Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



„A hiteles egyszerűség a legnehezebb”
Interjú Kocsis Zoltánnal 1.

Szerző: Lehotka Ildikó
2010. június 23. 6.56

Kocsis ZoltánKocsis Zoltán zongoraművészként, kamarazenészként, karmesterként, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatójaként mindenki számára ismert. Zenét is szerez, nemrég mutatták be Arnold Schönberg Mózes és Áron című kétfelvonásos, befejezetlen operáját a Kocsis Zoltán által komponált záró felvonással, de emellett hangszereléseket is készít. Minderről és sok másról beszélgettünk a művésszel.


– Mióta foglalkozik hangszereléssel? Zongoraművész, kamarazenét játszik és karmester is. Miért érezte fontosnak, hogy hangszereljen?
– A hangszerelés sokféle dologból tevődik össze, rengeteg vetülete van. Felelős vezetőként úgy vettem észre, hogy foglalkozni kell azzal, hogyan alakítom a zenekar profilját. Ritkábban játszott darabokhoz frissebben, egészségesebben lehet nyúlni, mint olyanokhoz, melyeket terhel bizonyos tradíció, például a Pisztráng-ötös Schuberttől vagy Mozart Egy kis éji zenéje, ezeket szinte csak elrontani lehet.

– Az Egy kis éji zenét ma már inkább kamarazenekarok játsszák, pedig vonósnégyes eredetileg.
– Én általában a zenélésről beszélek, az előadó-művészetről. A zenekari zenészeknek sokkal gondolatébresztőbb, ha ritkán játszott művekhez nyúlhatnak, különösen olyanokhoz, melyeket először játszanak, ilyenek a hangszerelt művek. A másik komponens az, hogy léteznek méltatlanul ritkán játszott zenék. Bizonyos darabokat unos-untalan hall az ember, egyes szerzőket elintéznek egy-egy művel, Bartóktól leggyakrabban a Concertót, a Tánc-szvitet, esetleg a Mandarin-szvitet játsszák, a korai művek vagy a speciális együttesre írtak nem kapnak elég hangsúlyt, nem váltak integráns részeivé a standard repertoárnak, holott megérdemelnék.
Debussy esete ugyanez. Elintézik a La Merrel, az Ibériával, az Egy faun délutánjával, de ott van a többi remekmű, nem akarom szándékosan az operáját mondani, de a késői Jeux jó példa, amit mi játszunk ugyan, de mások alig.
A harmadik, amit Pierre Boulez és én is mondok, hogy egy nagy szerző legkisebb szösszenete is érdekesebb, mint másodrendű komponisták önmaguk által legjobbnak aposztrofált művei. Ezzel nem akarom őket degradálni, de szerintem Mozart, Haydn, Beethoven mellett Kozeluh, Vanhal, Dimler, akik a maguk területén nagyon jó zenészek voltak, vagy Stamitz, Dusík, Spohr, Hummel, a mai értékítéletünk szerint nem rúgnak labdába. Elővehetjük persze ezeket a szerzőket, de például Dittersdorfnál is nyilvánvaló a mozarti stílus, de hol van ez attól a találékonyságtól, öntudatlan formai megoldásoktól, melyek szinte műfaj-meghatározó szerepűek! Azt kell mondjam, hogy Haydn, Mozart, Beethoven valóban a klasszika három meghatározó személyisége.

 Kocsis Zoltán fő-zeneigazgató

Már akkor készítettem hangszereléseket, mikor belecsöppentem a zenekari munkába, még az ÁHZ idején. Kitanultam a zeneszerzést, világéletemben zeneszerző szerettem volna lenni, de az életpályám eltérített ettől. Most, későbbi éveimben öntudatlanul vagy nagyon is tudatosan visszatérek a zeneszerzéshez, ehhez jó előiskola a hangszerelés. Attól függetlenül, hogy Sztravinszkij maliciózusan azt mondja, hogy az másodlagos zeneszerzői tevékenység, talán azért is nyilatkozott így, mert egy zenétől független, másik élvezet forrásává vált. Most éppen Richard Strauss Daphnéjával foglalkozunk, a mű egy rendkívül aprólékosan kidolgozott, dúsan hangszerelt darab. Nem egy helyen a hangszerelés túlnövi a darabot, illetve annyira esszenciális része lesz a zenének, hogy nem is képzelhető el e nélkül. Az ellenpélda Beethoven. Nála sohasem szembeötlő a hangszerelés, ő nem öltözéknek tekinti, hanem megtalálja a legmegfelelőbb kifejezési formát, felrakást.
Megint csak Sztravinszkij mondta, vajon kinek tűnne fel, hogy a VIII. szimfónia III. tételének triója milyen zseniálisan van hangszerelve, mikor olyan zseniális maga a zene. Azt gondolom, hogy az ember, különösen, ha zongorista múltja van és gyerekkorától játszotta, próbálgatta a zenekari műveket saját kedvére, örömére, elkerülhetetlen, hogy egy zongoradarabban ne keresse a zenekari hangzást, a színeket. Ha pedig egy zenekar élére kerül, akkor fokozottabban elkezd zenekari hangzásban gondolkodni. Ehhez jönnek azok a művek, melyeket feltétlenül meg kell ismertetni a nagyközönséggel, gyakrabban kellene előadni olyanokat, mint Debussy vagy Rahmanyinov valamilyen okból alig játszott dalai, vagy Bartók 20 magyar népdala, melyek hangszerelésére nem kaptam túl jó kritikát. De elfelejtik a kritikusok, hogy eredeti formájukban mikor és kik játsszák ezeket a darabokat, egyáltalán ki tudja lejátszani például az I. zongoraverseny magánszólamához fogható nehézségű Hatforintos nóta kíséretét, vagy kik tudják manapság autentikusan elénekelni. Úgy érzem, ez fontos volt, hiszen egy kezemen meg tudom számolni, hányszor hallottam ezeket a darabokat koncerten vagy lemezen, azon kívül, amikor én játszottam a zongoraszólamot.
Kodály 20 magyar népdalát talán jobban fel lehet öltöztetni, nagyobb sikerem is volt. Igaz, hogy nem használtam a Székely fonóhoz hasonló ciklikusságot, mint a Bartók-dalok esetén. Kodály a maga egyszerűségében könnyebben elbírja a hangszerelést, talán a harmóniák miatt. Igaz az is, hogy rendkívül nagy együttest használtam. Egy dolog azonban mindig a szemem előtt lebeg: soha ne legyek anakronisztikus. Mindig az adott szerző apparátusából indulok el, Liszt esetében ez a három harsonáig és tubáig terjed, a szerző által kedvelt ütőhangszerekkel. Bartóknál sem írtam más együttesre, csak az általa használtra, kivéve a Három burleszkben egy ostort, de szerintem ezért Bartók sem haragudott volna. De Rahmanyinov esetében, Ravelnál, Debussynél is az általuk gyakran használt apparátusra írtam át a műveket.
Ravel Le Tombeau de Couperin című műve utolsó két tételénél viszont bajban voltam, a négy, Ravel által hangszerelt tételnél a két utolsót, a Rigaudont és a Menüettet felcserélte. Őszintén szólva, nem éreztem ezt így lezártnak, azt gondoltam, legyen akkor egész a hangszerelés. A Fúga esetében sikerült egy középkori consort jellegű hangzást létrehozni, de a Toccatát lehetetlen volt a raveli apparátussal megoldani, ahhoz egy Daphnis és Chloéra méretezett zenekar kell, így is oldottam meg. (Folytatjuk)


Oldaltérkép