a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Mika Kristóf & Róbert
Sajnos hazánkban A homok asszonya és A negyedik jégkorszak mellett csak A dobozember (1973) című kötete jelent meg, pedig Abe Kóbó nagyon jó mesélő, akiben megvan Samuel Beckett és Eugene Ionesco abszurd humora is. Legtöbbször Kafkához hasonlítják. Kóbót Japánon kívül valószínűleg a regényeiről ismerik leginkább, bár nagy elismerést szerzett novelláival, avantgárd darabjaival, amiket gyakran saját színjátszó csoportjával játszatott el.
„Mit nézel?”
„Egy ablakot.”
„Nem. Úgy értettem, hogy mit nézel az ablakon át?”
„Ablakokat… Sok ablakot.
Egyenként a lámpák kikapcsolódnak,
ez az egyetlen pillanat, amikor
biztosak lehetünk benne, hogy valaki ott van.” (A The Ruined Mapból, 1967)
Abe Kóbó 1924. március 7-én született Tokióban Kimifusa néven. Életútja, munkássága igencsak eltér alkotótársaiétól. Művei nem hasonlítanak a háború utáni szubjektív, ultrarealisztikus, önmarcangoló stílushoz, ami oly jellemző volt a világégés után japán kortársaira. Ez valószínűleg szokásostól eltérő neveltetéséből ered. Kóbó a mandzsúriai Mukdenben, az akkori japán bábállamban nevelkedett, ezért kevésbé érintették meg olyan fogalmak, mint a császár vagy a furusato (hazaváros), amelyek nagymértékben befolyásolták kortársait, például Misima Jukió vagy a Nobel-díjas Óe Kenzaburó munkásságát. Emellett Kóbónak, az előbbiekkel ellentétben, nem volt semmilyen irodalmi képzettsége. Ahogyan édesapja, ő is a tokiói császári egyetemen kezdte el orvosi tanulmányait. Nem példa nélküli Japánban sem, hogy valaki híres orvos és egyben kiváló irodalmár legyen – legjobb példa erre Mori Ogai. Ám Kóbó nem érezte hivatásának az orvoslást, nem tudott beilleszkedni, úgy érezte, nem lesz elég eredményes a gyógyításban. Azt beszélik róla, hogy – édesapjára való tekintettel, aki gyógyászatot tanított – csak azzal a feltétellel szerezhetett diplomát (1948), hogy soha nem fogja gyakorolni a hivatását.
A háború után Kóbó különböző radikális szociális és művészi elméletekkel kezdett kísérletezni. Első kötete mindössze 50 példányban jelent meg (Mumei Sisu, 1947 [Anonim versek]), ami mementó édesapjára és a háborúban, Mandzsúriában meghalt barátaira. 1948-ban újabb fájdalmas megemlékezés következik: barátját örökíti meg Ovarisi Miti no Surubeni című novellájában. Csatlakozott egy kisseb irodalmi, művészeti és filozófiai csoporthoz, a Joru no kaihoz (Éjszakai Társaság), és hamarosan találkozott a vezérükkel, Hanada Kijoteruval. A csoporton keresztül ismerte meg a császárságot megszüntetni akaró, Japán intellektuális művészeinek egy részét tömörítő kommunista pártot. Mint azt már említettük, a távoli Mandzsúriában kevésbé hatottak rá a császári hagyományok és a vesztes háború, s az elesett barátok ténye meggyőzte, hogy Japánt csak a változás mentheti meg. A pártba való belépése európai szemmel mégsem gyakorolt műveire gyújtó hatást, császár-, hazaellenességet, istentagadást. Inkább szociális érzékenységű, szürrealista munkák jellemezték ezek után. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a pártból eltávolították.
A homok asszonya (1962, Suna no onna) volt az első műve, ami külföldön is felkeltette a figyelmet iránta, vagy még inkább a belőle készült filmadaptáció, amit Tesigahara Hirosi forgatott, s díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon. Legjobb művének A homok asszonyát tartják, bár sokak szerint csak arról van szó, hogy a kötet kiadása fordulópontot hozott életében. Az 1951-ben írt Kabe (A falak) című briliáns munkája például már jelezte tehetségét, de említhetnénk a hazánkban A negyedik jégkorszak címmel megjelent kötetét (Daijon Kanpioki, 1959). A homok asszonya ugyan nem volt ellentétes a marxista ideológiával, azonban tisztán látszott, hogy Kóbó nem ideológiai síkon, hanem stílusában hordoz radikális elemeket. Az elképzeléseivel a kommunista párt nem értett egyet és kizárta soraiból. Ezt követően már egyértelműen jelentkeztek a kóbói motívumok: elidegenedés, otthontalanság. A városiasodás folyamatát ragadta meg: milyen szociális hatást gyakoroltak a növekedésorientált cégközösségek az identitásukat elvesztő, elszigetelt emberekre. Írásai áttörnek Japán keretein, a világban uralkodó bizarr posztmodern léthelyzet kritikáját tárja olvasói elé.
Sajnos hazánkban A homok asszonya és A negyedik jégkorszak mellett csak A dobozember (1973) című kötete jelent meg, pedig Abe Kóbó nagyon jó mesélő, akiben megvan Samuel Beckett és Eugene Ionesco abszurd humora is. Legtöbbször Kafkához hasonlítják.
Kóbót Japánon kívül valószínűleg a regényeiről ismerik leginkább, bár nagy elismerést szerzett novelláival, avantgárd darabjaival, amiket gyakran saját színjátszó csoportjával játszatott el (egy részüket később, a hetvenes években megtagadta). De felhívta a figyelmet magára zenei és fotográfiai munkáival is.
69 éves korában, 1993. január 22-én halt meg szívrohamban.
Felhasznált irodalom: kislexikon.hu
