Madarász Iván: Az utolsó keringő
(a papiruszportal.hu archívumából [2011])
Szerző: szabói
1999-ben írta Madarász Iván Az utolsó keringő című operáját, tíz év telt el, mire megjelenhetett lemezen, 2003-ban az operaházban volt a bemutató. Madarász Iván már komponált operát, az elsőt a Magyar Televízió felkérésére, ez volt a zeneszerző diplomamunkája, majd egy újabbra kapott felkérést, mindkettő egyfelvonásos. Madarász tehát pontos elképzeléssel láthatott a munkának, a mai kor követelményeinek megfelelően Az utolsó keringő egyfelvonásos, a zenei anyag roppant változatos.
A Görgey Gábor Délutáni tea című drámája szövegére készült, 18 jelenetből álló opera a letűnt kispolgári élet egy-egy szeletét mutatja, egy nő szemszögéből. Szinte nincs cselekmény, csak az ismétlődő, szinte rituális dolgok jelentik az élethez való ragaszkodást. A főszereplő az Asszony, aki üldögél, kötöget, és egy keringőféleséget dúdol. Ez a pillanatkép aztán makacsul ismétlődik, az Asszony már alig lát, alig hall, de az ajtó még mindig szorul. Vissza-visszatér a sálkötögetés motívuma, az Asszony az opera végén a „sáltömegben” botladozik, a sálkötögetés a gondoskodás szinonimája. A szoruló ajtó szintén az állandóságot jelképezi, nincs, aki megcsinálja, -csináltassa. A hintaszék a nyugalom, gondtalanság megtestesítője is lehetne, adott egy család, ahol mindenki elbeszél egymás mellett, de viszonylagos kényelemben élhetnek. A rögeszmék halmozódnak egymásra, a Férj a munkájának él, fiuk szakmai karrierjére koncentrál, látogatása csak pár percnyi, az „ozsonnyát”, teát kínáló, az Asszonyra a fekete ruhát feladó Szakácsné talán az egyetlen kapaszkodó a világ felé. Nem véletlen, hogy ismétlődnek a történések, emellett a szereplőknek nincs nevük, a történet személytelen, kortalan, a XX. századi művekre jellemzően. Az általánosítás is stíluseszköz, ami megkülönbözteti, kiemeli az Asszonyt, az egy elfeledett keringő hiányzó dallamának keresése. Maga a keringő is jelképpé válik, csak a mű végén teljesedik, egészül csak ki.
Madarász Iván operája nagyszerű, a kitűnő szöveget úgy öntötte zenébe, hogy a drámai jelenetek fölerősödnek. A mű zenei nyelvezete rendkívül változatos, a hangszerelése izgalmas: az Előzene hangulata vészjósló, a kromatikus, ismételt menetek után üres oktáv szól. A keringődallam első megjelenésének könnyedsége, az Intermezzo, mely egyfajta haláltánccá fokozódik – meglepő hangszerelése, a zenei anyag sűrűsödése, mely egy másik világba visz át, majd a kétféle síkon mozgó zene az idő múlását, a régi, ideális világból az újbóli bezárkózást jelképezi. Érdekes megfigyelni az ütőhangszerek szerepét, hol a csillogást, hol a banalitást, máskor a legmélyebb drámát vetítik ki. A Férfi ábrázolásakor az óra ketyegését utánzó zene szarkasztikus humora igen találó. A Férj és a fiú halálát közlő szöveg előtti zenekari anyag fantasztikus, az Asszony előtte a Férjjel való megismerkedésen ábrándozik, gyengéd a zene, a szövegből az is nyilvánvalóvá válik, hogy a férfinak a kényszeres megfelelés más akkor az egyik fő jellemvonása volt. A Madarásznál gyakori motívumismételgetés ebben a darabban is benne van, rendkívül aprólékosan, láttatóan bánik a makacs ismétlődésekkel. Érdemes megfigyelni az énekszólamok felrakását is, az Asszony szólama egyre magasabbra tör (az opera vége felé közeledve Iván Ildikó hangmagasságai kissé forszírozottá válik), míg a Szakácsnőé mélyebbre. A zenekari hangzás figyelemreméltó, hihetetlenül érdekes dolgokat hallunk. A hangszerelés egyik kiemelkedő mozzanata a keringődallam többféle felrakása, zeneszerző-technikailag pedig a dallam sokszoros transzformálása.
Az Asszony szerepét Iván Ildikó énekli, kifejezően, a hangja gyönyörű, a nehéz szólam tolmácsolása nagyon jó, bár a hangok pontos éneklése nem minden esetben valósult meg, de egy kortárs opera esetében ez megbocsátható. Az Asszony egysíkú gondolatvilága azonban megjelenik, túlzottan is, monológjaiban/áriáiban – a fiatalkorát felvillantó, vagy a csecsemőjéről emlékező részek – helyenként kevéssé megoldottak. A drámai fordulópont, a Férfi halálát elbeszélő áriája viszont fantasztikus, mély fájdalmat fejez ki, az Asszony nem is csak a halált siratja, hanem az emlékezés képességének elvesztését.
Takács Tamara Szakácsnője egy igen egyszerű asszonyt ábrázol, melyhez a nem igazán szép hang, a túl tág vibrato is hozzájárul. Takács Tamara képes kifejezni a szöveg mögötti jelentést is, mint az asszony életének egy-egy állomásának fordulópontját.
A Férj szólamát Fried Péter tolmácsolja, az énekes hangja azóta jóval teltebb. A mindenkinek, de leginkább munkájának megfelelni akaró személy prototípusa, szavai közhelyek, de ez tartja őt életben. Wendler Attila a karrierista, még anyja látogatására is alig ráérő Férfi szerepében hallható, képes érzékeltetni a sürgetést, a türelmetlenséget.
A Magyar Állami Operaház Zenekara segíti a hangulati hatások megjelenítését, némi pontatlanságtól eltekintve igen magas kivitelezéssel, a felvétel karmestere Hollerung Gábor.
Kortárs operából kevés van, Madarász Iván Az utolsó keringője jó darab. Hallgatható annak is, aki nem feltétlenül híve e korszak zenéjének, nem utolsó sorban alkalmas arra, hogy felfedezhessük egy kortárs mű jelrendszerét a motívumokon keresztül.
Hungaroton, 2009, HCD 32573
