Érkezés
a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: G. Bogár Edit
„Szégyen és gyalázat, hogy első pozsonyi napomon pizzát ettem, de csak egy pizzéria volt nyitva a közelben. Viszont nagyon jót ettünk. Külön meglepetés volt, hogy a felszolgáló hölgy azonnal hozta az angol nyelvű étlapot, amikor meghallotta, hogy külföldiek vagyunk. Mi több, mire a mosdóból visszaértem az asztalunkhoz, férjem és édesanyám mély beszélgetésbe merült az egyik szakáccsal, aki az egyetlen magyarul is tudó személy volt az étteremben. Ő többször is visszajött megkérdezni, ízlett-e az étel, kérünk-e még valamit.”
Múlt héten szerdán költöztem Pozsonyba, egykori országgyűlési és koronázóvárosunkba, Szlovákia fővárosába: itt a Comenius Egyetem magyar anyanyelvi lektora leszek. Elhatároztam, hogy tapasztalataimat, élményeimet megosztom az olvasókkal − hátha hasznosak lehetnek másoknak is.
Érkezés
Könyvekkel, konyha- és fürdőszoba-felszereléssel, ruhákkal, cipőkkel, számítógéppel és kellékeivel alaposan megrakodva, két (kis) kocsival jöttünk. A lakást korábban már láttam, tudtam is, hol van, mégis többször eltévedtünk: először az új hídról nem tudtunk a megfelelő irányba kanyarodni, másodszor viszont − amikor én már tudtam, merre kellene menni − az elöl haladó autó letért az útról. Irány utána, szakadó esőben. Végül vissza tudtunk fordulni, és mintegy ötven perces városnézés után megérkeztünk. Közben a tanszéki adminisztrátorunk és a szlovák oktatási minisztérium emberei a lakásban türelemmel vártak. Jómagam fel, ám mielőtt a csomagokat és a rokonokat a lakásba terelhettem volna, fel kellett venni a leltárt, alá kellett írni a bérleti szerződést. Eme közjáték alatt viszont a hátrahagyottak felderítették, hogy a háznak van hátsó bejárata is (bár építészeti értelemben az a főbejárat), így tehát nem kellett a könyvesládákat meg a többi, nem éppen könnyű csomagot 21 ingatag, egyenlőtlen (és az esőtől csúszós) falépcsőn gyalogosan felcipelni. A felpakolás eltartott délután kettőig, addigra nagyon megéheztünk, tehát irány a szomszédos üzletsor. Csakhogy nincs elég koronánk. Irány a szemben lévő élelmiszerbolt, annak az oldalában van bankautomata. Szégyen és gyalázat, hogy első pozsonyi napomon pizzát ettem, de csak egy pizzéria volt nyitva a közelben. Viszont nagyon jót ettünk. Külön meglepetés volt, hogy a felszolgáló hölgy azonnal hozta az angol nyelvű étlapot, amikor meghallotta, hogy külföldiek vagyunk. Mi több, mire a mosdóból visszaértem az asztalunkhoz, férjem és édesanyám mély beszélgetésbe merült az egyik szakáccsal, aki az egyetlen magyarul is tudó személy volt az étteremben. ő többször is visszajött megkérdezni, ízlett-e az étel, kérünk-e még valamit. Megbeszéltük azt is, hogy én most költöztem ide, itt fogok dolgozni, ő pedig negyedrészt magyar: az anyai nagyanyjától tanult egy kicsit. Ebéd után érzékeny búcsút vettünk egymástól, család haza, én pedig először néhány alapvető beszerzés után vissza a lakásba − kezdődhetett a kicsomagolás.
A lakás
Amint beléptem, már tudtam, nem véletlenül kérték, hogy költözés előtt legalább egy héttel értesítsem a pozsonyiakat az időpontról. Nyári látogatásom alkalmával úgy nézett ki a lakás, mint egy kisebb bútorraktár, fejben már meg is terveztem, hogy fogom átrendezni. Megérkezésemkor azonban örömmel észleltem, hogy a sok fölösleges lomot elvitték, csak annyi bútor maradt, amennyi tényleg kell, sőt − mint később kiderült − egy kicsit kevesebb is. A falak frissen festve, az ajtók és ablakok frissen mázolva, minden ragyog a tisztaságtól. Bár panel a ház, nem nyomasztó lakótelep-hatású a hely, kilátás a hegyekre, nem pedig másik panelházra. A közvetlen közelben egy művelődési ház, két nagy élelmiszer-áruház, a villamosmegálló kb. másfél percre. Maga a lakás kétszobás, viszonylag tágas. A bejárattól hosszú folyosó indul, egyik oldalán fogas, majd egy üvegezett és egy cipősszekrény, másik oldaláról nyílik a hálószoba, a fürdőszoba és a vécé. A folyosó végén, szemben a bejárattal van a nappali, mellette kis közlekedőn keresztül közelíthető meg a konyha. Mosógépet, porszívót, vasalót, vízforralót, tévét (kábeltévével, egyes magyar adók is foghatók), mini hifit adtak, mikrót a minap vettem; mosogatógép nélkül meg hát meg lehet lenni. Ami nagyon hiányzik, az az éjjeliszekrény. Sajnos nem volt a minisztériumnak sem raktáron, tehát önállóan kellett megoldanom a kérdést. Erre nem akartam súlyos ezreket költeni (a mikró olcsóbb!), úgyhogy végül olcsón, bár nem túl esztétikusan szereltem fel a hálót: egy konyhában vagy fürdőszobában használatos műanyag állványt vettem, ezen szól az ébresztőóra, ide teszem az esti olvasmányokat és egyéb éjszakai kellékeket. A másik, ennél jóval súlyosabb gond volt, hogy a konyhai csap folyt. Nemcsak amikor kinyitottam, hanem folyamatosan. Nem is a csapból jött a víz, hanem mellette, és állandóan elöntötte a munkalapot. Szerencsére hétfőn jött a vízvezeték-szerelő, aki egyben a kissé eldugult fürdőkádat is rendbe tette. Szóval, elfészkelődtem − már csak a szépítés, barátságosabbá tétel várat magára. Faliórákkal és fali hőmérőkkel már felszerelkeztem, következő (a héten esedékes) hazautamról majd hozok egy-két képet, csecsebecsét. Ja, és a telefon meg az internet! Az nagyon hiányzik! Megígérték, hogy hamarosan bekötik: még csak egy hét telt így el, de félembernek érzem magam nélkülük. Remélem, mire visszajövök, az is meglesz.
A munka és a munkahely
Az egyetem bölcsészkara a belvárosban, a régi híd (Starý most) tövénél található, egy régi kaszárnyaépületben. (A közvetlenül mellette levő főépület pedig eredetileg tőzsdének lett tervezve, de sosem funkcionált ebben a minőségében.) Ezt nem is tudtam, mikor megjegyeztem, hogy az udvar, amin keresztül a tanszék a legkönnyebben megközelíthető, olyan, mint valami börtönudvar. És tényleg! A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék több helyiségben van elhelyezve, a nyelvészek együtt vannak, a szomszéd szobában székel az adminisztrátor. Körbe a falak mentén tömött könyvszekrények − öröm belépni! Számítógép akad, bár ezekkel megjártam. Az egyik olyan régi, hogy nem ismeri fel a pendrive-ot, a másik látja, de nem tudja olvasni a rajta lévő fájlokat, mert más operációs rendszert használ, a harmadik viszont állandó használatban van, az az adminisztrátor gépe. Szerencsére Magdika hihetetlenül kedves és segítőkész, így amikor nagyon kell, átadja nekem a helyét. No persze ezzel még nincs vége a tortúrának, mert ez a gép se hajlandó mindent megtenni, amit kérek tőle. Ha csatolni akarok egy fájlt, nem lehet közvetlenül a pendrive-ról, hanem előbb át kell tenni a gépbe, onnan már lehet csatolni. Az azért nagy szerencse, hogy sokfelé sokféle számítógéppel dolgoztam már, így a szlovák nyelvű kezelőprogramok használata sem okozott különösebb gondot. Ami a kollégákat illeti, csak szépet és jót mondhatok. Mindenki kedvesen fogadott, mindenben segítenek, igazi barátságos hangulat uralkodik.
A munkaszerződésemet ugyan még nem kaptam meg, de már minden halad a maga útján. Költözésem harmadnapján rögtön beültettek államvizsgára. Eredetileg ugyan azt ígértem, hogy nem fogok beleszólni, de sajnos nem tudtam megállni: kitört belőlem a tanár. Kérdezgettem, próbáltam segíteni a vizsgázóknak, a végén még az értékelésnél is véleményt nyilvánítottam. Rögtön az első felelet lenyűgözött − talán ezért is kezdtem olyan lelkesen részt venni. Utóbb kiderült, hogy a hölgy már másodszor futott neki a megmérettetésnek, viszont megérte visszahívni, mert mindent tudott! Voltak persze kevésbé meggyőző feleletek is, de összességében kifejezetten pozitív volt a kép. Ma azt is megbeszéltük, hogy az ellátatlan órákat hogyan osztjuk el egymás között, így összességében egy pluszkurzust kaptam az eddigiek mellé. Lesz tehát intenzív magyar nyelvtanfolyamom, két csoportban (bár lehet, hogy abszolút kezdő nem indul, ha nincs olyan hallgató, aki egyáltalán nem tud magyarul), lesz helyesírási gyakorlat, módszertan, uralisztika, valamint választható tárgyként a magyar mint idegen nyelv tanításának módszertana. Összesen három napra elosztva 13 (vagy 9) óra hetente. Hétfőn elég korán kezdek, de 2-kor már végzek is, kedden viszont csak délután lesznek óráim (igaz, este fél nyolcig), és szerda délben be is fejezem a hivatalos munkahetet. Marad idő az órákra felkészülni, könyvtárba járni, cikkeket és disszertációt írni. A napi órarendek pedig olyan barátságosak, hogy közben el lehet menni ügyeket intézni, ebédelni, de nem kell 4-5 órát üresjáratban tölteni. Apropó, ebéd. A menza. 30 koronáért (kb. 250 forintért!) adnak egy menüt, benne leves, főétel, saláta, tetszés szerinti mennyiségű kenyér, valamint langyos tea. Eddig háromszor ettem az egyetemen, mind a háromszor elég jót. A levesek nem mindig jók, de nem is rosszak. Főfogást választani lehet; az egyik mindig húsmentes, a másik kettő húsos. Külön sajátság, hogy az evőeszközért letéti díjként 100 koronát kérnek. Adnak egy zsetont, amit a konyhásnak le kell adni, majd az ebéd végén a tálcákat futószalagra tesszük, az evőeszközt pedig külön adjuk le, és visszakapjuk a zsetont. Furcsállottam a dolgot, de elmondták, azért van, mert annyira fogytak a kések, villák, kanalak, hogy ezzel akadályozzák meg a további eltűnéseket. Szóval, mégiscsak Kelet-(Közép-)Európa ez, még ha az Unió tagja is! (Hirtelen eszembe jutottak Oroszországban a középen kilyukasztott teáskanalak. A lyukat a teázókban ütötték beléjük, hasonló okok miatt.)
