Magyarország technikai vívmányai a Monarchiában
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: PP
Várhatóan sokakat vonz majd a Közlekedési Múzeumba a március 21-én nyílt időszaki kiállítás, mely a XIX. század utolsó harmadába repíti vissza a látogatót. Bemutatja Magyarország 1867 és 1914 közötti közel fél évszázadának technikai vívmányait, újításait, és képet ad nemcsak a kor nagy ívű gazdasági fejlődéséről, hanem a korabeli mindennapokról is. És több műtárgynál a kezünket sem kell zsebbe tenni.
Cső!
A tavaly kinevezett igazgató, Krámli Mihály köszöntötte a szép számban egybegyűlteket, az egyszerű érdeklődőkön és a sajtón kívül megjelent például a korábbi igazgató, sok közlekedéstechnikai szakember, hely- és Budapest-történész stb. Az igazgató kutatási területe (hajózástörténet) is részben kapcsolódik a kiállításhoz, így nem meglepő, hogy képben volt. Ahogy az államtitkár is nagy kedvvel beszélt az akkori technikai arany korszakról, és nyitotta meg a kiállítást; nyilván sokkal hálásabb feladat, mint a mai szárnybezárásokat magyarázni.
Mivel csábít a múzeum? Többek között kipróbálható csőpostával, telefonhírmondóval és a főszponzor virtuális realitásával – a XIX. és a XXI. század csúcstechnikái együtt, működésben láthatók.
„Behalok!” – mondják majd sokan pestiesen, amikor meglátják a meggyőző méretű Hoffher–Schrantz–Clayton–Shuttleworth-féle lokomobilt (a szakma lentebb), a petróleumkalapácsot, a lábítós esztergapadot vagy az univerzális marógépet.
Lehet morzézni, megnézni az egysínűre tervezett villamos modelljét, persze a Déri–Bláthy–Zipernowsky triász vagy Csonka János, Eötvös Loránd, Kandó Kálmán újításai is mind sorra kerülnek. Míves kidolgozottságú, nagyon szép, de ma már megmosolyogtató méretű, ládányi turista-fotoapparátok és filmfelvevők töltik ki a tárlókat. Látható a Margit híd díszeiből eredeti darab, laterna magica. „Jaj, de édes!” – áradozott egy teljes megjelenésében XXI. századi ifjú hölgy, amikor kipróbáltuk a zenegépet.
Az egyik nagy attrakció azonban kétségkívül a csőposta. Sokszor hallottam már róla, de lövésem/csövem sem volt arról, hogy is működik. Mindezt most ki lehet próbálni. A felső szinten csőlakó dobozba zárják a szellemet, s a múzeum szakemberei feltunkolják a csinos csőbe. („Cső!” – indítottuk útjára.) Nagy zúgás, a XIX. századi cséplőgépek is hasonló hangokat hallathattak, majd a földszinten, egy diszkrét telefonfülke-szerűségbe megérkezik a küldemény. Ez valószínűleg fülkeforradalomként hathatott a maga korában. (Aki pedig nem hiszi, járjon utána gyerekével/barátjával/barátnőjével, az egyikük legyen ott a betöltésnél, a másik meg lenn várja!)
A főszponzor pedig kihelyezett néhány tabletet, amelyek nemcsak e technikai vívmányok tudását reprezentálják, hanem a kiállításhoz kötődő anyagokat is lehet nézegetni rajta, például a Monarchia korszakának vasútjáról Aradtól Kassáig. Ha valaki ismeri a QR kódok használatát, annak nyert ügye van. És a kiállítást megnézőknek is. Tudomány- és kultúrtörténeti szellemiekkel táplálkozhatunk, ráadásul úgy, hogy mindez szórakoztató. De a múzeum megjelentetett egy nyomtatott újságot is, a Millenniumi Hírfutár kiállításhoz kapcsolódó különszámát. Benne korabeli cikkek olvashatók a Vasminiszter halálától a főváros legszebb látványosságáig (Feszty-körkép). Ajánlom mindenkinek!
A kötelező irodalom – múzeumi vezérfonal
A „boldog békeidők” korszaka, azaz a dualizmus 50 éve alatt elkészült a 22 ezer kilométeres vasúthálózat, hidak, közutak, épületek. Pest, Buda és Óbuda egyesülése után világvárossá fejlődött Budapest, ahol átadták a Budavári Siklót és a Svábhegyi Fogaskerekű Vasutat, megépült a kontinens első földalatti vasútja, megnyílt a világ legnagyobb nyílású lánchídja, az Erzsébet híd – a XXI. század elején is jórészt azt az infrastruktúrát használjuk, amit e korszak létrehozott.
A mai szemmel hihetetlennek tűnő fejlődés egyes pillanatait eleveníti fel a „Szabad a pálya” című időszaki kiállítás, olyan magyar műszaki találmányokat bemutatva, mint a Csonka János – Bánki Donát által megalkotott porlasztó, Puskás Tivadar telefonhírmondója, Bláthy–Zipernowsky–Déri mérnökhármas transzformátora vagy a világ első villanyórája.
A kiállítás egyik leglátványosabb eleme a többtonnás, 3 méter hosszú és 3 méter széles, főként a cséplőgépek energiaellátására használt 112 éves lokomobil, amely a mezőgazdaság gépesítésének legjelentősebb eszköze volt. A nyitókép a látogatókat átvezeti a gépműhelybe, azt az átmenetet szemléltetve, amely az alapvetően mezőgazdasági jellegű ország ipari felzárkózását jelentette.
Magyarország vidéki városainak XIX. századi közlekedési fejlődését a legmodernebb XXI. századi eszközökkel – az augmented reality módszer alkalmazásával – mutatják be, ahol a látogató saját okostelefonjával vagy a kihelyezett tabletek segítségével kaphat bővebb információt.
A múzeum két szintjén kialakított tárlat a XIX. században népszerű ipari és világkiállítások hangulatát idézi. „Pavilonszerűen” mutatja be a mezőgazdaság, az ipar, a közlekedés és a távközlés témaköreit, valamint betekintést enged a hétköznapi munkáslakásba, egy polgári ebédlőbe vagy épp az orfeumba. A dualizmus technikatörténetét bemutató kiállításhoz közel egyéves nyitvatartási ideje alatt számos program kapcsolódik majd, amelyekből egyebek mellett kiderül, milyen lehetett egy korabeli nagypolgári utazás az Al-Dunán, hogyan tartották az ünnepeket a polgári családokban, vagy hogyan zajlott egy munkáscsalád karácsonya.
A kiállítás várhatóan 2012 végéig látható.
