a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: Lehotka Ildikó
Johann Sebastian Bach kantátáiból hallhatott négyet az érdeklődő közönség január 10-én a Művészetek Palotájában megtartott koncerten. Bach életművének tetemes részét képezik az egyházi vokális művek; az oratóriumok, passiók, a kantáták. A zeneszerző mindennapos feladatai közé tartozott a kantátaírás, azok betanítása, előadatása és minden munka, ami az egyszeri előadáshoz tartozott. A kantátákat a zeneszerzők éves ciklusokban írták, Bach öt ciklust írt, melyből három maradt fenn, egy ciklus 53 darabot tartalmazott.
Több egyházi mű mellett a kantáták újrafelfedezésre várnak, Bach rengeteg e műfajban írt darabjából ritkán hangzik el valamelyik, de egyáltalán, a barokk zene kissé háttérbe került. Leginkább a régi zene játszására szakosodott együttesek jóvoltából ismerkedhetünk meg a barokk és a korábbi korszakok művészetével, ezek a csoportok megkísérlik visszaadni a korszakban elfogadott hangzásvilágot, a lehetséges előadói gyakorlatot.
A koncerten elhangzott, Lipcsében írt négy kantáta a karácsonyi és újévi időszakból került ki, elsőként a 28-as jegyzékszámú Gottlob! Nun geht das Jahr zu Ende kezdetű szólalt meg az Orfeo Zenekar, a Purcell Kórus és négy énekes szólista előadásában. Ha a hallgató megszokta a barokkban elfogadott hangolást és a jóval kisebb, de bámulatosan szépen szóló hangzást – nem feltétlenül a Müpa nagyterme a legmegfelelőbb helyszín a barokk darabok előadására –, képes volt belehelyezkedni az adott mű hangulatába. Ez az első kantáta esetében csak az első kórustétel után következett be, a Purcell Kórus szépen szólt, a nagyobb hangerőt a későbbi darabokra hagyták. A basszusária Cser Krisztián előadásában megbízhatóan hangzott el, a kantáta legmívesebben előadott szakaszát a kontratenor-tenor duett jelentette, Megyesi Zoltán és Bárány Péter kettőse kiegyenlítetten hangzott, Megyesi teljes mértékben alkalmazkodott a kontratenor hang kevésbé erős megszólalásához, vigyázott a hangerővel, a continuo szólamokat játszók kellően megtámasztották az énekeseket.
A 40-es jegyzékszámú Jesu, nun sei gepreiset kantáta (és a következők) a barokk pompát, a (lehetőségekhez képest) nagy hangzást, fényességet is jelezte, a záró korálban is hallhattuk a trombitákat. Fantasztikusan szóltak a nyitó ütemek, mind a zenekar, mind a később csatlakozó énekkar hangzása lenyűgözte a hallgatókat. A mű kiemelkedő áriája a violoncello piccolo által kísért volt, a közönség meg is tapsolta az előadókat. Hihetetlenül szép ritornellt hallottunk, olyan tenorszólóval, mely gyengés, mégis szárnyaló volt.
A Gott, wie dein Name, so ist auch din Ruhm kezdetű kantáta is pompázatosan nyílt, a kórus és a trombitaszóló még a barokk zenét kevésbé kedvelőknek is valószínűleg emlékezetes marad, ahogy a két szólóhegedűvel fűszerezett könnyed tenorária. Míg a három addig elhangzott kantátában szoprán-, kontratenor-, tenor- és basszusszóló szerepelt, addig a hangversenyt záró Singet dem Herrn ein neues kantátában Bach nem írt elő szopránt. A koncert csúcspontja volt a kantáta, hihetetlen érzelmi töltettel, a zeneszerzői megoldásokat tekintve. Ha összehasonlítjuk az elsőként megszólalóval, egészen más zeneszerzői világ tárul fel, míg a Gottlob! Nun geht das Jahr zu Endében a takarékos, a szerényebb hangzást részesíti előnyben, az utolsónak elhangzott (két tételét Gyöngyösi Levente által rekonstruálva) darab jóval kitárulkozóbb. Itt éreztem leginkább a felszabadultságot, a közös zenélés örömét, ahogy létrehoztak valamit, ami bár tünékeny, mégis emlékezetes marad. A nyitó szakaszban már nem törekedtek az érzelmek visszafogására, tetszett a hevesség, szépnek találtam a kontratenor áriát, a tenor-basszus duett gyönyörűen, fenségesen szólt, a hegedűn felhangzó ritornell behízelgően ártatlan volt. Ragyogott a zene.
Az énekes szólisták közül Megyesi Zoltán tolmácsolása most is maradéktalanul kifejezte a mondanivalót, gyönyörűen, érzékenyen énekelt, érdemes figyelni a művészre. Bárány Péter hangja nem a nagy termekben érvényesül a legjobban, rá is az igényes, értő megformálás a jellemző. Cser Krisztián megbízhatóan énekelt, hangja egyre teltebb és karakteresebb. Szutrély Katalin szólóiban egyfolytában az esetlegességet éreztem, az elsőként szóló kantáta első áriájától kezdve. A harmadiknak elhangzott kantátában egy gyönyörű ária található, míg a hegedű a bensőséges érzelmeket tökéletesen érzékeltette, addig az énekesnő csak a hangok (nem mindig pontos) éneklésére szorítkozott.
Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus kiváló együttes, át tudják adni azt a pluszt, ami ezekben a művekben rejtezik. Vashegyi György régóta foglalkozik a barokk zenével, szívügyének tekinti, a műveket – legyen akár Mendelssohn, akár jóval korábbi szerző – úgy irányítja, hogy a hallgató találhasson benne újdonságot.
Művészetek Palotája, 2012. január 10.
Comment on “Bach-kantáták Vashegyi Györggyel”