a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: szabói
Késői romantikusok műveiből összeállított műsort játszott a Concerto Budapest a Karajan-bérlet első előadásaként szeptember 18-án a Művészetek Palotájában, a karmester Keller András volt, Rost Andrea énekelt. A koncert legizgalmasabb felfedezése talán a három mű kapcsolódása volt, három különböző zeneszerző-egyéniség háromféle műfajú darabja adta ki a késő romantika összegzését, a szerelem, a halál, az életigenlés többféle zenei megjelenítését.
Richard Wagner Siegfried-idillje, melyet a zeneszerző kedvesének, Cosimának írt 30. születésnapjára, és fiuk születésére, kedvelt koncertet indító mű. Az 1870-ben készült Idill technikailag nem nehéz, annál inkább a megvalósítás szempontjából, hiszen intim, meghitt hangulatot kell varázsolni, ami karmesteri elképzelés, jó felépítés és nem mellesleg kiváló vonóskar nélkül nem jöhet létre.
A Concerto Budapest előadásából a telt vonóshangzást kell kiemelni, bár a szépen előadott darab eleje kissé tónustalan volt, kicsit összemosódott. A fafúvósszólók tetszettek, bár az oboa nem vette át a hangerőt, rendre hangosabban szólt. Az intimitás, a bensőség kivetítése nem minden esetben érződött, így a darab hosszúnak tűnt – csak a legjobb tolmácsoláskor nem érezzük az Idillt túlméretezettnek. A mű és az előadás tetőpontjának az ujjongó szakaszt tartottam, szinte eksztatikus volt, nagyszerű, pontosan kifejezve a szerző által írt gondolatot.
Richard Strauss Négy utolsó éneke a zenekari dalok egyik legjobb ciklusa, sokan a szerző halálra való készülését látják a műben, mindenesetre az 1948-ban keletkezett darabokat Strauss hattyúdalának tartják. A Négy utolsó éneket két költő verse ihlette, csak egyetlen, a kezdő dal, a Tavasz nem az elmúlásról szól. Ahogy a Siegfried-idill, a Négy utolsó ének is a szerző legbelsőbb érzéseit tárja a hallgató elé, és ilyenkor bizonyosodik be, hogy amit nem lehet elmondani szavakkal, azt el lehet mondani zenével.
A mű előadása érzékeltette a zeneszerző komponálta hangulatokat, a harmadik dalban (Lefekvéskor) egy pillanatra el is jött a csoda, mintha megállt volna az idő, a zene megérintette a közönséget. Szép volt az előadás, Rost Andrea hangja csodálatos, de ez alkalommal elmaradt a mindent elsöprő érzelmi hullám. Keller András a hangszínekkel csínján bánt, a Strauss-mű mélyén sokkal több apró hullám, rezdülés van, a belső szólamok, a szólamarányok nem érvényesültek. Sokszor mintha csak szólt volna a szép zene, de nem éreztük a tartalmat. Az első két tétel pontatlan kezdése, a dinamika egyszínűsége, a zenekar helyenkénti hangerőfölénye az énekes szólista fölött nem eredményeztek igazán kiváló előadást.
Hogy inkább a kifogásokat említettem, annak a Mahler-szimfónia csodálatos előadása az oka. Az 1901-ben bemutatott, s a bemutatón nem éppen sikeres szimfónia tolmácsolásakor kivételesen jól megfogott, érzelemtől túlfűtött, hullámzó zenét kaptunk (éppen ezt keveselltem a Négy utolsó énekben), a nyitó taktusoktól a felemelő zárótétel énekszólójáig. A vonóskar minden képzeletet felülmúlt, helyenként teljesen egyedi hangzással szólt, a nyitótételben a mélyvonósok staccatói, a III. tételben szintén a mélyvonósok szívszorítóan szép dallambemutatása feledhetetlen. A könnyedség, légiesség, a diabolikus, máshol himnikus vagy éppen fanfárszerű hangzás is tetszett, a dinamikai ívek, a nagyobbak és egy-egy rövid frázison belüliek mutatták, hogy a zenekar és Keller András értően vitte végig a művet, Rost Andrea érzékeny-érzéki zárótételbeli szólójával.
A közönség hálásan tapsolt, és talán a legemelkedettebb pillanatok a koncert hivatalos része után következtek. Richard Strauss szenvedélytől átfűtött dala, a Cecilia szólalt meg, fantasztikusan, majd a közönség kitartó tapsa után a Morgen, Keller András hegedűszólójával. Mindkét dal sokáig emlékezetes marad, Rost Andrea már a Mahler-szimfóniában is gyönyörűen énekelt, a két zenekari dalban hihetetlen bensőségességgel adta át a legszebb érzéseket. Csodálatos hangulatot teremtettek az előadók, Rost Andrea, Keller András és a Concerto Budapest.
2012. szeptember 18., Művészetek Palotája
