamot, azóta a színház tagja. 1992-től jogutódjának, a Budapest Bábszínháznak művésze. Sokoldalú karakterszínész, tanított a Bábszínészképző Tanfolyamon, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen árnyjátékot oktat. 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Imre Zoltán (1943-1997)
Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus. 1961-ben végzett az Állami Balettintézetben, ekkor szerződött táncosként a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol már 1962-ben koreográfusi megbízást is kapott Vaszy Viktor igazgatótól, majd 1964-től 1968-ig koreográfusként működött. Vezetésével szerveződött önálló tagozattá a Szegedi Balett, melyből az önállósodás lépcsőfokain keresztül kifejlődött a modern táncművészet mára meghatározó magyarországi társulata, a Szegedi Kortárs Balett. 1994-ben távozott Szegedről, és 1997-ben bekövetkezett haláláig több magyar színház számára készített koreográfiákat.
Tárnok Zoltán (Farkasházi, 1943-2020)
író, szerkesztő. 1963–1968 között az ELTE BTK magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1975–1980 között, valamint 1983 óta, haláláig szerkesztője és olvasószerkesztője a Kortárs folyóiratnak, 1980–1983 között a Mozgó Világ rovatvezetője, majd olvasószerkesztője volt (Végjátékok, Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza, Kereszt a falon).
Frenreisz Károly (1946)
Kossuth-díjas rockzenész, zeneszerző. Először zongorázni tanult, ezután klarinéton és szaxofonon tanult meg játszani, majd legutoljára basszusgitáron. Zenélt a Metróban, legismertebb száma a Citromízű banán. 1971-ben alapító tagja volt a Locomotiv GT-nek, melynek 1973 januárjáig basszusgitárosa, fúvósa, énekese. 1973-ban alapította meg a Skorpiót, amely a mai napig kisebb-nagyobb megszakításokkal aktív. Ő a frontembere és a zenekarvezetője is az együttesnek. Kétszer lett az év basszusgitárosa.
Zelei Miklós (1948–2021)
költő, író, újságíró. 1973-ban szerzett diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Később újságíróiskolát is végzett. 1977-ben elnyerte a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat. 1992-től a Délmagyarország című szegedi napilap munkatársa. Költői, írói világában helyet kap a valóság abszurditásainak megjelenítése és szürrealisztikus ábrázolása (Alapítólevél, Hullaciróka, A kettézárt falu).
Deák Bill Gyula (1948)
blues-énekes, gyakran „a magyar blueskirály” jelzővel illetik. 1979 nyaráig vendégként lépett fel a Hobo Blues Banddel, később viszont állandó tagja lett a zenekarnak. 1983-ban kezdte el szólópályáját. 2012. március 15. alkalmával a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki (Rossz vér, Mindhalálig blues, A Király meséi).
Lesznyák Katalin (1969)
színésznő. A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán 1993-ban diplomázott. 1995-től 2010-ig a Pécsi Nemzeti Színház művésze volt. Vendégművészként szerepelt Münchenben, és részt vett hosszabb turnékon is Németországban. 1997-2001 között a Kisváros című televíziós sorozatban országosan ismert lett. 2010 augusztusa és 2019 januárja között Olaszországban élt.
Ezen a napon halt meg:
Victorien Sardou (1831-1908)
francia drámaíró. Darabjait jelentős mesterségbeli tudással, fordulatos történeteit elegánsan bonyolítva írta. Első műve, A Benoiton család tipikus polgári dráma, sikeressé azonban történelmi vaudeville-jei tették. Manapság legtöbbet játszott darabja a Szókimondó asszonyság, amelyben Napóleon korának jellegzetes személyiség-típusait és problémáit viszi színre (Váljunk el!, A jó falusiak, Tosca).
Pasteiner Gyula (1846-1924)
művészettörténész, műkritikus, az MTA tagja. Jelentős munkásságot fejtett ki a magyar művészet történeti áttekintése, főképpen a szobrászat és a barokk építészet múltjának feltárása terén. Nevéhez fűződik az első magyar nyelvű egyetemes művészettörténeti összefoglalás megírása. Szerteágazó érdeklődésének megfelelően művészettörténeti kutatásai is széles látókörűek voltak, az egyetemes és a magyar művészet múltjával egyaránt foglalkozott, tanulmányai több témakörben is nagy hatásúaknak bizonyultak (A régi művészetek történetének mai tudományos állása, A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig, Középkori építészetünk topographiája).
Hviezdoslav (Országh Pál, 1849-1921)
szlovák költő, drámaíró, műfordító. A mai napig a legnépszerűbb szlovák költők egyike, a modern szlovák költészet úttörő egyénisége. Egy darabig még magyarul is írt, de az 1870-es évek közepétől – ébredő nemzeti büszkesége hatására – kizárólagosan a szlovák irodalomnak szentelte idejét és tehetségét (Az erdőőr felesége, A csősz felesége, Véres szonettek).
Ivan Alekszejevics Bunyin (1870–1953)
Nobel-díjas orosz író, költő, a 19. századi orosz klasszikus irodalom, Turgenyev, Goncsarov és Tolsztoj prózájának hagyományát folytatta. Elsősorban realista prózai műveivel vált híressé, melyek fő témája az októberi forradalom előtti vidéki élet Oroszországban, a nemesi élet és az orosz természet ábrázolása. Érettebb elbeszéléseinek témája Oroszország történelmi sorsa és az orosz falvak pusztulása. Sikeres költőként és íróként nagy utazásokat tett az első világháború előtt. Az 1917-es októberi forradalmat ellenségesen fogadta, 1918-ban elköltözött Moszkvából, először Ogyesszába vonult vissza, majd a Franciaország felé tartó utolsó hajóval elhagyta Oroszországot. 1933-ban (első oroszként) irodalmi Nobel-díjat kapott, azért a magasrendű művésziségért, amellyel a klasszikus orosz prózaköltészeti hagyományokat továbbfejlesztette (A szerelem szentsége, Sötét fasor, Az emésztő tűz).
Temesváry János (1891–1964)
hegedűművész, érdemes művész. Az 1909-ben megalakult Waldbauer–Kerpely-vonósnégyes egyik alapítója második hegedűsként, 1940-ig az együttes tagja. 1927-től 1944-ig a Zeneszerzők Országos Szövetségének, 1931 és ’34 között a Budapesti Filharmóniai Társaság ügyvezető alelnöke, 1945-ben Vasvári Istvánnal közösen hozták létre a Hivatásos Zenészek Szakszervezetét, ennek 1952-ig elnöke is volt. Rendszeresen írt zenekritikákat, cikkeket.
Norman Rockwell (1894-1978)
amerikai festő, illusztrátor. Képei népszerűek voltak az Egyesült Államokban és a gyűjtőknek ma is kedvencei. Négy évtizeden keresztül készítette a The Saturday Evening Post címlapképeit. 16 éves korában karácsonyi képeslapokkal szerzett sikereket. 1912-ben végzett egy művészeti akadémián, majd az Amerikai Cserkész című képeslap grafikusa lett.
Lendvay Lajos (1911–1981)
színész. 1936-ban kapott színészi működési engedélyt, 1937-ben Tolnay Andor vidéki társulatában szerepelt. 1938-ban az Erzsébetvárosi Színházban lépett fel. 1939–42-ben Pécsen volt szerződésben, 1943-ban az Újpesti Színházban, 1944-ben az Andrássy úti Színházban játszott. A háború után Egerben működött. 1950–1956 között a Nemzeti Színház tagja volt, majd elhagyta az országot.
Jean Marais (Jean-Alfred Villain-Marais, 1913–1998)
francia színész, filmrendező, író, festő, szobrászművész, fazekas-keramikus, kaszkadőr és újító. Színjátszásórákat hallgatott, 1933-tól kisebb szerepeket kapott különböző filmekben, de karrierje akkor indult igazán el, amikor 1937-ben megismerkedett Jean Cocteau-val. A költő-rendező azonnal beleszeretett a jóképű Marais-ba, és bár a kettejük közötti szerelmi viszony 1949-ben véget ért, még két évtizedig tartott köztük a szoros barátság és munkakapcsolat. A francia újhullám hatvanas évekbeli térhódításáig az első számú francia színésznek számított. Elsősorban kosztümös filmekben játszott, neve sokáig egyet jelentett a romantikus hős figurájával (A púpos, Párizs rejtelmei, Fantomas).
László Károly (Carl Laszlo, 1923–2013)
magyar-német-zsidó származású és identitású könyvkiadó, műgyűjtő, színész és író. Rajongása az Árpád-házi királyokért és szentekért, valamint az ősmagyar sámánizmusért oda vezetett, hogy már kamaszkorában tudatosan gyűjtötte a paraszti és népművészeti emlékeket. 1944-ben családját és őt magát is Auschwitzba deportálták, az amerikaiak Dachauban szabadították fel, 1945-ben. 1945 őszén Bázelbe költözött. Bár színes egyénisége és optimista életszemlélete miatt gyakran nevezik „életművésznek”, valójában írói és színházi munkája jelentős, műgyűjtőként és műkereskedőként pedig korának egyik meghatározó európai alakja volt.
Vavrinecz Béla (1925-2004)
zeneszerző, karmester, zenei vezető. 1943 és 1952 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzés és karmesterképző szakán folytatott tanulmányokat. 1974-től 1983-ig a Budapest Táncegyüttes zenei vezetője volt. A Duna Művészegyüttes zenei, illetve művészeti vezetőjeként 1957-58-ban, és 1960-61-ben, majd 1983-tól 1985-ig tevékenykedett.
Engelsz József (1928–2009)
kétszeres Munkácsy-díjas ötvös- és szobrászművész. 1950-ben felvételt nyert az Iparművészeti Főiskolára, 1955-ben végzett ötvösművészként. Már pályafutása elején a fémművészet összessége felé fordult, nem vált el egymástól a tárgy és a forma, egyet jelentett számára az ötvös és a szobrász, ami azonban nem jelentett valamiféle műfajösszemosást. Motívumhasználatában a magyar népművészet kifejezésvilágából, a görög vagy a bizánci művészet stílustárából merített, máskor sajátos organikus vagy geometrikus formákból építkezett.
Litván György (1929-2006)
Széchenyi-díjas történész. Apja megjárta a mauthauseni koncentrációs tábort, édesanyja Auschwitzban halt meg. Őt magát a nyilaskeresztes uralom alatt többek között Ferenczy Béni bújtatta. 1946–1950 között a budapesti tudományegyetemen történelem–politikai gazdaságtan szakon tanult. 1947–1956 között aktívan részt vett előbb az ifjúsági, egyetemi mozgalomban, később a pártoktatásban. 1954-ben csatlakozott a Nagy Imre körül kialakult pártellenzékhez. A forradalom leverését követően az úgynevezett Mérei-perben a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa hat év börtönbüntetésre ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 1962-ben szabadult. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, politikai téren pedig a SzDSz alapító tagja volt. 1991-től az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézetének az igazgatója (A szociológia első magyar műhelye, Az 1956-os magyar forradalom hagyománya és irodalma, Sorstársak és kortársak).
Dégi István (1935-1992)
kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, mélylélektani szerepeiben nyújtott alakításairól híres. 1955–1959 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1959-ben Debrecenbe ment, a Csokonai Színházhoz. A Madách Színház tagja volt 1968–1976 között. Pályáját Budapesten folytatta, ahol volt szabadúszó, de szerepelt a Vígszínház, a Játékszín és a József Attila Színház társulatában is. A kecskeméti Katona József Színházban egy évad erejéig játszott. Színházi alkotásain kívül filmes szerepei tették népszerűvé, rendezőként is dolgozott. (Kakuk Marci, Az ötödik pecsét, Szamárköhögés).
Czigány Lóránt (1935–2008)
író, irodalomtörténész. 1954–1956 között a Szegedi Tudományegyetem magyar–történelem szakos hallgatója. Az 1956-os forradalom idején Nyugat-Európába távozott. A BBC magyar adása és a The Times külsős munkatársa volt. 1995-ben a Miskolci Egyetem vendégprofesszora és díszdoktora volt (A magyar irodalom fogadtatása a viktoriánus Angliában, Nézz vissza haraggal!, Irodalom kényszerzubbonyban).
Kobzos Kiss Tamás (1950–2015)
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, hangszeres zenész, zenetanár. Zongorázni, majd magánúton gitározni tanult, a Főnix színjátszó együttes, majd a Délibáb népzenei együttes tagja lett, s az ének mellett több hangszeren megtanult játszani. 1981 januárjától a bécsi Clemencic Consort tagja, ezzel az együttessel több száz alkalommal lépett fel Bécsben és Európa számos országában. 2007 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanított kobozjátékot. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében.
Horineczky Erika (1955-2010)
színésznő. Amatőrként a Pinceszínházban kezdett színészettel foglalkozni. 16 évesen szerepet kapott Bacsó Péter: Forró vizet a kopaszra című filmjében, ezután is több filmben szerepelt. 1978-ban színészként végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. 1980-tól szabadfoglalkozású színművésznő. 1982-1983 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. 1983-tól a Mafilm színtársulatának volt tagja (Holnap lesz fácán, Negyedik forduló, Nyulak Margitja).
Prókai Annamária (1963-2000)
színésznő, szinkronszínész. 1973-tól növendéke volt az Állami Balettintézetnek, de abbahagyta tanulmányait és 1978-tól az Állami Artistaképző Iskola akrobatikus dzsesszbalett szakát végezett. 1981-től 1987-ig volt a Rock Színház tagja, majd felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1989-től 1991-ig a Vígszínház, 1991-től 1993-ig a Budapesti Kamaraszínház tagja. 1994-től 1998-ig játszott az Új Színháznál, majd haláláig szabadfoglalkozású színész volt (Mami blú, Esti Kornél csodálatos utazása, Gengszterfilm).
