David Cairns: Mozart és operái
a papiruszportal.hu archívumából [2010]
Szerző: Lehotka Ildikó
Nem az első és vélhetőleg nem az utolsó könyv jelent meg Mozart operáiról. Még mindig hálás a zeneszerzővel foglalkozni, az évforduló után is, ki azért olvassa a legújabb irodalmat, mert érdekli a Mozart-kutatás aktuális állása, ki azért, mert néha kivételesen jó elemzéseket találhat a kiadványokban. A róla szóló magyar nyelvű könyvek száma gyarapszik, köztük a Mozart operáival foglalkozóké is, fölösleges lenne felsorolni a kötetek címeit.
2006-ban jelent meg Londonban David Cairns könyve, két évvel később itthon is olvashattuk Fejérvári Boldizsár fordítását (melyet szakmai szempontból ellenőrzött és szerkesztett Mesterházi Máté). A cím igen sokat ígérő: Mozart és operái. Nos, a szép kiállítású könyv bőven szolgáltat adalékokat Mozart életéről-életéhez, talán legerőteljesebben a mindenki számára ismert apa-fia viszonyról, az operai szál sem marad ki. A könyv nyolc fejezete közül hét egy-egy operát mutat be, az öt „nagy” opera mellett az Idomeneót és az Operában is a közelmúltban játszott Titus kegyelmét, imponálóan sok levélrészlettel, melyekben a szerző életének mozzanatai is alátámasztottak. Köszönhetően ezeknek a forrásoknak, sok tévedést vagy ködbe vesző legendát tisztáz a Mozart-rajongó író. Cairns véleménye az egyes operákról érdekes kérdésekre ad(hat) választ. Azt írja, hogy a Don Giovanni Don Ottaviója nem egy tökfej, ezt a zenei anyagból vezeti le. Vagy A varázsfuvola nőpártisága is új szögből mutat rá a mozarti elképzelésre: a szerző nem zenésített meg olyan librettórészleteket, melyekkel nem értett egyet: nem került be, hogy Papagena az ura tulajdona lesz, viszont Pamina papi ruhában jelenik meg a mű végén a szerzői utasítás szerint, beavatottá válik. Azért Mozart sem bújhatott ki a bőréből; Pamina próbái kegyetlenebbek, mint Taminóéi, tanulja csak meg a nő, mi vár rá a szerelem elmúlta után is.
Rengeteg érdekességet megtudunk egy-egy bemutató előtti időszakról, a megfeszített, sokszor a rövidnél is rövidebb komponálásra fordítható időszak történéseiről, a próbafolyamatokról szinte naplószerűen írt Mozart, illetve az áriákról. Az Idomeneo kapcsán Mozarton keresztül Cairns az énekesekről is közöl nem lényegtelen apróságokat; Raaff, a címszereplő 66 éves, tele vitalitással. Éppen a meglehetősen magas életkor miatt kellett kivenni egy áriát a műből. Mozartnak nemegyszer meggyűlt a baja az énekesekkel, Dal Prato castratóról feljegyzi, hogy nem igazán megfelelő a szerepre, sem színészi (ekkoriban már hangsúlyt kapott ez a fajta ábrázolásmód), sem pedig énekesi mivoltában. A szerző fanyarul megjegyzi, hogy húsz évvel később még mindig a társulat tagja volt.
Azonban mindössze hét operát elemez a kötet, ha belegondolunk, hogy Mozart ennél jóval több ilyen jellegű művet írt, ez bizony kevés ehhez a hangzatos címhez. El kell azonban mondani, hogy az elemzések érdekesek, bár sokszor nem igazán tudjuk, mit is akar mondani a szerző egy-egy le nem jegyzett kottapéldával kapcsolatban, de a nagy munka hevében talán nem is gondolt erre Cairns. Az Idomeneo kulcsjelenete kapcsán olvashatjuk: „…a vonósok szélesen áradó Asz-dúr kíséretében lép színre, miközben a brácsák szólama az A hang érintésével emelkedik…”. Ehhez nem ártott volna egy kottapélda – sajnos nem sok szerepel a könyvben –, így nehéz elképzelni azt a bizonyos emelkedést.
Mozart húsz operájáról vagy operatöredékéről tud a szakirodalom, ebből öt–hét opera ismert széles körben. Cairns könyve is beleesik abba a csapdába, hogy a legnagyobbakat elemzi, írja le, ahogy a sok évvel korábban megjelent Spike Hughes-féle (Mozart operakalauz. Zeneműkiadó, Bp., 1976), mely nem került be jelen kötet bibliográfiájába, ott csak az öt legnagyobb szerepel, viszont rengeteg kottaképpel. (Sajnálatos módon a basszuskulcsos idézetek is violinkulcsban vannak.) Mindkét könyvnél célszerűbb lett volna pontosítani, hogy nem az összes Mozart-operáról van szó.
Míg a hét nagyobb opera néhány híján háromszáz oldalon kapott helyet, a többi mindössze 19-en, és ez a 19 sem szorosan az operákat tárgyalja.
Cairns kötetében kíváncsi voltam a jövő operai évadban bemutatandó Ascanio in Alba című ünnepi színjátékra, ám csak felsorolásszerűen találjuk meg a címet, igaz, magyarul is (Ascanius Albában). A La finta giardiniera ennél jobb sorsra jutott, véleményem szerint ez az opera nagyszerű. Azonban rendkívül hiányos a „születéstörténete” (olvasom a szót kicsit később), nem szerepel, hogy miért van német nyelvű rövidített, könnyített változat, mi a címe így stb. az alapvető dolgok sincsenek igazán leírva. Az Il ré pastore műfaját serenatának írja a könyv a 40., kétfelvonásos pásztorjátékként olvashatjuk a 44. oldalon, a fiatalkori opera műfaja dramma per musica.
A könyv stílusa nem egyenletes, néha túlzott pátoszt vagy dagályosságot lehet érezni, máskor pedig kifejezetten élvezetes, nem hiányzik egyfajta sajátos humor sem. Helyenként szájbarágó, elég lenne egyszer leírni valamit, többet mondana. Nagy előnye a nagyon széles körű korszakbemutatás, a zenekari megoldások észrevetetése az olvasóval-hallgatóval, a levelek beillesztése a szövegekbe. Újszerű szemlélettel állt elő a szerző, bár maga is bevallotta, hogy nincs szükség újabb kötetre. Hiányolok egy részletes operajegyzéket, a bemutatók helyével, idejével, az átdolgozások részletezésével.
Ahogy Mozart sem reformálta meg a zenei nyelvet, ez a könyv sem a Mozartról tudottakat, mégis érdemes használni. Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy más írásokat is érdemes megnézni ugyanebben a tárgyban. A korai Mozart-operákkal foglalkozó, magyar szerző által írt könyv pedig még mindig várat magára.
David Cairns: Mozart és operái
Park, Budapest, 2010
Kartonált, 396 oldal
Fordító: Fejérvári Boldizsár
ISBN: 978-963-530-810-1
